A szépség egyesít minket – Koncert Castel Gandolfóban

Kitekintő – 2018. október 27., szombat | 14:43

Október 24-én a Vatikáni Múzeum és a különböző kínai kulturális intézmények között 2016-ban elindított párbeszéd jegyében második alkalommal rendeztek komolyzenei koncertet a Castel Gandolfó-i pápai palota belső udvarán, „Mater: a szépség egyesít minket” címmel.

Christian Ricci olasz tenor és Ma Fei kínai szoprán énekesnő Silvia Carta zongoraművész kíséretében közvetítették előadásukkal a művészet és a szépség egyesítő erejét – ez egyetemes nyelv, amely közvetlenül minden ember szívéhez szól. Két éve a pápák nyári rezidenciájának belső udvarán indították útjára a Vatikáni Múzeum és a különböző kínai kulturális intézmények közötti párbeszédet. Akkor a kantoni (guanzhoui) operaház női zenekara lépett fel Castel Gandolfóban.

Az olasz és a kínai énekes többek között Gounod Ave Mariáját és Puccini Turandot című operájának egyik részletét adta elő. Elhangzott továbbá egy hagyományos kínai ének a Holdhoz.

„Több dolog köt bennünket össze, mint ami elválaszt” – mondta köszöntő beszédében Giuseppe Bertello bíboros, Vatikánvárosállam Kormányzóságának elnöke. „A zenén keresztül kifejezzük szeretetünket a Földanya iránt, aki egyesít minket” – fogalmazott Liu Ruiqi, a vallási és kulturális akadémiai csere kínai résztvevői elnevezésű szervezet igazgatója.

Október 24-én a program elindítói és a fellépő művészek magánkihallgatáson találkoztak Ferenc pápával a Vatikánban. „A kultúra megállítja a háborúkat” – mondta a Szentatya üdvözlő beszédében.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria