„A legsötétebb, legszomorúbb nap” – Mészárlás egy kameruni iskolában

Kitekintő – 2020. október 28., szerda | 14:24

A kameruni Kumba városában működő kéttannyelvű iskola (Mother Francisca International Bilingual Academy) kollégiumába október 24-én délelőtt fegyveresek törtek be, és rátámadtak a diákokra. A mészárlás során legalább hat 9 és 12 év közötti diákot öltek meg lőfegyverrel és machetével. Több tanuló megsebesült.

A mai Kumba legsötétebb, legszomorúbb napja a 2016-ban kitört társadalmi-politikai válság óta, amely Északnyugat (Northwest) és Délnyugat (Southwest) tartományokat sújtja, s bevonta a régiót a háborúba – mondta Agapitus Nfon, a Kamerun délnyugati részén fekvő Kumba városának püspöke. – Mi volt a bűnük? Hogy tanultak? – tette fel a fájdalmas kérdést. – Mikor lépnek végre az illetékes hatóságok? Újra gyerekeknek kell meghalniuk, hogy tegyenek is valamit?

Kumba lakosai könnyeket hullatnak, az egész egyházmegye gyászol, s mindannyiunk szíve darabokra tört, mert ártatlan gyermekeink már nincsenek közöttünk – folytatta a püspök, és arra kérte a kameruni kormányt és a nemzetközi közösséget, vessenek véget a Kamerun angol nyelvterületén élő polgári lakosság ellen elkövetett támadásoknak. A főpásztor továbbá bejelentette, hogy az áldozatok temetése október 30-án lesz a kumbai Szent Szív-székesegyházban.

Eddig egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget a mészárlásért, a kormány és a tartomány szeparatistái egymást vádolják a történtekért. Az iskola elleni támadást országszerte elítélik, miközben a kameruni diaszpóra az #EndAnglophoneCrisis hashtaggel hívja fel a világ figyelmét a helyzetre az interneten.

Kumba lakosai a támadás áldozatainak hozzátartozóival szolidaritást vállalva tiltakozó felvonulást szerveztek az egész városban. A kormány elítélte a gyilkosságokat, és ígéretet tett az elkövetők kézre kerítésére.

A Guineai-öbölben található Kamerun területe 475 440 km²; az országban több mint 280 népcsoport él. A hivatalos nyelv a francia (80%) és az angol (20%), de beszélik a szangót és további huszonnégy törzsi nyelvet is. A több mint 26,5 milliós lakosság 70%-a keresztény (40%-a római katolikus, 30%-a protestáns), 24%-a muszlim, 2%-a törzsi vallású. (Forrás: Wikipédia)

Az afrikai ország két anglofón tartományában 2016 óta van konfliktushelyzet; akkor az elnök, Paul Biya kijelentette, hogy francia anyanyelvű tanárokat akar küldeni az angol nyelvű iskolákba. Ez az intézkedés volt a szikra, amely kirobbantotta a háborút a hatóságok és az anglofón tartományok függetlenségét követelő fegyveres erők között.

Fordította: Balláné Sárközi Jáhel

Forrás: Fides hírügynökség

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria