A mianmari vallási vezetők békét kérnek: Teremtsünk erőszakmentes jövőt a fiatalok számára

Kitekintő – 2021. január 27., szerda | 18:35

A mianmari vallási vezetők, köztük a katolikus püspökök január 25-én hét pontból álló felhívást tettek közzé, melyben az ország új kormányához, etnikai, politikai és katonai vezetőihez fordulnak, valamint minden jóakaratú emberhez. A Religions for Peace of Myanmar (Vallások Mianmar Békéjéért) tagjai a megbékélés követeiként a hazájuk békéjéért való közös munkálkodásra buzdítanak.

A Fides hírügynökséghez is eljuttatott rendkívüli felhívás egyik aláírója, Charles Maung Bo bíboros, ranguni érsek a Religions for Peace of Myanmar és az Ázsiai Püspöki Konferenciák Szövetsége (FABC) nevében megjegyezte, „a novemberi választásokat teljes mértékben szabadnak és törvényesnek ismerték el”, s ez „felhatalmazza az új kormányt, ugyanakkor kötelezettséget is ró rá, hogy megvalósítsa azokat a gazdasági és társadalmi célokat, amelyekért megválasztották”.

A vallási vezetők felhívásukban rámutattak az ország legsúlyosabb problémáira: „A pandémia megtépázta a közegészségügyi rendszerünket. A vírus szétzúzta törékeny gazdaságunkat. A gyerekek egy iskolai évet vesztettek, az egyetemeket otthagyták. Sokan kerültek az éhhalál küszöbére, s a szegények szenvednek a legtöbbet. Az egész közösség szenved. A világjárvány előtt Mianmarnak egy környezeti katasztrófával kellett szembenéznie. Mianmarnak az Önök vezetésével, egységes és előrelátó politikai fellépéssel kell megoldania ezeket a próbatételeket, támogatva a békét és elősegítve egy élettel teli, virágzó jövő megteremtését. Mianmarban minden embernek azonosak a jogai, kötelezettségei és a közjóhoz fűződő érdekei.”

A szöveg első pontjában az aláírók a béke feltételeinek megteremtésére kérik a kormányt: „Minden civil és katonai vezető kötelessége az egységért, a békéért és a megbékélésért való munkálkodás. Arra kérünk minden civil és katonai vezetőt, ne hiábavaló katonai megoldásokon törjék a fejüket, hanem a párbeszéd és a tárgyalás útján az igazságot keressék, bátorsággal és eltökéltséggel. Csak akkor lesz béke, ha a kormányzás minden területét és szintjét átlátható, nyitott és felelős vezetői lelkület hatja át.”

A második pontban a vallási vezetők az etnikai alapú diszkrimináció megszüntetését szorgalmazzák: egy etnikailag mélyen megosztott országban „ráléphetünk és rá is kell lépnünk egy új útra, a szolidaritás felé vezető útra. Mianmar régóta tartó polgári konfliktusai etnikai jellegűek, de a valódi okok a politikában keresendők”.

Éppen ezért a harmadik pontban az ország demilitarizálását sürgetik: „A háború a halál nyelve. A polgárháborúk testvéreink emberi mivoltának tagadását jelentik. Az erőszak sosem szül békét. A háború megtagadja a nemzeti harmóniát. A konfliktusok gyümölcsei a keserűség, a megosztottság és a sebek, amelyek csak évek múltán gyógyulhatnak be. Egységre kell törekedni, de nem félelemből vagy fenyegetés hatására.”

A negyedik pontban rámutatnak a nagy kihívásokkal való szembenézés legfőbb útjára, mely a politikai megoldások keresésében rejlik, hisz „egy politikai konfliktusnak sosem lehet katonai megoldása”. „A katonai megoldások alkalmazása csak vég nélküli háborút és nyomorúságot okoz. A burmai hadsereg (Tatmadaw) tömeges mozgósítása az etnikai kisebbségek területeire nem vezethet egységhez politikai párbeszéd híján.”

Sürgetően fontosnak tekinti a felhívás ötödik pontja az igazságszolgáltatás, az oktatás, a társadalombiztosítás és az egészségügyi rendszer reformját: „E kormány feladata lett egy áthatóbb és bátrabb reform megvalósítása. Erősen vágyunk újabb előrelépésekre ezekben a lényegi kérdésekben. A halogatott igazság megtagadott igazság.”

A reformfolyamat során – amint arra a hatodik pont rávilágít – a döntéshozói folyamatok decentralizálása is szükségessé válik: „A jó kormányzáshoz fontos a szubszidiaritás, a delegálás. Nem a fővárosban, Nepjidában kellene meghozni minden döntést. Az egész társadalmat érintő tevékenységek koordinálása során a helyi közösségek működését is figyelembe kell venni. A küldöttséget a megválasztott vezetők és a közigazgatási tisztviselők képzésével s a rájuk való odafigyeléssel kell támogatni és kísérni.”

Ennek az átfogó nemzeti erőfeszítésnek a célja – olvasható a hetedik, utolsó pontban – a következő nemzedék felkészítése a szegénység felszámolására és egy szebb jövő építésére, elsősorban a fiatalok oktatására és fejlesztésére összpontosítva. „A béke megteremtésében

a fegyverkezésnél százszor többet ér, ha azon fáradozunk, hogy az oktatás elérhetővé váljon minden ember számára.

Mianmarnak bíznia kell a fiataljaiban, a fiataljaiba kell befektetnie, őket kell támogatnia. Ők a mi jelenünk és jövőnk.”

A vallási vezetők felhívásuk végén arra kérnek minden állampolgárt, váljanak „az egység és a szolidaritás új korszakának” tettre kész főszereplőivé, legyenek „a béke kézművesei – egyesítve s nem szétválasztva; a gyűlöletet kioltva, nem befogadva vagy felszítva; mindig új lehetőséget biztosítva a párbeszédnek, mely megbékélést, gyógyulást s egységet teremt csodálatos földünkön”.

Mianmar – hivatalos nevén: Mianmari Szövetségi Köztársaság – több mint 676 ezer négyzetkilométer területű ország Délkelet-Ázsiában. A 2017-es népszámlálási adatok szerint a lakosság száma meghaladja az 53 millió főt.

Mianmar lakosságát etnikai sokszínűség és egyenlőtlen területi eloszlás jellemzi. A többségi burmai nép az ország területének körülbelül a felén, az Iravádi folyó medencéjében és deltavidékén tömörül, míg a ritkán lakott peremvidékeken mintegy 30 különféle etnikum él.

Egy 2010-es felmérés alapján a lakosság 80 százaléka buddhista, 7,8 százaléka keresztény, 5,8 százaléka törzsi vallású, 4 százaléka muszlim, 1,7 százaléka hindu, további hányaduk egyéb vallásokhoz tartozik. (Forrás: Wikipédia)

Fordította: Balláné Sárközi Jáhel

Forrás: Fides 

Fotó: Catholicoutlook.org; Pixabay

Magyar Kurír

 

Kapcsolódó fotógaléria