A vatikáni államtitkár első útja a járvány után Arsba és Lourdes-ba vezet

Kitekintő – 2020. július 10., péntek | 12:05

Pietro Parolin bíboros államtitkár augusztus 4-én az arsi kegyhelyre utazik Vianney Szent János ünnepére; augusztus 15-én pedig a lourdes-i kegyhelyre látogat, ahol szentmisét mutat be Mária mennybevétele ünnepén.

A koronavírus-járvány után Franciaországba vezet Pietro Parolin bíboros államtitkár első hivatalos, Olaszországon kívüli utazása. A plébánosok védőszentje, Vianney Szent János ünnepére érkezik Arsba – erősítette meg a Vatikáni Rádiónak Patrice Chocholski, a kegyhely rektora. Parolin bíboros lesz az augusztus 4-én, délelőtt 10 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa, majd délután 3 órakor előadást tart a következő témában: „Ferenc pápa és a papok, együtt zarándokolva Isten népével”.

Parolin bíboros még aznap felavat a kegyhelyen egy útvonalat, melyet Emile Biayenda bíborosnak szenteltek. Az 1977-ben elhunyt kongói – brazzaville-i – érsek szenttéavatási eljárása folyamatban van. Emile Biayenda kapcsolata a francia kegyhellyel tanulmányai idejére nyúlik vissza, amikor a lyoni katolikus intézetbe járt. Rendszeresen elment Arsba, hogy elmélyítse Vianney Szent János lelkiségét. Miután visszatért Kongóba, ahányszor csak Franciaországba vitte útja, mindig megállt az arsi kegyhelyen.

A Lyon közelében fekvő Ars városa ma elsősorban Jean-Marie Vianney, vagyis Vianney Szent János miatt ismert, aki negyvenegy éven át volt ott plébános. Évente félmillió zarándok érkezik Arsba, hogy imádkozzon, és hogy jobban megismerje ennek a szerény plébánosnak az életét. Az egyik zarándok, aki még találkozott vele, így fogalmazott: „Megláttam Istent egy emberben.”

Pietro Parolin bíboros augusztus 15-én a lourdes-i Mária-kegyhelyre utazik, ahol ő mutatja be az ünnepi szentmisét Nagyboldogasszony ünnepén. Ez lesz a vatikáni főpásztor harmadik látogatása Lourdes-ban azóta, hogy Ferenc pápa kinevezte őt államtitkárrá. Először 2017-ben járt ott pápai legátusként a betegek világnapján, majd egy évvel később ott adott elő a katolikus sajtó munkatársainak rendezett Szalézi Szent Ferencről nevezett nemzetközi napok alkalmából.

Az augusztus 15-i szentmise a 147. nemzeti zarándoklat keretébe illeszkedik. Ez az összejövetel idén a betegek nélkül zajlik majd, a Covid-19 miatti óvintézkedések jegyében. Mindazok, akik szeretnének elmenni a lourdes-i kegyhelyre, lélekben csatlakozhatnak az eseményhez, a digitális csatornákon keresztül.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Wikimedia Commons

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria