Urunk mennybemenetelének ünnepe és templombúcsú Pusztadoboson

A szatmári esperesi kerület egyházközségeiben a templombúcsúkra a kerület papjai és a hívek is elzarándokolnak, erősítve a nagyobb közösséget.

A szentmise főcelebránsa, Heidelsperger István prédikációja első felében Nepomuki Szent Jánosról, a gyónási titok mártírjáról, Csehország, illetve a pusztadobosi egyházköség védőszentjéről beszélt.

1340 és 1350 között született; 1393. március 20-án erőszakkal oltották ki életét, amelyet ő már 1380-ban, pappá szentelésének napján felajánlott Jézus Krisztusnak. Papi szolgálatát a prágai dómban kezdte, majd egyházjogot tanult a páduai egyetemen – itt lett 1387-ben az egyházjog doktora.

A prágai érsekség általános helynökévé nevezték ki. Emberi kiválósága odáig jutatta, hogy a királyné őt választotta személyes gyóntatójává. Ez az óriási megtiszteltetés egyben terhet is jelentett számára a féltékeny IV. Vencel cseh és német-római király miatt, aki feleségét hűtlenséggel vádolta, és bármennyire is szeretett volna tudomást szerezni a beszélgetésekről, a gyónási titok előtte is mindvégig titok maradt. A király – ezen ok miatt és hatalmi célból kiinduló – fondorlatos politikai tettei a prágai érsekség gyengítésére irányultak. IV. Vendel a jónak köntösébe bújva új püspökség megalapításával igyekezett hozzájutni az Egyház vagyonának nagy részéhez, a saját gazdasági hatalmát növelve. Ám a királyi terv az új püspök személyét illetően meghiúsult. Nagy szerepe volt ebben az érseki helynöknek, aki a király elképzelései ellenében az Egyházat Jézus Krisztus felé vezető apostolutódot választott. Ezen előzmények után az uralkodó az érseki helynököt elfogatta, megkínoztatta, megcsonkíttatta, majd a Károly-hídról a Moldva folyóba dobatta. János holttestét az érsek a prágai Szent Vitus-székesegyházban helyeztette örök nyugalomra. Vértanúságának híre hamar elterjedt, de szentté avatására csak évszázadokkal később került sor – ismertette a szónok.

Ezt követően Urunk mennybemenetelének ünnepe kapcsán az emberiség jövőjéről beszélt a mátészalkai plébános, a tudomány oldaláról megközelítve: Stephen Hawking Univerzum dióhéjban című könyvében kifejti, hogy Föld az ember áldozatává válik, és az emberi fajnak nincs jövője a földön. Csak akkor lehetséges fennmaradása, ha elhagyja e bolygót, és talál valamilyen módot arra, hogy az univerzumban új lakóhelyet alakítson ki magának. Az emberiség egy gazdag rétege megvásárolja majd ezen új lehetőséget, a tudóstársadalom pedig a tudásával fogja megváltani az utazását – véli Hawking.

Mi keresztények hová tartunk? Hol az a hely, ahol vár ránk az új élet? – tette fel a kérdést az elhangzottak kapcsán Heidelsperger István. – A mi új otthonunk birtokbavételéhez nem szükséges a vagyon. Jézus Krisztus sokkal biztosabb utat ajánl nekünk, ha követjük őt. A menybemenetel napján azt ünnepeljük, hogy haza vár bennünket. Egyet ígért, hogy otthonunk lesz abban az országban, ahol vár bennünket.

Nyilvánvaló, hogy ennek a megmenekülésnek is ára van. Tennünk kell azért, hogy megmeneküljünk; kincset kell gyűjtenünk, amelyekkel majd fizetünk az új otthonunkért. Ám e kincsek nem földi fizetőeszközök, hanem a szívünk és lelkünk mélyén hordozott, Isten és egymás iránti szeretetből fakadó kincsek, áldozatok – hangsúlyozta a szónok.

Hozzátette: az előttünk járó szentek megismertetik velünk e „fizetőeszközöket”; Nepomuki Szent János, Szent II. János Pál pápa, Kalkuttai Szent Teréz követendő példája segít, hogy figyelmünk a lényegre irányuljon, de előttünk áll azok áldozata is, aki napjainkban mutatnak példát az önzetlen szeretetre.

Azt is ünnepeljük, hogy van mennyország, ahová a test és lélek harmóniájában élő ember eljuthat, mert Jézus Krisztus nemcsak valóságos Istenként, hanem valóságos emberként foglal helyet a mennyei Atya jobbján. Mielőtt felment a mennybe, Jézus feladatot adott nekünk: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére” (Mt 28,19). Segítsük embertársainkat, hogy ők is rátaláljanak erre az útra. Ha mi képviseljük Jézust itt, a földön, embertársaink előtt, ő is képviselni fog minket Isten országában – emelte ki Heidelsperger István atya.

A szentmise végén Mák Zsolt, az egyházközség plébánosa kihirdette, hogy e búcsútól kezdődően minden szentmise végén imádkoznak Hám János (1827–1957) szatmári püspök boldoggá avatásáért – lévén Pusztadobos hálával adózik a szatmári püspöknek, hiszen neki köszönheti első templomuk építését (1841) és első papjuk kinevezését.

Az ünnepi alkalmon átadták a köszönő okleveleket az egyházmegyei rajzverseny pusztadobosi hittanos résztvevőinek.

Forrás és fotó: Kovács Ágnes/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír