A mianmari püspökök szerint visszaüthetnek az amerikai szankciók

Kitekintő – 2017. november 3., péntek | 10:19

Az Egyesült Államoknak és a nemzetközi közösségnek más hozzáállással, valamint a mianmari kormánnyal együttműködve kellene segítenie, ahelyett hogy nyomást gyakorol és újabb szankciókat helyez kilátásba – mondta Alexander Pyone Cho, a mianmari Pyay püspöke.

Alexander Pyone Cho egyházmegyéje éppen azon a területen fekszik, ahol a mianmari katonaság etnikai tisztogatást folytat a rohingja muszlim kisebbség körében, akik tömegesen menekülnek el az országból.

A bangladesi Cox’s Bazar kerület menekülttáboraiban mintegy hatszázezer rohingja él, akik Mianmarból menekültek a szomszédos országba. Pyone Cho püspök más katolikus vezetőkkel együtt az UCAnews ázsiai katolikus hírügynökségnek nyilatkozva azt kifogásolta, hogy az USA újabb szankciókat akar foganatosítani Mianmarral szemben a rohingják üldözése miatt. Korábban 1997-ben léptettek életbe szankciókat Mianmar ellen, melyeket 2016-ban vontak vissza.

Mariano Soe Naing, a mianmari püspöki konferencia tömegkommunikációs igazgatója szerint a szankciók a céljukkal pont ellenkező hatást érhetnek el: visszalökhetik Mianmart Kína vonzáskörébe, mely növekvő gazdasági érdeklődéssel fordul az ország felé.

Október 24-én a hadsereg tízpontos nyilatkozatot tett közzé, amelyben tagadja, hogy áthágta volna a törvényi korlátokat. Szerintük teljes mértékben hamisak az egyoldalú vádak Mianmarral, illetve a biztonsági erőkkel szemben a bengál szélsőségesek terrortámadásaival kapcsolatban.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria