90 éve szól a Vatikáni Rádió – és immár webrádióként is

Kitekintő – 2021. február 9., kedd | 18:58

Alapítása 90. évfordulóját ünnepli a XI. Piusz pápa megbízásából, Guglielmo Marconi által tervezett és létrehozott rádió. Ma a Szentszék műsorszolgáltatója negyvenegy nyelven szól a hívekhez. A Vatican News médiaközpont igazgatója, Massimiliano Menichetti vezércikkében arról írt, erre a születésnapra új internetes oldalt indítanak és immár webrádióként is működnek.

Évente csaknem 12 ezer órányi adás, kommentárokkal, információkkal, liturgikus és zenei programokkal. Így összegezhető a Vatikáni Rádió tevékenysége. A Szentszék műsorszolgáltatója – amelyet Guglielmo Marconi, a rádiózás atyja hozott létre kilencven évvel ezelőtt – XI. Piusz pápa akaratából jött létre, aki a jezsuita rendre bízta a működtetést. „Ma 41 nyelven sugározunk, és mindennap eljuttatjuk az evangélium szavait és a pápa hangját az egész világhoz” – írja cikkében Massimiliano Menichetti.

Ez az évforduló különösen nagy kihívást jelent a rádió számára. „A 90. évfordulót ünnepeljük, miközben az egész emberiség egyik legnagyobb próbatételét éljük meg a Covid-19-járvány miatt. Küldetésünk mindig is az volt, hogy senkit ne hagyjunk magára, és elvigyük a keresztény üzenet reményét, a pápa hangját az emberekhez, továbbá, hogy az evangélium tükrében értelmezzük a történéseket.” A jelenlegi időszak újabb kihívások elé állította a műsorszolgáltatót.

A műszaki és szerkesztőségi munka megsokszorozódott, amikor 2020. március 9-én Ferenc pápa úgy döntött, hogy élőben mutatja be a szentmisét a Szent Márta-házban, lehetővé téve az egész világ számára, hogy az egyházfővel imádkozzon.

Számos országban ugyanis – egy ideig Magyarországon is – felfüggesztették a hívek részvételével megtartott szertartásokat. „A több nyelven sugárzott közvetítések mellett új programokat, podcastokat, hangoskönyveket hoztunk létre, hogy mindenkihez közel legyünk, hogy elérjük a bolygó minden szegletét. Ezekben a hónapokban a tájékoztatás mellett folytatjuk a közelség, a segítségnyújtás és a szolidaritás történeteinek elbeszélését. Megmutatjuk az Egyház és a társadalom egészének azon arcát, amely hidakat épít, gyakran teljes csendben segít és befogad” – fogalmaz a szakember.

A rádió a Föld számos részén nemcsak műsort sugároz, hanem képeket, üzeneteket, párbeszédet is közvetít. A rádió a közösségi médiában is jelen van, ez pedig azonnali és gyors híradást tesz lehetővé. „Az a hivatásunk, hogy mindenkihez eljuttassuk az örömhírt.”

A Ferenc pápa által elindított reform új dimenziót is nyitott számukra, a többi médiummal való integrációnak köszönhetően, például a L’Osservatore Romano vatikáni napilappal való egyesüléssel. A Vatikáni Rádió 69 országból származó munkatársai tették lehetővé a szentszéki hírportál, a Vatican News megszületését, ahol videók, fotók, hanganyagok és szövegek formájában találhatók hírek. A rádiós podcastokat például a Kommunikációs Dikasztérium közösségi médiafelületein keresztül is terjesztik, gyakran képek és ábrák kíséretében. A rádióhírek és -műsorok gyakran a L’Osservatore Romano weboldalain is megjelennek. „Ez egy nagyszerű csapatmunka eredménye, és még mindig úton vagyunk” – mutat rá a vezető.

A Vatikáni Rádió mindig sok nyelven szólt hallgatóihoz. A most születőben levő webrádió olasz, francia, angol, spanyol, portugál, német és örmény nyelven indul. Idén csaknem harminc nyelven élő csatornát hoznak létre, ezeket a rádió a Vatican Newszal közös weboldalán és a Vatikáni Rádió mobilalkalmazásán keresztül is hallgatni lehet. A műsortervekben bőséges helyet kap a zene és a latin nyelvű liturgia.

A Vatikáni Rádió műholdas, DAB+, digitális, internetes formában és hagyományos módon, rádióhullámokon keresztül is sugároz.

Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy különösen a rövidhullámok testesítik meg azt, ami Ferenc pápa határozott kérése, vagyis hogy elérjük a világ perifériáit.

Nagy hatással volt ránk Pierluigi Maccalli atya, a 2018-ban Nigerben elrabolt és 2020 októberében szabadon bocsátott pap tanúságtétele. Szabadulása után arra vágyott, hogy meglátogathasson minket. Elmondta, hogy

fogsága idején, a Szahara sivatagban fogvatartói adtak neki egy rövidhullámú rádiót, ami számára »ablakot nyitott a friss levegőre«.

Ennek a kis doboznak köszönhetően – bár többször meg kellett javítani, és ketté is tört –, franciául és olaszul hallgatta a Vatikáni Rádiót, és részt vehetett a pünkösdi szentmisén is a pápával. Ezt a közelséget soha nem fogja elfelejteni. Amióta megismertük ezt a történetet, minden alkalommal, amikor azt tanulmányozzuk, hogyan lehet optimalizálni az Afrikába sugárzott adásokat, a szívünkben hordozzuk azt, amit »Maccalli-adásoknak« nevezünk” – fogalmaz vezércikkében Massimiliano Menichetti.

A Vatikáni Rádió nagy múltú szolgálata révén támogatta a hitet, a szabadságot, az igazságot, az Egyházat. A rádiót évtizedeken át a jezsuiták irányították, akik még mindig sok szerkesztőséget vezetnek. XI. Piusz pápa első rádióüzenetében minden néphez szólt. XII. Piusz pápa a vatikáni rádióadó mikrofonján keresztül közvetítette felhívását, hogy a feszültségek ne vezessenek a II. világháború szakadékába.

Azokban a sötét években a rádió csodálatra méltó szolgálatot teljesített azzal, hogy hídként működött, és segített híreket szerezni eltűnt emberek vagy foglyok ezreinek sorsáról. A rádió minden falat legyőzött: a totalitarizmus éveiben sokan titokban hallgatták, életük kockáztatásával, mert csak így vehettek részt a szentmisén.

Emlékezzünk meg a II. vatikáni zsinat kihívásairól is: mintegy 3000 órányi adásban számolt be a rádió a tanácskozásról, majd a pápák számos nemzetközi útjáról. Később a Vatikáni Rádió alapító tagként csatlakozott az Európai Műsorszolgáltató Unióhoz (EBU), a közszolgálati média legnagyobb világszövetségéhez.

Hihetetlen 72 napot élt meg a rádió, amely VI. Pál halálával kezdődött és a történelemben a „három pápa éve” néven vált ismertté, ez próbára tette az egész intézményt. Később szembenéztek a digitális forradalommal, amelyet a műholdas műsorszórás követett, és más kihívásokkal, elérkezve a most megélt világjárványig, „mindig közel állva mindazokhoz az emberekhez, akik hallgatnak bennünket”.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

XI. Piusz pápa és Guglielmo Marconi a Vatikáni Rádió felavatásakorAz első mikrofon, amit XI. Piusz is használtII. János pál pápa meglátogatja a Santa Maria di Galleriában található átjátszótornyotJoseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa a mikrofonnálA Vatikáni Rádió egyik munkatársa az 1940-es évekbenVI. Pál pápa látogatása a SAnta Maria di Galleria-i átjátszóközpontban