A helyi Caritas szerint egyre súlyosabb a válság Görögországban

Kitekintő – 2017. július 12., szerda | 10:00

Maria Koutatzi, a görögországi Caritas szociálpolitikai szektorának felelőse a SIR olasz katolikus hírügynökségnek nyilatkozott a görög válságról, amely hét év után sem enyhül.

Nem kell közgazdaságtant tanulni ahhoz, hogy ha van pénzed, elköltöd, ha nincs, nem költesz. Az emberek már nem bírják tovább. Amit tapasztalunk, megerősíti, hogy a megszorítások nem működnek – fogalmazott Maria Koutatzi.

A tizenegy görög egyházmegyéből hétben összegyűjtött adatok szerint, amelyeket az olasz Caritas tanulmányi hivatalával együttműködésben állítottak össze, kiderül, hogy az átlagfizetések a 2009-es több mint 22 ezer euróról 2014-re mintegy 18 500 euróra csökkentek. 2008-ban a munkanélküliek száma 402 ezer volt, 2015-re ez a szám csaknem a háromszorosára, 1.175.000-re nőtt. 2010 és 2014 között a vásárlóerő közel 25 százalékkal csökkent a felnőtt munkavállalók körében és közel 35 százalékkal a 25 évnél fiatalabbak között. Így tehát 21,2 százalékkal emelkedett a munkavállalók elszegényedésének kockázata.

A Caritast leggyakrabban igénybe vevők problémája a gazdasági szegénység (80,2%), amelyet a munkahiány követ (60,9%). Koutatzi véleménye szerint Görögország a válság legsötétebb fázisát éli át. „Sérülékeny ország vagyunk, amely felé egyetlen befektető sem fordul. A lakosság pedig egyre jobban szenved a gazdasági visszaesés miatt. A fizetések a minimumra csökkentek és gyakran semmi sem védi a munkavállalók jogait, sokan feketén dolgoznak. Az idősek igyekeznek túlélni a helyzetet, az 50-60 százalékos nyugdíjcsökkentés ellenére is.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria