A Boko Haram rettegésben tartja Kamerunt

Kitekintő – 2020. január 30., csütörtök | 10:26

Bruno Ateba kameruni püspök a Szükséget Szenvedő Egyház (Kirche in Not) katolikus segélyszervezetnek nyilatkozott a kialakult helyzetről.

A Boko Haram olyan, mint az apokalipszis egyik szörnyetege, vagy a mitológiából ismert sokfejű hidra: amint levágod az egyik fejét, azonnal kinő helyette egy másik – mondta Bruno Ateba, az észak-kameruni maroua-mokolói egyházmegye püspöke.

A kameruni lakosság teljesen kiszolgáltatott az iszlám dzsihadista szervezet terrorjának. A Boko Haram néhány évvel ezelőtt Nigéria felől hatolt be az afrikai ország területére, illetve a Kamerunhoz közeli Csádba, valamint Nigerbe is. Nem telik el nap, hogy ne érkezne hír újabb támadásokról és határáttörésekről. Valóságos terroruralomról beszélhetünk, egyre gyakoribbak az emberrablások, ártatlan földműveseket végeznek ki – mondta a kameruni főpásztor.

A helyi lakosság félelme növekszik, kiváltképpen a keresztényeké, miután néhány hete az Iszlám Állam nyugat-afrikai szárnya – amely 2016-ban vált ki a Boko Haram terrorszervezetből – közzétett egy videót tíz keresztény brutális meggyilkolásáról. A videót éppen akkor hozták nyilvánosságra, amikor az emberek már azt gondolták, hogy a terrorista csoportot felszámolták. A felvételen látottak miatt a Kamerun északi részén élőkön ismét úrrá lett a rettegés.

„Az egyházmegyémben az elmúlt hetekben tizenhárom erőszakos cselekmény történt. Egy templomot Urunk megkeresztelkedése ünnepén robbantottak fel. Még tart a nyomozás, de a bizonyítékok arra mutatnak, hogy terrortámadás volt” – ismertette Bruno Ateba.

Barthélemy Yaouda Hourgo, Yagoua püspöke arról számolt be a Kirche in Not segélyszervezetnek, hogy kameruni falvakat romboltak le a nigériai határ közelében. Elmondta: „Bablim, a szülőfalum már nem létezik. A terroristák megölték egy fiatal rokonomat. Elpusztították az egész falut, beleértve azt a házat is, amelyben születtem. A betegek és az idősek kivételével mindenki menekülésre kényszerült a 17 kilométerre lévő Mora településre.” Hourgo püspök imára hív a rengeteg kitelepítettért, akiknek a terroristák miatt nincs többé otthonuk, hogy legyen hol meghúzniuk magukat az év leghidegebb időszakában.

A Boko Haram miatt több mint 270 ezer kamerunit telepítettek ki. A terrorszervezet 2019-ben több mint száz támadást hajtott végre az afrikai országban, és száznál is több civil állampolgárt ölt meg.

Sajnos a terroristák egyre könnyebben tudnak utánpótlást toborozni. A szegénység, a létbizonytalanság miatt sok fiatal könnyű prédává válik, és áldozatai lesznek a dzsihadisták manipulációinak – nyilatkozta Bruno Ateba kameruni püspök.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír 

Kapcsolódó fotógaléria

A Boko Haram dzsihadista terrorszervezet egyik áldozatának temetése