A hadsereg után a papságot választotta, pedig korábban gyűlölte az Egyházat

„A káplánok olyanok, mint a szanitécek – mondta Cameron S. Sellers. – Senki nem tudja igazán, mit csinálnak, titokzatosak. De amikor tényleg szükséged van valamelyikükre, akkor boldoggá tesz, hogy számíthatsz rájuk.”

A koreai háború után Dél-Korea a világ egyik legszegényebb országa lett, sok édesanya magára hagyta gyermekét. Ez történt az 1968-ban született Cameronnal is: az utcán találták meg három esztendős korában, s bevitték egy kórházba. Az egyik orvos úgy látta, nem élné túl a kicsi, ha bekerülne a helyi nevelőszülői hálózatba, ezért külföldi örökbeadást javasolt. Eredetileg európai örökbefogadókat kerestek a kisfúnak, de egy amerikai baptista házaspár annyira ragaszkodott hozzá, olyan erősen érezték, hogy éppen őt szeretnék adoptálni, hogy végül hozzájuk került. Az Egyesült Államokban, Arizonában nőtt föl.

„Az egyértelmű volt számomra, hogy hiszek, de az egyházat gyűlöltem” – emlékezett vissza Cameron Sellers. Azt hitte, ez olyan dolog, amivel együtt fog élni egész életében…

Aztán eljöttek a középiskolás évek, és éppen egy katolikussal barátkozott össze – bevezették a katolicizmusba és a szentmisébe, jóllehet kezdetben sokat küszködött a katolikus tanításokkal.

„Azt hiszem, az első doktrína, amit sikerült elfogadnom, aminek láttam az értelmét, az a szentek közössége volt – magyarázza az interjúban. – Az a tény, hogy össze vagyok kötve nem csak annak az egyháznak a tagjaival, hanem bárkivel a világon, és a szentekkel a mennyben és a földön.” Az Úrnak terve volt az életével; úgy érzi, Isten azért akarta, hogy a katolicizmussal találkozzon, mert azt akarta, hogy családban érezze magát, hogy ne gyötrődjön a múltja miatt – hanem érezze, hogy a Katolikus Egyház, az egyetemes egyház a családja.

Az iskolái elvégzése után belépett a hadseregbe, majd Boszniában, Afganisztánban és Irakban szolgált; az ezredesi rangig vitte. A katonai szolgálat éveiben mindig a katolikus káplánokhoz fordult segítségért, amikor nehéz időket élt át.

„A zene, a szentbeszéd könnyeket csalt a szemembe, annyira vigasztaló volt” – idézte fel Sellers, aki ma a San Franciscó-i Főegyházmegyéhez tartozik, és szemináriumi tanulmányait végzi.

Megkérdezte magától: „Meg tudnál halni a plébániádért?” „Hiszel a szentségekben?” És a válasz mindkettőre igen volt. „A saját életemben megtapasztaltam, hogy a szentségek gyógyítanak, és én is vágytam erre a képességre (i.e. másokat ebben részesíteni – a szerk.)…” Ezt tapasztalta meg a tábori lelkészek révén is, látta, ahogy kiszolgáltatják a szentségeket, és úgy véli, a Katolikus Egyház azért olyan életbevágóan fontos, mert eszközöket ad nekünk, hogy általuk Isten megerősíthessen bennünket.

Forrás és fotó: Catholic News Agency

Magyar Kurír
(vn)