300 millió keresztényt üldöznek – miközben a Nyugat közömbös

Kitekintő – 2018. november 24., szombat | 18:20

Üldözött keresztények. A Szükséget Szenvedő Egyház segélyszervezet november 22-én nyilvánosságra hozott jelentése szerint közel 300 millióan vannak világszerte az ultranacionalizmus és fundamentalizmus áldozatai. A Nyugat közömbös.

Rendszerszintű megfélemlítés, az emberi jogok súlyos megsértése, visszaélések és erőszak. Ezeknek a jelenségeknek 300 millió keresztény esik áldozatul világszerte a Szükséget Szenvedő Egyház segélyszervezet vallásszabadságról szóló 14. jelentésének adatai szerint, melyet november 22-én hoztak nyilvánosságra Rómában a Szentszékhez akkreditált olasz nagykövetségen. A tanulmány, amelyet hat nyelven publikáltak, egy időben jelent meg a szervezet 23 székhelyén szerte a világon. Elnyomástól azonban más vallási kisebbségek is szenvednek.

A világban mintegy 300 millió keresztény – hétből egy – él olyan országban, ahol üldöztetést kell elszenvednie, és továbbra is ők az emberi jogi túlkapások, visszaélések és erőszak elsőszámú áldozatai. Mindeközben a Nyugat hallgat, és közömbös az iraki keresztények segítségkérésével szemben.

A tanulmány tárgyát képező időszakban – 2016 júniusától 2018 júniusáig – több országban is a vallásszabadság megsértésének erősödése figyelhető meg: 38 ország volt színhelye „súlyos vagy szélsőséges visszaéléseknek”. Köztük 21 országban üldözésről beszélhetünk: Afganisztán, Szaúd-Arábia, Banglades, Burma, Kína, Észak-Korea, Eritrea, India, Indonézia, Irak, Líbia, Niger, Nigéria, Pakisztán, Palesztina, Szíria, Szomália, Szudán, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Jemen. A többi 17 országban diszkrimináció érvényesül: Algéria, Azerbajdzsán, Bhután, Brunei, Egyiptom, Orosz Föderáció, Irán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Laosz, Maldív, Mauritánia, Katar, Tádzsikisztán, Törökország, Ukrajna és Vietnám. A 38 országból 17-ben a helyzet romlott. Változatlan maradt – mivel már amúgy is nagyon súlyos – Észak-Korea, Szaúd-Arábia, Nigéria, Afganisztán és Eritrea, ahol az üldöztetés „kegyetlen arcát mutatja” – olvashatjuk a Szükséget Szenvedő Egyház olasz szervezete (ACS) elnöke, Alfredo Mantovano és igazgatója, Alessandro Monteduro jelentésének bevezetőjében.

A jelentésben megörökített, leginkább aggodalmat keltő tendenciák közül kiemelkedik az ultranacionalizmus, amely a vallási kisebbségeket fenyegetésnek tartja az állammal szemben, és amely a vallási csoportokkal szemben ellenségesen fellépő nacionalizmus végső elkeseredésének gyümölcse. Ezt a jelenséget elsősorban Indiában, Kínában, Észak-Koreában, Pakisztánban és Mianmarban figyelhetjük meg. Indiában a tanulmány szerint 2016 és 2017 között a keresztények ellen irányuló, többségükben szélsőséges hindu csoportok által elkövetett támadások csaknem megkétszereződtek, számuk elérte a 736-ot. A kisebbségek „fenyegetést jelentenek az ország számára”, jelentette ki nemrég a nemzeti parlament egy tagja. Kínában az ultranacionalizmus mint „az állam részéről minden vallás felé kifejeződő ellenségesség” nyilvánul meg. Ebből aztán további, a Hszi Csin-ping vezette jelenlegi kormányzás által bevezetett korlátozások fakadnak, mint például a Biblia online árusításának megtiltása. 2014 és 2016 között 1500-1700 templomot romboltak le, illetve károsítottak meg. Súlyos fenyegetést jelentenek a kormány és a Kim dinasztia „személyi kultusza” számára is: így tekintenek a vallásos csoportokra Észak-Koreában, ahol a vallásszabadság sem létezik, és becslések szerint keresztények ezreit deportálták és zárták koncentrációs táborokba. Pakisztánban a szélsőséges iszlamisták kitartóan ellenzik az istenkáromlást ratifikáló törvény módosítását. Kritikus a vallási kisebbségek helyzete Eritreában, Iránban, Tádzsikisztánban és Türkmenisztánban is. Mianmarból 2017 szeptembere óta mintegy 700 000 muszlim rohingja menekült át Bangladesbe; ezt a válsághelyzetet az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága „az etnikai tisztogatás tankönyvi esetének” minősítette. Törökországban Erdogan elnök nacionalista propagandája igyekszik a iszlám szunnita ágát helyzetbe hozni.

Mindeközben néhány országban „csökkent a vallásszabadság megsértésének mértéke iszlamista csoportosulások részéről, más helyeken azonban súlyosbodott”, jegyzi meg Mantovano és Monteduro. Az ISIS katonai szétmorzsolódása Irakban és Szíria nagy részén „nagy előrelépés”, de nem szabad abba a hibába esnünk, hogy alábecsüljük a fenyegetést, amely mind a mai napig jelen van. Az olasz segélyszervezet két vezetője szerint az ISIS katonai legyőzése még nem jelenti szükségszerűen a dzsihádista mozgalom teljes eltűnését.


Időközben újabb militáns iszlamista mozgalmak bukkantak fel Afrikában, a Közép-Keleten és Ázsiában. Nigériában, úgy tűnik, a Boko Haram teret veszít, jóllehet az iszlamista fulbék pásztorok egyre több támadást követnek el keresztényekkel szemben; Nigert különféle iszlamista csoportok veszik körül: pontosan ezen a környéken történt nemrég Pierluigi Maccalli misszionárius atya elrablása. Az iszlamista fundamentalizmus Indonéziában is aktív, 2018. május 13-án három templomot támadtak meg, mely támadásnak 13 halálos áldozata volt, de a buddhisták és síiták is üldöztetést szenvednek. Bangladesben egy merényletben 22-en haltak meg. Palesztinában, folytatódik a jelentés, a keresztény közösség helyzete egyenesen drámai.

Az utóbbi hat év során a keresztények száma a Gázai övezetben 75 százalékkal csökkent: kb. 4500-ról 1000-re.

2016 és 2018 között Egyiptomban öt súlyos merényletet regisztráltak; a legutóbbit tavaly november 2-án, Minyában, egy zarándokbusz ellen követték el. Egy további nehézség az egyiptomi keresztény közösség számára a kamaszok, lányok és asszonyok elrablása és kényszerített áttérítése az iszlámra.

Legkevesebb hét lányt raboltak el 2018 áprilisában. Hasonló sors vár évente mintegy 1000 keresztény és hindu lányra Pakisztánban.

Európában növekszik az antiszemitizmus, hangzik a jelentés, majd kihangsúlyozza a terrortámadások hullámait – „amelyet szintén vallási gyűlölködés motivált” –, amelyek 2016 és 2018 vonultak végig Nyugaton, különösen is kontinensünkön, bizonyítva, hogy „a szélsőségek jelentette fenyegetés immár egyetemes, tagadhatatlan és mindenhol megfigyelhető jelenség”. A jelentés végül a „közömbösség kerítését” említi meg, amely mögött „a sebezhető hitközösségek tovább szenvednek”, és „a szekularizált Nyugat” tudomást sem vesz róluk. A nyugati kormányok többsége nem adja meg a „szükséges segítséget” „a menekültek közösségeinek, hogy visszatérhessenek hazáikba, ahonnan menekülni kényszerültek”.

Tavaly júniusban 25 650 keresztény tért vissza Irakba a Ninivei síkságra, Karakosba, amely a 2014-es lakosságnak szinte fele. A jelentés továbbá említi, hogy az újjáépítés munkálatai elsősorban egyházi és segélyszervezetek segítségével valósultak meg, enélkül „a régió keresztény közösségének az eltűnés veszélyével kellett volna szembenéznie”. A jelentés konklúziója meglehetősen kemény: „A nyugati kormányok, amelyekhez folyamodványokkal és sürgető segítségkérésekkel fordultak, csalódást okoztak a keresztény és jazidi közösségeknek, akik a népirtások valódi áldozatai.”

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia üldözött keresztény testvéreink megsegítésére karácsonyig tartó gyűjtést hirdetett, melyről bővebben ITT olvashatnak.

Fordította: Koszoru Péter

Forrás és fotó: Agensir

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria