Szent Imre-búcsú Kozma Imrével Nagyrédén

Kishírek – 2017. november 8., szerda | 13:30

Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretet Szolgálat alapítója búcsúi szentmisét mutatott be november 5-én, vasárnap Nagyrédén Szent Imre tiszteletére.

Az ünnepi szentmisén Kozma Imre – a saját védőszentjeként is tisztelt – Imre herceget méltatva buzdította a híveket arra a küzdelemre, amit az embernek a belső erőkkel kell folytatnia.

„Önmagunkat kell legyőzni előbb ahhoz, hogy erősnek bizonyuljunk a külső nehézségekkel szemben” – mondta beszédében a szónok, aki a Máltai Szeretetszolgálat alapítójaként számos példával illusztrálta a magyarok segítőkészségét a bajbajutottak iránt. Mindazoknak a köszönetéről és hálájáról is szólt, akikhez a szeretetszolgálaton keresztül eljut a magyar segítség, Kenyától Srí Lankáig, Jementől Jordániáig.

A szentmise végén köszöntötték Imre atyát azok a diákok is, akik Nagyrédéről járnak be Gyöngyösre, a Máltai Kereskedelmi Középiskolába.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria