Templombúcsút és aranymisét ünnepeltek a hívek a vajdasági Muzslyán

Kishírek – 2022. szeptember 16., péntek | 10:02

A Szűz Mária Szent Neve plébániatemplom búcsúját, valamint az 50. esztendeje pappá szentelt Jelen Janez SDB aranymiséjét ünnepelték szeptember 10-én Muzslyán a közösség tagjai.

Jelen Janez atya Arnačéban született (Velenje, Szlovákia) 1944. július 25-én. Szerzetesi örökfogadalmat 1970. március. 5-én tett Ljubljanában. 1972. június 29-én szentelték pappá Celjén. Papszentelése után Cerknicán (1972), Belgrádban (1975), Nišben (1978), Bučkán (1979), majd Ljubljanában (1981) szolgált.

1984-ben érkezett Muzslyára, és azóta a Nagybecskereki Római Katolikus Egyházmegyében szolgál. Plébánosa megbízásából évek óta ellátja elsősorban az écskai filiát, illetve kórház- és börtönlelkészi feladatokat.

Az ünnepi szentmisén jelen volt a nagybecskereki egyházmegye számos papja, szerzetese, valamint a muzslyai hívek.

Janez atya a szentmisében hálát adott Istennek azért az életért, hivatásáért és az eddigi szolgálatáért, és a hívekért, akik őt mindig befogadták, elfogadták, támogatták és szerették.

A szentmise végén Kalapis Stojan SDB mint rendtestvére és muzslyai plébános a saját és a hívek nevében gratulált Janez atyának, megköszönte a hűséges és kitartó szolgálatát és a csodálatos életpéldáját: „Janez atyának szívből kívánunk sok-sok erőt, egészséget, boldogságot és gyümölcsöző szolgálatot az Úr szőlőjében.”

Forrás és fotó: Nagybecskereki egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria