„A templomok felgyújtása nem a mi stílusunk” – Kanadai őslakosok az egyházellenességről

Kitekintő – 2021. július 13., kedd | 15:14

A kanadai első nemzetek (őslakosok) vezető képviselői a napokban többször is arra szólították fel az ország polgárait, hogy azonnal hagyjanak fel a katolikus templomok elleni támadásokkal.

Tucatnyi templomot gyújtottak fel ugyanis azóta, hogy radarvizsgálatok segítségével több mint ezer gyermek földi maradványaira bukkantak egykori bentlakásos iskolák területén. Kamloopsban több mint kétszáz, Saskatchewan tartományban több mint hatszáz jelöletlen sírt találtak. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök úgy nyilatkozott, a szövetségi kormány és a katolikus egyház iránt táplált harag „teljesen érthető annak a szégyenteljes történetnek a fényében, amelyet egyre pontosabban megismerünk”. Hozzátette azonban, hogy „a templomok megsemmisítése pontosan azoktól a helyektől fosztja meg a gyászolókat és gyógyulást keresőket, ahol gyászolni tudnának és támaszt kereshetnének”.

Saskatchewani katolikus püspökök gyűjtést kezdeményeztek az őslakosok javára, az ország vezető katolikus lapja Our fields of shame (Szégyenteljes mezőink) címmel jelent meg július 4-én.

Miután felgyújtottak templomokat, amelyek közül öt porig égett, más templomokat pedig festékkel öntöttek le, Jenn Allan-Riley, az egyik volt bentlakásos diák lánya kijelentette, hogy a templomok felgyújtása „nem az őslakosok stílusa”, és semmivel nem mozdítja előre az őslakosok és a nem őslakosok közötti megosztottság felszámolását.

Egymás után kérnek szót a kanadai őslakosok vezetői, s az erőszakos cselekmények beszüntetését követelik. A Lower Similkameen Indian Band tanácsa például kijelentette, hogy a sok száz gyermek földi maradványai ugyan a törzs körében is „nemzedékeken átívelő traumát” váltottak ki, az erőszak nem segít a kiengesztelődésben. Más közösségek is kiemelték, hogy sok-sok keresztény olyan országokból menekült Kanadába, ahol vandál támadásoknak voltak kitéve a templomok, s abban a reményben hagyták el hazájukat, hogy békésen gyakorolni tudják a hitüket – számukra különösen is sokkoló, hogy ismét támadásokkal kell szembesülniük.

Az őslakosok képviselői decemberben találkoznak Ferenc pápával, és Kanadában sokan várják, hogy az egyházfő nyilvánosan bocsánatot kérjen az egyházi iskolákban elhunyt és jelöletlen sírokban elrejtett gyermekek miatt.

*

A 19. és a 20. században legalább százötvenezer őslakos gyermeket helyeztek el (sokszor szüleik akarata ellenére) olyan bentlakásos iskolákban, amelyeket az állam megbízásából gyakran szerzetesrendek vezettek, azzal a céllal, hogy a keresztény kultúrára neveljék a gyerekeket.

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség/Facebook

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria