A férfi, aki még a tragédia éjjelén megbocsátott felesége, lánya és unokája gyilkosainak

Kitekintő – 2018. június 1., péntek | 19:59

Május 27-én hunyt el Carlo Castagna, aki tizenkét éven át járta Olaszország településeit, hogy tanúságot tegyen a megbocsátásról, miután 2006. december 11-én brutálisan meggyilkolták feleségét, lányát és unokáját.

„Az erbai mészárlás” – ezen a néven ismert szerte Olaszországban az a szörnyűség, ami Carlóval történt: lánya lakásában brutálisan meggyilkolták feleségét, Paolát; lányát, Raffaellát és unokáját, Juszefet. Elvágták a torkukat. A kisfiú széttárt karokkal, mint egy keresztre feszített, feküdt a díványon.

„A keresztény ember megbocsát, és kész” – tanította. Hitből és emberségből adott leckét, olyan erkölcsi erőről tett tanúságot, amellyel ritkán lehet találkozni az életben. Az olasz katolikus média ajándéknak nevezi ezt a tizenkét évet, amely alatt Carlo Castagna közöttünk járva tanított. Azért maradt életben, hogy hiteles tanúja legyen a kereszténység „őrültségének”, amelynek legnagyobb paradoxona éppen a megbocsátás. Egyszer a TV2000-nek adott interjúban így beszélt erről: „Nehéz elérni a megbocsátást, amikor túl sokat gondolkodunk róla, túl sokat tervezgetjük. Mert a megbocsátás szöges ellentétben áll az emberi gondolkodással.”

Megbocsátott a gyilkosoknak, Rosa Bazzinak és Olindo Romanónak. A megbocsátást úgy élte át, mint valami váratlan ajándékot, amely a mennyből szállt le rá, Isten irgalmassága volt számára. Fénylő, ragyogó ajándék, amelyet nem ő adott másoknak, hanem ő kapott: horgony volt számára, amely megakadályozta, hogy elnyelje a sötétség. „Egyedül sosem tudtam volna kimondani a megbocsátás szavait, de a fejemen éreztem a jóságos Atya kezét, aki megmagyarázhatatlan vigasszal töltött el” – mondta másutt.

Valójában ez a megbocsátás mélyen gyökerezett keresztény hitében. Megtanult hűséges lenni Isten szavához a hétköznapi élet kis döntéseiben és hű tudott maradni a legnehezebb helyzetben is. A gyűlölete nem lepett volna meg senkit, a szeretete viszont nagy vihart kavart. Ám ő megmagyarázta: szeretett feleségével éveken keresztül töltötték fel lelki raktáraikat azzal, hogy imádkozták a zsoltárokat, és kérték a Szentlélektől a megbocsátás kegyelmét. Akkor még nem tudták, milyen nagy szükségük lesz rá.

Annyira megdöbbentő volt a megbocsátása, hogy az olasz médiában nagy vitákat váltott ki, még egy börtönlelkész is csodálkozásának adott hangot egy napilapban. Vele később tisztázta a helyzetet, és sok előadást tartottak közösen. Castagna bebizonyította, hogy az igaz utat képviseli, végtelenül logikus érveléssel állt véleménye mellett: „Miért csodálkoztok, ha egy keresztény ember megbocsát annak, aki üldözi? Jézus azt mondta nekünk, szeressük ellenségeinket – az lenne meglepő, ha az események következtében egy keresztény ember bosszút állna.”

Rengetegen hallgatták tanúságtételét. Az olasz plébániákat, tereket, színházakat járva mindig felmerült a kérdés: „Hol volt Isten abban a pillanatban?” Ő pedig így válaszolt: „Ott volt a szeretteim mellett, már a gyilkosság pillanatában átölelte őket.” Elképzelte feleségét, Paolát, ahogy a mennybe érve azonnal munkálkodni kezd azon, hogy erőt adjon férjének, aki a földi szenvedések között maradt. Paola Galli egy héttel korábban, mintha prófétai gesztust tett volna, meghagyta férjének, hogy a temetésén ezt írják az emléklapra: „Boldogok, akik házadban laknak, téged örökké magasztalnak. Boldog az ember, akinek ereje benned gyökerezik, s akinek szíve zarándokútra készül.”

A 83. zsoltár így folytatódik: „Átkelnek a kiaszott völgyön, és forrássá teszik azt” – mintha éppen azt az Isteni Gondviselés adta átalakulást írná le, amelyet Castagna azonnal érzett, a gyilkosság éjszakájától kezdve. Érezte Isten és szerettei kezét, akik támogatják, hogy szembenézzen ezzel a szörnyű tragédiával, és túlélje. Egy másik interjúban hangsúlyozta: „A racionalizálás, az események részleteinek aprólékos vizsgálata, a miértekre adható válaszok keresése mind-mind a legtévesebb módja annak, hogy szembenézzünk a tragédiával.”

75 éves volt, fárasztotta már a sok utazás, hajlott arra, hogy visszautasítsa a meghívásokat, de nagyon szerette az Egyházat: igazi anyjának érezte, és mindig engedelmes fia maradt, mindig igent mondott arra, hogy elmesélje történetét.

Milyen nagy szükség van ma a megbocsátásra! És milyen nagy szükség van hiteles tanúságtevőre, aki szembesít minket a szabadság paradoxonával, amit ő tömören így foglalt össze: „Ha ők szabadon tehettek rosszat, én szabad vagyok arra, hogy jót tegyek.” Amikor a gyilkosokat elítélték, ennyit mondott: „A szeretteim velem vannak lélekben, és előbb-utóbb együtt leszünk. De én imádkozom Rosáért és Olindóért is, hogy ők is üdvözüljenek, tudjanak bocsánatot kérni, nem tőlem, hanem a jóságos Atyától.”

Egy pap kérésének engedelmeskedve könyvet is írt arról, amit átélt, Az erbai megbocsátás címmel. A házat, ahol a tragédia történt, a Caritasnak ajándékozta, most rászoruló embereknek ad otthont.

Carlo Castagna halálhírét fiai, Pietro és Giuseppe tették közzé, s a Facebookon a következő üzenetet fűzték hozzá: „Sok nehézséget átéltünk együtt, és te mindig a vezetőnk voltál, követésre és csodálatra méltó példa, és bár tudjuk, hogy most boldog vagy, mert újra találkozol Pollyddal, Raffaellával és a kis Fefével, számunkra hatalmas űr marad utánad, végtelenül hiányozni fogsz.”

Forrás és fotó: Aleteia; Avvenire; Famiglia Cristiana

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria