A vallásszabadság melletti kiállásért adtak át kitüntetéseket Washingtonban

Kitekintő – 2019. augusztus 2., péntek | 18:55

A vallásszabadságról szóló második nemzetközi konferencia keretében, melyet július 16–18. között az Amerikai Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban rendeztek, Mike Pompeo, az ország külügyminisztere hat személyt részesített kitüntetésben a vallásszabadság melletti kiállásáért.

„Kockára tették jóhírüket, személyes kényelmüket és vagyonukat, sőt egyes esetekben életüket is, hogy segítsék azokat az idegeneket, akik közül sokan az övéktől eltérő vallás követői” – köszöntötte a kitüntetetteket Mike Pompeo. A díjra idén egy szudáni muszlim ügyvédet, egy nigériai imámot, egy brazíliai vallási vezetőt, egy iraki házaspárt és egy ciprusi békeaktivistát választottak ki.

Mohamed Yosaif Abdalrahan

A szudáni férfi egy emberi jogok védelmére hivatott szervezet (SHRI) tagja, elismerését a vallási kisebbségek felkarolásáért, ügyvédi munkájáért és aktivista tevékenységéért kapta. Miközben Szudán tavaly december óta korábban nem tapasztalt tiltakozó megmozdulások színtere, mely június 3-án, a hadsereg fellépése következtében többtucatnyi halálesettel járó erőszakba torkollott, Mohamed Yosaif Abdalrahan szűkszavúan kijelentette, hogy a „vallásszabadság védelme a legkevesebb, amit megtehet”.

Abubakar Abdullahi

A másik afrikai muszlim díjazott egy nigériai imám lett. Abubakar Abdullahi 262 keresztény életét mentette meg, amikor 2018. június 23-án megnyitotta mecsete ajtaját előttük. A menekülőket a fulbék nyugat-afrikai népcsoport tagjai zaklatták. „Az imám ezek után kiment, hogy szembenézzen a fegyveresekkel. Megtiltotta, hogy belépjenek, s kérte őket, hogy hagyják békén a bent lévő keresztényeket. Saját életét ajánlotta helyettük” – olvasható az amerikai külügyminisztérium honlapján. Abdullahi imám a BBC-nek feltárta e gesztus hátterét: „hálával” tartozik annak a keresztény közösségnek, amely mintegy negyven évvel ezelőtt nagylelkűen földterületet ajándékozott neki, lehetővé téve a mecset felépítését.

Ivanir dos Santos

A brazíliai kitüntetett egy szinkretista vallás, a kandomblé kultusz papja, mely ötvözi az indián rítusokat az afrikai hiedelmekkel, valamint a katolicizmussal. Dos Santos 2008-ban bizottságot szervezett, mely a vallási türelmetlenség elleni küzdelem mellett kötelezte el magát. A különféle vallások képviselői mellett a társadalmi élet, a rendőrség és az ügyészség megbízottai tartoznak a bizottságba.  2017-ben egy a vallási türelmetlenségről szóló brazil kormányzati jelentést koordinált.

Wiliam és Pascale Warda

Az iraki házaspár 2003-ban alapította meg a Hammurabi Human Rights Organization nevű csoportot. E nonprofit és politikamentes szervezet egyike volt azoknak, mely a jazidi és keresztény nők ellen elkövetett erőszakot feltárta és dokumentálta. Az Amerikai Békeintézet (USIP) Közel-Kelettel foglalkozó igazgatója Twitter-üzenetben gratulált a „két fáradhatatlan, odaadó, pragmatikus vezetőnek, akik a politikai és a gyakorlati akadályokon túllépve összetett problémákra konkrét megoldásokat találnak”.

Salpy Eskidjian Weiderud

Az örmény bevándorló szülőktől Cipruson született Salpy Eskidjian Weiderud szorgalmazta azt kezdeményezést, amely hazájában a ciprusi békefolyamat vallási kísérésével a béke megerősödését szolgálja. A hölgy harminc éve szorgalmazója a vallásközi párbeszéd előmozdításának az Európai Unió intézményeiben, valamint a Közel-Keleten. Olav Fykse lelkész, az Egyházak Ökumenikus Tanácsának titkára elismerte a díjazott „különleges képességét és energiabírását a béke helyreállítására tett számos törekvésben”.

Forrás és fotó: La Croix/Kaposvári Egyházmegye

Fordította: Hantos-Varga Márta

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria