Szent Imre-búcsút ünnepeltek Örvényesen

Kishírek – 2022. november 8., kedd | 14:36

A Balatonfüredtől tíz kilométerre nyugatra fekvő Örvényesen Szent Imre herceg ünnepén, november 5-én tartották a település búcsúját. A búcsúi szentmisét Barkó Ágoston OSB tihanyi plébános, Örvényes lelkipásztora mutatta be.

Az ünnep szentmisével kezdődött az 1778 és 1783 között, kései barokk stílusban épült templomban.

A szertartás elején Huszár Zoltán polgármester köszöntötte az egybegyűlteket.

Barkó Ágoston OSB szentbeszédében Szent Imre életpéldáját állította a hívők elé: Imre hercegnek fiatalkorában Szent Gellért volt a tanítója. Műveltségben és hitben is szorgalmasan gyarapodott, ugyanakkor katona volt, a királyi testőrség parancsnoka. A tanulásnak, a lelkiekben, imádságban való fejlődésnek, a szabályozott életvezetésnek, férfias határozottságnak a példaképe.

Szent Imre – a hagyomány szerint Veszprémben, a Szent György-kápolnában – Isten iránti odaadásból és Magyarország keresztény hitben való megerősödéséért szüzességet fogadott.

Szent Imre oltalma kiterjed az egész településre, minden lakójára – hangsúlyozta Barkó Gábor Ágoston OSB. –

A templom is mindenkie: mindenkié, akit itt kereszteltek meg, aki jószándékkal betér ide vagy elhalad mellette.

Nyitott hely az egész falu és a nyaralásra érkezők számára is. Bátran látogassuk ezt a szent helyet az egyházi és települési ünnepeken, és bátran forduljunk az egyházközséghez, a hívőkhöz, hiszen a mi feladatunk, hogy Isten jóságát, irgalmát, meghallgatását közvetítsük minden ember felé.

A búcsúi misén zenei szolgálattal közreműködött Sarlós Tibor kántor és a Solymári Hagyományőrző Asszonykórus. Német egyházi énekek hangzottak el – emlékeztetve Örvényes közösségét arra, hogy az Árpád-kori eredetű községet a török kor pusztításai után Rajna-vidék–Pfalzból hozott németekkel telepítette be Grassó Willebald tihanyi apát. A 20. század közepéig a falu általánosan használt nyelve a német volt.

A szentmise végén a Grosser Gott, wir loben dich hálaadó éneket énekelték.

*

A búcsúünnep a faluházban, a városlődi Pergő-Rozmaring Táncegyüttes műsorával folytatódott.

Forrás: Tihanyi Bencés Apátság

Fotó: Pados Adrián, Vörös Ákos

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria