A New York-i érsekség a járvány miatti gazdasági válságra hivatkozva bezár húsz katolikus iskolát

Kitekintő – 2020. július 15., szerda | 20:00

A New York-i Főegyházmegye a jelenlegi vírusjárvány miatt kialakult pénzügyi válságra hivatkozva döntött iskoláinak bezárása és összevonása mellett – jelentette be a Képzési Intézmények Egyházmegyei Főfelügyelőségének Hivatala a napokban kiadott közleményében.

„A Covid-19 okozta egészségügyi válság pénzügyi szempontból pusztító hatást gyakorolt a családokra, és ellehetetlenítette az iskolai tandíjak fizetését. Ezzel párhuzamosan a hívek nem vehettek részt a szentmiséken, így azok az ösztöndíjakra fordítható perselypénzek sem folytak be a plébániákra, amelyeket hagyományosan az iskolák támogatására költöttek” – indokolja a hivatal a sajnálatos döntést.

Timothy Dolan bíboros, New York érseke aggodalmának adott hangot a diákok miatt, akik nem látják többé újra szeretett iskolájukat. „Imádkozom a gyermekekért és a családokért, akiket ez a szomorú hír sújt” – fogalmazott az érsek. A húsz katolikus iskola bezárása és további három összevonása összesen 2500 diákot és 350 alkalmazottat érint.

„Fájdalmas dolog a húsz iskola elvesztése. A döntést vonakodva hozta meg a hivatal, miután részletesen tanulmányozta az intézmények anyagi helyzetét az egészségügyi válság nyomán”

– hangsúlyozta Michael Deegan, a főfelügyelőség elöljárója. „Ez egy nagyon szomorú nap a katolikus iskolaközösségek minden tagja számára. Szeretettel és imával fordulok a családokhoz, a tanárokhoz, az igazgatókhoz és az érintett iskolák alkalmazottaihoz” – folytatta Michael Deegan. A főfelügyelőség szoros kapcsolatban van az érintett családokkal, hogy segítsenek nekik új katolikus iskolát találni a tanév kezdetéig.

A most bezáró katolikus iskolák New York különböző negyedeiben, Manhattanben, Bronxban és Staten Islanden találhatók. A három összevont katolikus oktatási intézmény a gosheni Szent János Iskola, a monroe-i Szent Szív Intézet és a warwicki Szent István–Szent Edward Iskola.

A New York-i érsekség emlékeztetett arra, hogy „több mint két évszázadon keresztül ezek a katolikus iskolák különböző háttérből származó gyermekeket tanítottak és neveltek. Eredményesen biztosították számukra azokat a lehetőségeket, amelyek megváltoztatják az életet, és amelyeket áthatott a katolikus nevelés”.

A New York-i Főegyházmegye katolikus iskolái jelenleg 60 ezer gyermeket nevelnek 191 intézményben.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria