Szent Imre herceget ünnepelték a kolozsvári óvodások is

Kishírek – 2017. november 10., péntek | 9:22

A kolozsvári Szent Imre Római Katolikus Óvoda november 8-án ünnepelte az intézmény névadóját, Szent Imre herceget. A Szent Mihály-templom megtelt gyerekekkel, óvónőkkel, dadusokkal, szülőkkel és nagyszülőkkel.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A gyerekek hitoktatója, Orbán-Kalamár Alíz elmondta, Kovács Sándor főesperes-plébános, az óvoda lelki vezetője kezdeményezésére minden évben megünneplik a „liliomos herceg” napját.

A jeles eseményre való felkészülés során a kicsik Szent Imre történetével ismerkedtek, és azzal, miben mutatott példát. A nagyobb gyermekek verseket és énekeket tanultak, amelyek az ünnepségen el is hangzottak. A próbák során a templommal is jobban megismerkedhettek az ovisok.

Az ünnep részeként Kovács Szabolcs kispap tartott igeliturgiát. Ezt a gyerekek műsora követte, majd a Szent Mihály-plébánia hittantermében folytatódott az ünnepi esemény.

Péter Tünde, az óvoda és bölcsöde vezetője elmondta, az intézményben kis pelerinjük, gallérjuk is van a gyerekeknek Szent Imre jelével, amelyet akkor hordanak, amikor kimennek az épületen kívülre. A katolikus óvoda varázsa véleménye szerint a lelkiségben rejlik, emellett kiemelte a hittanórákat és a bibliaismereti vetélkedőt, melyet már évek óta szervez az óvoda.

Forrás és fotó: Gyulafehérvári Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria