„Sötét éjszaka volt” – Öt éve űzték el a keresztényeket a Ninivei-fennsíkról

Kitekintő – 2019. augusztus 6., kedd | 18:24

2014. augusztus 6-ról 7-re virradóra 125 ezer kereszténynek kellett drámai körülmények között elhagynia otthonát a Ninivei-fennsíkon, hogy elmeneküljenek az Iszlám Állam elől.

Egy évvel később a Sziénai Szent Katalinról nevezett domonkos nővérek iraki általános főnöknője így emlékezett vissza arra az éjszakára: „Ahogy a tavalyi augusztusra gondolunk, a 124. zsoltár 2. és 3. verse jut eszünkbe: »Ha az Úr nem lett volna velünk, amikor az emberek ellenünk fordultak, elevenen nyeltek volna le minket.« Valóban nagyon sötét éjszaka volt, amikor elindultunk, és nem tudtuk, hogy mit vigyünk magunkkal, mit hagyjunk otthon. Keresztények voltak mindenhol az utakon, de senki sem tudta, hogy merre menjen. Az ISIS [Iszlám Állam – a szerk.] gyűlöletének árnyéka vett körül mindent, és nagyon nem értettük, hogy mi is történik. Amikor végre megérkeztünk Kurdisztánba, nagyon sok hontalan ember volt az utcán, olyanok voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Pár nap múlva Erbílben megtudtuk, hogy városainkat a Ninivei-fennsíkon az ISIS elfoglalta, és visszatérésünk távoli és bizonytalan álommá vált.”

Júniusban és júliusban két hullámban már megkezdődött a menekülés, majd az események augusztus 6-án döntő fordulatot vettek. Az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai sok embert megöltek azokban a hetekben, hónapokban – keresztényeket és mérsékelt muszlimokat –, másokat túszul ejtettek, házaikat lerombolták, gépjárműiket és egyéb értéktárgyaikat ellopták. A keresztény templomokat felgyújtották, a mozdítható vagyontárgyakat elrabolták.

Három évvel később, a terrorszervezet visszaszorításával az élet utat talált az elpusztított területen. A Ninivei-fennsík újjáépítésére létrehozott bizottság 2017. május 8-án átadta az első lakóhelyeket az otthonukból elűzött keresztényeknek, akik közül néhányan visszaköltözhetnek házaikba. A bizottság összesítése szerint a területen 34 egyházi ingatlan (jórészt templom) teljesen, 197 részlegesen elpusztult, 132 kiégett. 90 ezer embernek 13 ezer otthont kell újra felépíteni, nem beszélve a mindennapi élet megkezdéséhez szükséges iskolákról, utakról és egészségügyi intézményekről. Az újjáépítést a Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) nemzetközi katolikus segélyszervezet a helyi egyházi közösségekkel együtt irányítja. Az iraki „Marshall-terv” egyik vezetője, a lengyel misszionárius, Andrzej Halemba azonban rámutatott: a megrongált házakat sokkal könnyebb lesz felújítani, mint az emberek összetört szívét.

Világszerte szerveztek gyűjtéseket az iraki keresztények megsegítésére – többek között a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is –, és ennek köszönhetően a Ninivei-fennsíkról öt éve elűzött keresztények fele visszatérhetett eredeti lakhelyére.

Az igazi béke azonban még messze van. Louis Raphaël Sako káld pátriárka idén január 31-én közzétett üzenetében rámutatott, hogy Irakban továbbra is nehéz helyeztben vannak a keresztények: utalt a Krisztus-hívők elleni gyűlöletkeltő kampányokra és erőszakra, valamint a Bagdadban és más iraki városokban nyilvántartott keresztény otthonok elkobzására.

Benedict Kiely amerikai misszionárius július 22-én a National Catholic Register katolikus lapnak úgy nyilatkozott: Irak északi részén járva azt tapasztalta, a helyi keresztényeknek az Iszlám Állam terrorszervezet helyett most a síita muszlimok fenyegetőzéseitől kell tartaniuk. Az észak-iraki keresztények és jazidik továbbra sem érezhetik magukat biztonságban, ezenkívül munkalehetőséghez sem jutnak. Hozzátette: az elmenekült keresztények lényegében nem tértek vissza szülőföldjükre. Észak-Irakban a keresztények „beszorultak” a szunnita és a síita muszlimok konfliktusába. Ráadásul Irakban új fenyegetést jelent Irán növekvő befolyása és támogatása a síita milíciáknak.

A bizonytalan jövő elé nézve nehéz megtalálni a reményt, de nem lehetetlen. Nazik Matty iraki domonkos nővér így fogalmazott szerkesztőségünknek adott interjújában: „Elhagytuk Ninivét, és nem tudtuk, merre vezet az út, de most visszatértünk. Az emberek először az utcán aludtak, aztán lassan otthonra találtak, és kezdtek méltósággal élni. Megmenekültünk, és már tudjuk, hogy Isten velünk van. Éveken át az exodus történetét ismételgettünk, mi hogyan volt, mit tett Isten a kivonulókkal. Végül ki tudtuk mondani: »Legyen meg a te akaratod!« Konfliktust éltünk meg, de tudtuk, hogy eljön a hajnal.”

Fotó: Churchinneed.org; Avvenire.it; Vatican News

Magyar Kurír
(sza)

Kapcsolódó fotógaléria