A Cadbury a húsvét szó mellőzésével hirdette meg húsvéti kampányát

Kitekintő – 2017. április 5., szerda | 12:10

Theresa May brit miniszterelnök kritizálta a National Trust örökségvédelmi alapítvány döntését, akik szponzorukra, a Cadbury édességgyártó cégre hivatkozva kihagyták húsvéti tojáskeresős akciójuk nevéből a húsvét szót.

 

Theresa May brit miniszterelnök nevetségesnek, képtelenségnek nevezte a National Trust döntését, akik húsvéti tojáskeresős játékukat úgy hirdették meg, hogy a szövegből eltüntették a „húsvét” szót, arra hivatkozva, hogy ez szponzoruk, az édességgyártó Cadbury cég döntésének eredménye.

A Cadbury szponzorálja a National Trust húsvéti rendezvényeit az örökségvédelmi szervezethez tartozó műemlékek területén. A sok éve sikeres tojáskeresős játék elnevezéséből idén először hagyták el a húsvét szót, annak érdekében, hogy más vallásúakat, illetve ateistákat is meg tudjanak szólítani.

Az anglikán Theresa May szaúd-arábiai útja alkalmával beszélt arról, mennyire fontos számára a húsvét, és mennyire érthetetlennek tartja a National Trust lépését.

„Egyfelől egy lelkész lánya vagyok – másfelől viszont tagja vagyok a National Trustnak is. Azt gondolom, a jelenlegi álláspontjuk egyszerűen nevetséges, nem is értem, hogy gondolják ezt” – nyilatkozta a brit miniszterelnök. – „A húsvét roppant fontos. Fontos számomra, és nagyon fontos ünnep a világon sok millió keresztény számára. Ezért gondolom azt, hogy amit a National Trust csinál, az egyszerűen képtelenség.”

Az  örökségvédelmi alapítvány azzal védekezett, hogy semmi esetre sem akarták kisebbíteni a húsvét jelentőségét, és hogy szponzoruk felelős a tojáskeresős kampány arculatáért és reklámszövegeiért.

A Cadbury cég szóvivője azzal magyarázta döntésüket, hogy minden évben más nevet kap a húsvéti kampány, és idén a Cadbury’s Great British Egg Hunt („A Cadbury nagy brit tojásvadászata”) elnevezést választották. A céges kommunikációban, marketingszövegekben és promóciós anyagokban most is használják a húsvét szót; ugyanakkor valamennyi vallás híveit és az ateistákat is buzdítani szeretnék szezonális termékeik fogyasztására.

Az anglikán egyház szóvivője úgy nyilatkozott, a Cadbury és a National Trust „félresöpörte a hitet”. York érseke, John Sentamu erősebben fogalmazott; szerinte a hagyományos tojáskeresős akció új nevével mintha leköpnék a cég hívő keresztény alapítójának, John Cadburynek a sírját.

Forrás: Catholic Herald

Fotó: Cadbury.com; Wikipédia

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria