Szent Angélát ünnepelték a kisvárdai Szent László katolikus oktatási intézményben

Kishírek – 2021. január 29., péntek | 13:39

A kisvárdai Szent László Katolikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda január 27-én, Merici Szent Angéla liturgikus emléknapján ünnepélyes keretek között emlékezett a Szent Orsolya-rend (OSU) alapítójára. Béres Tamás kollégiumvezető beszámolóját szerkesztve közöljük.

Az orsolyita nővérek 2017-es visszatérése óta minden évben megünnepeljük a jogelőd intézményünk szellemi-lelki alapját megadó, irányvonalát meghatározó szentünket. Erre az alkalomra készülve Kaszásné Tóth Judit intézményvezetőnek és nővéreinknek köszönhetően restaurálták az iskolakápolnában őrzött egykori Szent Angéla Kongregáció 1940-ben készült zászlaját.

A plébániatemplomban bemutatott szentmisére az asszisztencia ezzel vonult a szentélybe. A szertartás elején Bákonyi János iskolalelkész megáldotta és megszentelte a megújult zászlót, amelyet a szentmise alatt diákjaink egymást váltva tartottak. A szentbeszédben tanítást hallhattunk a zászló történelmi, bibliai, hitéleti jelentőségéről, szimbólumokban gazdag értelmezéséről.

A szentmise után 4. évfolyamos diákjaink Szent Angéla életét bemutató előadása és Frantiska és Ignácia, közöttünk élő orsolyita nővéreink köszöntése következett. Diákjaink gyertyát gyújtottak Györfi Sándor szobrászművész alkotásánál, a Szent Angéla-domborműnél, majd főépületünk aulájában a tisztelet virágait helyezték el a Szent Angéla-szobornál. Frantiska és Ignácia nővérek meglátogatták az általános iskola 3–5. osztályait, és Szent Angéla életét bemutató képes füzetet ajándékoztak a diákoknak.

A Bonum TV délelőtti műsorát az orsolyita nővérekre, Szent Angéla örökségének megismertetésére szentelte. Igazgatónőnk nem tudott jelen lenni az élő adásban, de intézményünk lehetőséget kapott arra, hogy egy kisfilm formájában bemutatkozzon.

A nap zárásaként mindannyian imádkoztunk a Kisvárdán örök nyugalomra tért orsolyita nővékért. A síroknál Luke Larson angol nyelvi lektorunk és a nővérek gyújtottak gyertyát.

A teljes beszámoló ITT olvasható.

Forrás és fotó: Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria