Vatikáni díjat nyert Baritz Sarolta Laura nővér

Kitekintő – 2017. szeptember 27., szerda | 17:45

A Joseph Ratzinger–XVI. Benedek Vatikáni Alapítvány „Tágabb értelem” elnevezésű pályázatán két kategóriában két-két indulót díjaztak, köztük Baritz Sarolta Laura domonkos nővért. A Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban (KETEG) képzés megszervezője szeptember 27-én veheti át az elismerést.

A Joseph Ratzinger–XVI. Benedek Vatikáni Alapítvány legújabb kezdeményezéseit szeptember 26-án, kedden a Vatikáni Sajtóközpontban mutatták be. A sajtótájékoztatón Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke, a Ratzinger-alapítvány tudományos bizottságának tagja; Federico Lombardi SJ, az alapítvány elnöke, Daniel Sada, a madridi Francisco de Vitoria Egyetem és Fernando F. Sánchez Campos, a Costa Rica-i Katolikus Egyetem rektora szólaltak föl. Federico Lombardi emlékeztetett rá, hogy a Joseph Ratzinger–XVI. Benedek Vatikáni Alapítványt 2010-ben hozták létre azzal a céllal, hogy támogassa az emeritus pápa munkásságának és tanításának elmélyítését és publikálását, illetve szélesebb körben segítse a teológiai tanulmányok és az ahhoz kapcsolódó tudományok művelését.

Valódi újdonságnak számít a Tágabb értelem című pályázat, amelyet Joseph Ratzinger egyik központi gondolata alapján dolgoztak ki – magyarázta a sajtó munkatársainak Federico Lombardi. Átfogó és nyitott látásmódra van szükség az értelemről, és annak gyakorlásáról az igazság keresésében, valamint az emberiség alapvető kérdéseinek megválaszolásában – indokolta a pályázat kiírását, amit a Francisco de Vitoria Egyetem kezdeményezett. Az alapítvány 2015-ben a madridi egyetemmel közösen szervezte éves ülését Avilai Szent Teréz születésének 500. évfordulója alkalmából Az imádság – az erő, amely átalakítja a világot címmel. A Ratzinger-alapítvány örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez, részt vett a pályamunkák zsűrizésében, valamint a díjkiosztó ünnepség megszervezésében.

2017 áprilisáig 367 pályamű érkezett be a nemzetközi zsűrihez, harminc ország 170 egyeteméről. A témaválasztás igen széles körű volt: jogtudomány, gazdaság és szociológia, kommunikáció, fizika, biológia, környezettudomány, biomedicina és egészség, mérnöki tudomány és építészet, humántudományok, filozófia és teológia egyaránt szerepelt a feldolgozott pályamunkákban. A zsűri júliusban Madridban ült össze, hogy a kutatás, illetve a tanítás kategóriában két-két díjazottat kiválasszon.

A kutatás kategória díjazottja Darcia Narváez az amerikai Notre Dame Egyetemről a Neurobiológia és az emberi erkölcs fejlődése című pályamunkával, valamint Claudia Vanney és Juan Franck a Buenos Aires-i Austral Egyetemről, az ő közös munkájuk címe: Determinizmus vagy indeterminizmus? A filozófiatudomány nagy kérdései.

A tanítás kategóriában egyrészt Michael Schuck, Nancy Tuchman és Michael Garanzini, a chicagói Loyola Egyetem munkatársai kapták a díjat a Meggyógyítani a Földet című online ökológiai képzés kidolgozásáért. A másik díjazott pedig Baritz Sarolta Laura domonkos nővér, a gazdaság keresztény társadalmi elvű tanításáért. A KETEG képzés a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola és a budapesti Corvinus Egyetem keretein belül működik.

Federico Lombardi ezután ismertette a Ratzinger-díj idei győzteseit, akik november 18-án vehetik át kitüntetésüket a Vatikánban. Immár hetedik alkalommal kerül sor a rangos elismerés átadására. Idén három személyt díjaznak, Theodor Dieter német evangélikus teológust, Karl-Heinz Menke német katolikus papot és Arvo Pärt észt zeneszerzőt.

Theodor Dieter német evangélikus teológus a strasbourgi Ökumenikus Kutatóintézet igazgatója. Erősen elkötelezett az ökumenikus párbeszédben, kiemelt szerepe volt a megigazulás tanáról szóló közös nyilatkozat szövegének kidolgozásában és jóváhagyásában. 2012-ben előadott a katolikus–evangélikus párbeszédről Castel Gandolfóban a Ratzinger-tanítványok találkozóján XVI. Benedek jelenlétében.

Karl-Heinz Menke német katolikus pap, teológus a bonni Katolikus Teológiai Fakultás emeritus dogmatika- és propedeutikaprofesszora. A német püspöki konferencia bizottsági tagja, számos teológiai publikáció szerzője. Kiváló ismerője Joseph Ratzinger tanításának, amelynek több tanulmányt szentelt. 2014-től Ferenc pápa öt évre kinevezte a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagjává.

Arvo Pärt észt ortodox zeneszerző egyházzenei munkássága nemzetközileg elismert. A Pápai Egyházzenei Intézet díszdoktora, részt vett a Joseph Ratzinger pappá szentelése 60. évfordulójára rendezett kiállításon, ahol az emeritus pápa jelenlétében előadta Miatyánk című művét. 2011-ben XVI. Benedek a Kultúra Pápai Tanácsának tagjává nevezte ki.

A sajtótájékoztatón beszámoltak arról is, hogy a Laudato si’ kezdetű pápai enciklika témájával foglalkozó hetedik nemzetközi konferenciát november 29. és december 1. között rendezik meg a Costa Rica-i San Joséban.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatikáni Rádió, Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria