250 résztvevője van a Vatikánban az ördögűzők képzésének

Kitekintő – 2018. április 18., szerda | 18:17

Tizenharmadik alkalommal szervezik meg Rómában az ördögűzők továbbképzését a Regina Apostolorum (Apostolok Királynője) Pápai Egyetem szervezésében. Április 16-tól 21-ig tart a tanfolyam, témája az ördögűzés és a szabadító imádság.

Komoly interdiszciplináris kutatás segíti az ördögűzés szolgálatát, hogy ezt a sokszor elhallgatott vagy ellenérzést kiváltó témát megfelelő hozzáértéssel, elmélyülten vizsgálják. Luis Ramirez, a Regina Apostolorum képviselője a sajtónak elmondta, a tanfolyam azért jött létre, mert támogatni szeretnék az ördögűzőket abban, hogy a lelki gyógyulásra érkező embereket miképpen tudják a legjobban segíteni. Ennek része az is, hogy fel tudják ismerni, ha az illető valamilyen testi-lelki betegségben, függőségben szenved. Fontos tehát az interdiszciplináris jelleg, hogy a lelkipásztori hozzáállás, az irgalmas szeretet mellett jelen legyen a tudományos igazság is. A lelki gyógyulás témájához sokszor rosszul, egyfajta babonás szemlélettel vagy csak az érzéseinkre hagyatkozva közelítünk. A kurzuson azt hangsúlyozzák, hogy a lelki betegségek áldozatait minden rendelkezésre álló eszközzel segíteni kell.

Azért kezdték egyetemi szinten végezni a továbbképzést, hogy segítsék a papokat abban, miként forduljanak azokhoz a hozzájuk érkező emberekhez, akik kapcsolatban vannak az okkultizmussal, a mágiával, a sátánizmussal, és meg akarnak szabadulni, vagy különböző okokból úgy érzik, az ördög tevékenységének áldozataivá váltak – mondta el a másik társszervező, a Gris olasz vallásszociológiai kutatócsoport képviselője, Giuseppe Ferrari. – A papok nehezen tudják megoldani az eléjük kerülő problémákat, ha nem eléggé felkészültek, vagy nem érzik, hogy megfelelő eszközök állnának rendelkezésükre.

Ezért indította el a Regina Apostolorum 2004-ben a képzést. Idén is több – teológiai, liturgikus, lelkipásztori, spirituális, kánonjogi, antropológiai, fenomenológiai, kulturális, kriminológiai – nézőpontból vizsgálják az ördögűzés témáját. Az idei kurzusra kétszázötvenen jelentkeztek ötvenegy országból.

Az idei kurzust Ernest Simoni albán bíboros, a kommunizmus áldozata nyitotta meg tanúságtételével. A szerdai napon olyan különleges jelenségekkel foglalkoztak, amelyek a világ egy-egy táján terjedtek el: az afrikai boszorkánysággal, az afroamerikai kultuszokkal Latin-Amerikában, a spanyolországi New Age-szektákkal. Pénteken a pedofília és a gyermekpornográfia kerül majd a vizsgálódás középpontjába abból a szempontból, hogyan követik el ezeket a bűntényeket az okkult, sátánista rítusok során.

Forrás: Vatican Insider, Avvenire

Fotó: Avvenire

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria