A Pápai Életvédő Akadémia nyilatkozata az amerikai Legfelsőbb Bíróság abortuszról szóló döntéséről

Kitekintő – 2022. június 26., vasárnap | 16:49

A Pápai Életvédő Akadémia nyilatkozatot adott ki az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának határozatával kapcsolatban, amely június 24-én módosította a „Roe kontra Wade” ügyben 1973-ban hozott jogi álláspontot az abortusz kérdésében.

Az Egyesült Államok püspökei történelmi napnak nevezték az ország életében június 24-ét, amely egyébként idén Jézus Szentséges Szívének ünnepe és hálát adtak Istennek a Legfelsőbb Bíróság döntéséért, amely megváltoztatta a „Roe kontra Wade” ügyben hozott 1973-as ítéletet, „amely legalizálta és normalizálta az ártatlan emberi élet elvételét abortusz útján”. A Pápai Életvédő Akadémia közleményben sürgette a kormányokat, hogy olyan politikai döntéseket hozzanak, amelyek elősegítik az életet.

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság június 24-én hozta nyilvánosságra a Dobbs kontra Jackson Női Egészségügyi Szervezet ügyében hozott határozatát, amely szerint az Egyesült Államok alkotmánya nem védi az abortuszhoz való úgynevezett „jogot”. Az ítélet, amelyben hat bíró döntött igennel, és három ellenezte azt, hatályon kívül helyezi a „Roe kontra Wade” és a „Planned Parenthood of Southeastern Pennsylvania kontra Casey” abortuszügyekben hozott döntéseket, amelyek az egész országban garantálták a „igény szerinti abortuszt”. A döntés nem teszi illegálissá az abortuszt, csupán visszaadja az amerikai népnek és választott képviselőiknek a gyakorlat szabályozására vonatkozó felhatalmazást.

Közel ötven éven keresztül Amerikában egy igazságtalan törvény volt érvényben, amely lehetővé tette egyesek számára, hogy eldöntsék, mások élhetnek-e vagy meg kell halniuk. Ez a politika több tízmillió még meg nem született gyermek halálát eredményezte, és olyan nemzedékeket, amelyeket megfosztottak a megszületés jogától – áll az amerikai püspökök nyilatkozatában. A sajtóközlemény, amelyet José Gomez érsek és a püspöki kar életvédő bizottságának elnöke, William Lori érsek írt alá, hangsúlyozza, hogy a „Roe kontra Wade” ügy, amely legalizálta és normalizálta az ártatlan emberi életek kioltását, súlyos tagadása annak az igazságnak, hogy minden férfi és nő egyenlőnek teremtetett, mindenkinek Istentől kapott joga van az élethez, a szabadsághoz és a boldogság kereséséhez.

Egyházként azokat kell szolgálnunk, akik nehéz várandóssággal néznek szembe, és szeretettel kell körül venni őket – írják a püspökök, ezután méltatják amerikaiak millióinak munkáját, akik békésen együtt dolgoztak, hogy felvilágosítsák és meggyőzzék embertársaikat az abortusz igazságtalanságáról, hogy gondozást és tanácsadást kínáljanak fel nőknek, valamint azon munkálkodtak, hogy alternatívákat biztosítsanak az abortusz elkerülésére, beleértve az örökbefogadást, a nevelőszülői gondozást és olyan állami politikát, amely valóban támogatja a családokat.

Ma osztozunk örömükben és hálásak vagyunk nekik. Az életvédelem ügyéért végzett munkájuk – folytatják a püspökök – mindazt tükrözi, ami jó a demokráciánkban, és az életvédő mozgalom megérdemli, hogy nemzetünk történelmében a társadalmi változásokért és a polgári jogokért folytatott nagy mozgalmak közé tartozzon.

A Pápai Életvédő Akadémia június 24-én, pénteken csatlakozott az Egyesült Államok püspökeinek az USA Legfelsőbb Bíróságának döntéséről szóló nyilatkozatához. Ahogy Gomez érsek és Lori érsek kijelentette: „Ez a sebek begyógyításának és a társadalmi megosztottság felszámolásának ideje. Itt az ideje a megfontolt gondolkodásnak és a civil párbeszédnek, valamint az összefogásnak, hogy olyan társadalmat és gazdaságot építsünk, amely támogatja a házasságot és a családokat, és ahol minden nő megkapja a szükséges támogatást és erőforrásokat ahhoz, hogy gyermekét szeretetben hozhassa világra.”

A Bíróság véleménye azt mutatja, hogy az abortusz kérdése továbbra is heves vitákat vált ki. Az a tény, hogy egy nagy demokratikus hagyományokkal rendelkező ország megváltoztatta álláspontját ebben a kérdésben, kihívást jelent az egész világ számára. Nem helyes, hogy a problémát megfelelő és átfogó mérlegelés nélkül félreteszik. Az emberi élet védelme nem korlátozódhat az egyéni jogok gyakorlására, hanem nagy jelentőséggel bíró társadalmi kérdés. Ötven év múltán fontos újraindítani a nem ideológiai vitát az életvédelem helyéről a civil társadalomban, hogy feltegyük magunknak a kérdést, milyen együttélést és társadalmat akarunk építeni.

Olyan politikai döntések kialakításáról van szó, amelyek elősegítik olyan létfeltételek megteremtését, amelyek az élet javát szolgálják anélkül, hogy a priori ideológiai pozíciókba esnénk. Ez egyben a megfelelő szexuális nevelés garantálását, az egészségügyi ellátás mindenki számára elérhető biztosítását, valamint a család és az anyaság védelmét szolgáló jogszabályi intézkedések előkészítését, a fennálló egyenlőtlenségek leküzdését is jelenti. Az anyáknak, a pároknak és a születendő gyermeknek szilárd segítségre van szüksége, amely az egész közösséget érinti, segíteni kell a nehéz helyzetbe került anyákat, hogy megszülhessék gyermekeiket, és hogy a gyermeket rá tudják bízni olyanokra, akik garantálni tudják növekedését.

Paglia érsek, a Pápai Életvédő Akadémia elnöke hangsúlyozta, az élet iránti lelkesedését elvesztő nyugati társadalommal szemben ez a döntés erőteljes felhívás arra, hogy közösen gondolkodjunk el az emberi élet nemzésének súlyos és sürgető kérdéséről és az azt lehetővé tevő feltételekről. „Az élet választásával az emberiség jövőjéért való felelősségünk forog kockán” – tette hozzá.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria