A bíborosi tanács teljes támogatásáról biztosította Ferenc pápát

Kitekintő – 2017. február 14., kedd | 11:41

Február 13-án kezdődött a kilenc bíborosból álló, C9 néven ismert tanács 18. ülése, amely február 15-án, szerdán ér véget. A tanácskozás elején Rodríguez Maradiaga bíboros köszönetet mondott Ferenc pápának és biztosította a testület támogatásáról.

Óscar Andrés Rodríguez Maradiaga, a kilenc bíborosból álló csoport koordinátora a tanács minden tagja nevében megköszönte a szentatyának a római kúriához tavaly december 22-én intézett karácsonyi beszédét, amelyben bátorította a tanács munkáját és iránymutatást adott – tájékoztat az eseményről kiadott szentszéki közlemény. A közelmúlt történéseire utalva a bíborosok tanácsa kinyilvánította, hogy teljes mértékben támogatja Ferenc pápa tevékenységét, és egyben teljes támogatásáról biztosította személyét és tanító tevékenységét is.

A vatikáni közlemény nem fejti ki, milyen közelmúltbeli eseményekről van szó, de az Avvenire olasz katolikus napilap szerint arra utal, hogy korábban négy bíboros egy nyilvánosságra hozott levélben arra kérte Ferenc pápát, reagáljon az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás nyomán támadt helyzetre, illetve az elmúlt hetekben a pápát támadó névtelen plakátok tűntek fel Róma utcáin.

* * * 

Maradiaga emlékeztetett: a szentatya karácsony előtt az egyházi hivatalok reformja kapcsán felhívta a kúria tagjainak figyelmét arra, hogy fontos az evangélium hirdetése, az emberek szükségleteire való odafigyelés és a pápa támogatása az Egyház és a világ iránti szolgálatban.

„Nem elégedhetünk meg azzal, hogy kicseréljük a személyzetet, hanem el kell érni, hogy a kúria tagjai lelkiekben, emberileg és szakmailag is megújuljanak. A kúria reformja semmiképp sem a személyek kicserélésével megy végbe – személycserére kétségkívül sor kerül és még sor fog kerülni  –, hanem a személyekben történő megtéréssel. Nem elég ugyanis a folyamatos képzés, hanem folyamatos megtérésre és megtisztulásra is szükség van, és főképp erre van szükség. A gondolkodásmód megváltoztatása nélkül a funkcionális szinten maradó erőfeszítés hasztalan lenne” – hangsúlyozta beszédében Ferenc pápa.

* * * 

Ferenc pápa 2013. április 17-én jelentette be, hogy létrehozza a bíborosi tanácsot, melynek feladata, hogy segítse a szentatyát az egyetemes Egyház kormányzásában, és tanulmányozza a római kúriára vonatkozó Pastor bonus apostoli konstitúció felülvizsgálásának tervét. A tanács 2013. október 1. és 3. között ült össze először.

A bíborosi tanács tagjai: Pietro Parolin vatikáni államtitkár; Giuseppe Bertello, a vatikáni kormányzóság elnöke; Francisco Javier Errázuriz Ossa, Santiago del Chile emeritus érseke; Oswald Gracias, Bombay érseke; Reinhard Marx müncheni érsek; Laurent Monsengwo Pasinya, Kinshasa érseke; Sean O'Malley bostoni érsek; George Pell, a vatikáni Gazdasági Titkárság prefektusa, valamint Oscar Andrés Rodríguez Maradiaga, Tegucigalpa érseke.

Forrás és fotó: Avvenire.it

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria