A szegények és az evangélium barátai – Ötvenedik születésnapját ünnepelte a Szent Egyed közösség

Kitekintő – 2018. február 12., hétfő | 16:48

Február 10-én Rómában a lateráni Keresztelő Szent János-székesegyház megtelt a „Sant’Egidio” színes népével: a közösség tagjaival, barátaival, szegényekkel és gazdagokkal, a hátrányos helyzetűek mellett egyházi és világi vezetőkkel. Az ünnepi szentmisét Pietro Parolin bíboros államtitkár mutatta be.

A Szent Egyed (Sant’Egidio) közösséget Andrea Riccardi alapította 1968-ban Rómában néhány diáktársával. Hitük arra vezette őket, „hogy megéljék a testvériesség és a szolidaritás globalizációját”. Ma a világ több mint hetven országában több mint hatvanezer tagja van a közösségnek. A hatalmas római székesegyház öt hajója sem volt elég a világ minden tájáról érkező vendégek befogadására, többen kintről, kivetítők segítségével követték a jubileumi szentmisét.

Parolin bíboros hangsúlyozta, hogy az eltelt ötven év vezérfonala a közösség számára Isten szavának mindennapos hallgatása volt. Ez alatt a fél évszázad alatt a Sant’Egidio sokakat mentett meg a kirekesztettségből, ahogy Jézus tette a felolvasott evangéliumi történetben (Mk 1,40–45) említett leprással. Hozzátette, a megszabadítottak aztán maguk is szereplői lettek a történetnek, mások megszabadításának. A szegénység, a betegség, a háború leprájának világában, a társadalom perifériáin elkötelezetten tevékenykednek a közösség tagjai – állapította meg, és azt kívánta, maradjanak meg mindig a Jézus által tanított együttérzés útján. Ezen az úton járva válik lehetségessé, ami lehetetlennek tűnt, valósul meg a határok nélküli találkozás, amely képes újra összevarrni az emberi család szétszaggatott szövetét. A szegények mindennapos szolgálatában valósággá válik az álom a békéről – mondta a bíboros, és hozzátette, hogy a globalizált világban nagy szükség van az ilyen közösségekre, amelyek a helyi valóságban tevékenykednek, de otthon vannak az egész világban, „a testvériesség globalizációját” megélve.

A szentmisét követően Angelo De Donatis, a pápa római vikáriusa köszöntésében kiemelte, hogy a közösség prófétai jel lett azáltal, hogy Andrea Riccardi és barátai meghallgatták az Urat, aki arra hívta őket, álljanak meg a legutolsók, a szegények mellett, forduljanak hozzájuk barátsággal. Antonio Tajani olasz politikus, az Európai Parlament elnöke beszédében a keresztény Európa képmásának nevezte a közösséget.

Paolo Gentiloni olasz miniszterelnök személyes hangvételű beszéddel fordult a közösséghez. Megköszönte, hogy hitükből fakadóan, az igazságosság lelkületével a leggyengébbek mellé állnak, felhívják a figyelmet a vészhelyzetekre. „Büszkék lehetettek a csatákra, amelyeket például a roma családok, gyerekek védelmében vívtatok meg” – mondta, hiszen önkormányzati tisztviselőként látta, milyen kényelmetlen volt sokszor a politikusok számára, hogy a közösség tagjai felemelték hangjukat a szegényekért, ugyanakkor mindig javasoltak megoldásokat is, és együttműködtek az állami intézményekkel, segítettek, hogy „Róma civilizáltabb város legyen”. Kiemelte, milyen nagy büszkeség Olaszország számára, hogy Mozambikban „olasz béke” született a közösség közvetítésével. Méltatta a humanitárius folyosókat, amelyek megoldást jelentenek arra, hogy a menekülthullámot biztonságos útra tereljék.

Marco Impagliazzo, a Szent Egyed közösség elnöke a barátság erejét hangsúlyozta, amely „nem tömeggé, hanem egy nagy néppé tesz minket”. Egy néppé, amely magáévá tette az evangélium álmát, a II. vatikáni zsinat álmát, amely megértette, hogy ha meg akarjuk változtatni a világot, ahhoz először a szívünket kell megváltoztatni. Ebben a népben senki nem idegen, mert „számunkra nagyon fontos az a szó, hogy mindenki” – hangsúlyozta, és hozzátette, a jövőben is nagyon sok helyen nagy szükség van erre a küldetésre.

Forrás: Vatican News; Santegidio.org

Fotó: Vatican News; Santegidio.org; Merényi Zita

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria