Adakozz, hogy változtass! – Az afrikai egyházaknak gyűjtenek az amerikai püspökök

Kitekintő – 2021. augusztus 11., szerda | 14:17

Az Egyesült Államok helyi egyháza hagyományosan júliust és augusztust az Afrikával való szolidaritásnak szenteli. Idén is arra szólították fel a híveket, hogy nagylelkű adományokkal járuljanak hozzá az erre a célra meghirdetett évi gyűjtéshez.

A 2004-ben indított kezdeményezést az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának (USCCB) egy speciális albizottsága irányítja, amely az afrikai egyház fejlődését szolgáló lelkipásztori projektek támogatásával foglalkozik.

„A Szolidaritási Alapnak nyújtott adományok támogatják az Egyházat abban a küldetésében, hogy reményt hozzon, hogy elősegítse az afrikai népek között a megértést és a gyógyulást, hogy segítsen elterjeszteni Isten szeretetének és irgalmasságának örömhírét Jézus Krisztuson keresztül” – fogalmazott Joseph Tobin bíboros, newarki érsek, az albizottság elnöke, hangsúlyozva, hogy az Egyesült Államok katolikusainak nagylelkűsége kézzel fogható és tartós hatást gyakorol az afrikai testvérek életére.

Generációk óta tartó súlyos szegénység, ökológiai katasztrófák, rossz kormányzás, végtelen konfliktusok és a lakosság tömeges helyváltoztatása sújtja továbbra is a földrész nagy részét, amely a világ politikailag és gazdaságilag egyik leginkább marginalizált területe. Tobin bíboros azonban megállapítja, hogy

Afrika egyben óriási spirituális életerővel rendelkező kontinens, amelyben Isten Népe – felszenteltek és világiak – olyan örömmel osztoznak az evangéliumban, amely ösztönözhetne minket is, hogy kövessük példájukat.”

Az amerikai katolikusok adományai tehát olyan alapvető erőforrásokat nyújtanak a helyi egyháznak, amelyre szüksége van lelkipásztori küldetése végzéséhez, ahhoz, hogy elmélyítse népe hitét, evangelizáljon, megerősítse vezető szerepét, előmozdítsa a békét és az igazságosságot. Minden dollár, amelyet a templomban adományoznak vagy online küldenek, valóban változást hoz az egyének, családok és közösségek hitéletében egész Afrikában – jegyzi meg az amerikai püspökök albizottságának elnöke.

A Covid-19-világjárvány miatti kijárási tilalmak, a templomok bezárása következtében 2020-ban a Szolidaritási Alap adományai az afrikai egyház számára drasztikusan lecsökkentek, éppen abban az időszakban, amikor a földrész országainak a legnagyobb szükségük lett volna a segítségre. Ennek ellenére az albizottságnak sikerült az alábbi fontos projekteket anyagilag támogatnia.

Az angol és francia nyelvű lakosság közötti háború által feldúlt Kamerunban 65 katekéta részesült pszichológiai és emberi jogi tanácsadói képzésben, amely lehetővé tette számukra, hogy lelkipásztori támaszt nyújtsanak a harcok elől menekülő kitelepítettek ezreinek.

Burundiban az összegyűjtött adományoknak köszönhetően a helyi püspöki konferencia minden egyházmegyében bővíti a kiskorúak védelmét szolgáló, illetve érzékenyítő programokat.

A Kongói Köztársaságban egy tanárok számára rendezett négynapos országos szemináriumot támogatnak, amely a hitoktatás újjászületését szolgálja.

Zambiában, ahol súlyos a paphiány, a távoli vidékek lakói hónapokon át nem juthatnak szentségekhez, ezért két bibliai szemináriumot finanszíroztak az összegből, hogy segítsék a helyi világi vezetőket Isten Szavának megértésében és helyes tolmácsolásában.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria