A COMECE képviselőit fogadta az EU soros elnökségét betöltő Észtország miniszterelnöke

Kitekintő – 2017. augusztus 24., csütörtök | 14:54

Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) delegációja az észt fővárosban, Tallinban járt. Augusztus 18-án Jüri Ratasszal, Észtország miniszterelnökével és belügyminiszterével, Andres Anvelttel találkoztak a küldöttség tagjai.

A megbeszélés célja az volt, hogy áttekintsék a közös érdeklődésre számot tartó kérdéseket és a soros EU-elnökség – mely tisztséget jelenleg Észtország tölti be – legsürgetőbb feladatait.

A COMECE-t Philippe Jourdan, Észtország apostoli adminisztrátora, az első katolikus püspök, aki Észtországban székel a második világháború óta, valamint Olivier Poquillon főtitkár képviselte. A találkozó során kifejezték Ferenc pápa aggodalmait két aktuális téma terén: a gazdaság digitalizálásának hatásai a foglalkoztatásra, valamint a „szelektált migráció”. A COMECE képviselői kiemelték: fontos befektetni az ifjúságba, hogy az új európai nemzedékek is aktív állampolgárokká válhassanak és növekedhessenek kulturálisan és szakmailag saját országukban.

Ratas miniszterelnökkel megvitatták a soros EU-elnökség egyik kiemelt feladatát, az EU keleti partnerség programját. A COMECE szorosabb együttműködésre és szolidaritásra hívott a biztonság és a védelem területén az EU keleti határán.

A megbeszélés résztvevői kiemelték, hogy az Európai Unió politikájának középpontjába az állampolgárokat kell állítani. Erre az alapelvre akarja építeni Tallin soros EU-elnökségét, ami a COMECE és az egész Katolikus Egyház számára is kiemelkedő szempont. Az európai politika felfrissítésére és a közjó, valamint az állampolgárok középpontba helyezésére tett kísérlet részeként a COMECE és a Szentszék magas szintű fórumot szervez „Európa újragondolása” címmel a Vatikánban október 27. és 29. között.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: COMECE.eu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria