A járvány miatt később fejezik be a barcelonai Sagrada Famíliát

Kitekintő – 2020. szeptember 19., szombat | 19:00

A koronavírus-járvány miatt nem készül el 2026-ra a barcelonai Sagrada Família bazilika – jelentette be szeptember 16-án az intézmény építési tanácsának elnöke.

„Lehetetlen teljesíteni a határidőt” – fogalmazott Esteve Camps barcelonai sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy az építési munkálatok márciusban leálltak, és a kényszerű bezárás, valamint a csökkent látogatószám miatt jelentős bevételtől estek el.

Az ikonikus épületet évente mintegy 4,5 millióan látogatják. Míg tavaly júliusban naponta átlagosan 15 600 turista váltott belépőjegyet, addig idén ugyanebben a hónapban mindössze 2 ezren jártak a bazilikában. Erre az évre 103 millió eurós bevétellel terveztek, amelyből 55 millió eurót fordítottak volna az építkezésre, ehhez képest most arra számítanak, hogy a bevételek nem haladják meg a 17 millió eurót az év végéig.

Esteve Camps emlékeztetett arra, hogy a Sagrada Família nehezebb időket is átvészelt, példaként említette a polgárháború éveit, amikor leállt az építkezés. Hangsúlyozta, hogy mindig folytatódott a projekt megvalósítása, és ez most sem lesz másként. „A templom el fog készülni” – jelentette ki, de nem adott meg új határidőt a befejezésre.

Az eredeti elképzelés az volt, hogy hat év múlva, a tervező Antoni Gaudí halálának századik évfordulója alkalmából adják át az elkészült épületet.

A katalán modernizmus jelképének számító, gótikus és szecessziós elemeket egyénien ötvöző bazilikának jelenleg nyolc befejezett tornya van – ha kész lesz, összesen tizennyolc tornya magasodik majd a környező házak fölé.

*

A bazilika alapkövét 1882-ben tették le, Antoni Gaudí építész egy évvel később vette át a munkálatokat. E munka megszállottjává vált: mindent újra és újra áttervezett, 1910-től felhagyott egyéb munkáival. Remeteként élt az építkezésnél, maga gyűjtött a költségekre egészen 1926. június 10-én bekövetkezett haláláig. Ekkor az épületnek még csak a negyede, egy torony és a keleti homlokzat volt kész.

A Sagrada Família ma a világon az egyetlen még épülő emlékmű. A Születés Kapuja nevet viselő homlokzatát és a kriptát 2005-ben az UNESCO a világörökség részének nyilvánította.

2010. november 6-án XVI. Benedek pápa bazilika rangra emelte és felszentelte a Sagrada Famíliát. A templomban rendszeresen mutatnak be szentmiséket, de a legtöbb látogató turistaként érkezik, hogy megcsodálja az épületet.

Forrás: MTI

Fotó: Sagradafamilia.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria