Algériai egyházból Algéria Egyháza – Katolikusok a találkozás és a testvériesség szolgálatában

Kitekintő – 2021. január 18., hétfő | 15:18

Algéria katolikus egyháza számokban mérve meglehetősen kicsi, mégis rendkívüli jelentőséggel bír az ország életében. „Szűz Mária Egyházunk vezetője és minden gyermekének Anyja, keresztényeknek, muszlimoknak, akik lelki útjukat és életük értelmét keresik. Segíti őket a felismerésben, s hogy testvérként szeressék egymást” – mondta Paul Desfarges érsek a Fides hírügynökségnek adott interjújában.

„Algériában az Egyház a 2. századtól vert gyökeret vértanúival és Szent Ágostonnal. Ez az egyház a népével, a népéért él, mely többségében muszlim. Henri Teissier érsek nyomdokain továbbra is a találkozás Egyháza lesz, a mindenkivel és mindenkiért megélt testvériesség szolgálatában. Amint azt a Rencontres című egyházmegyei folyóiratunkban is megírtam, Henri testvérünk teste december 8-án talált vissza az országba s a földre, ahol szeretett és szolgált; s a testvériesség nagy jele, mely a tizenkilenc vértanúnk boldoggá avatásakor tündökölt fel Orán egén, most, két évvel később ismét megújult” – Paul Desfarges, Algír érseke a Fides hírügynökségnek adott interjúban e szavakkal írta le az algériai egyház jelenlegi helyzetét, melyet az elmúlt időkben egyik legnagyobb tanúságtevőjének, Henri Teissier érseknek a halála (2020. december 1.) és Algéria tizenkilenc vértanúja boldoggá avatásának második évfordulója (2020. december 8.) fémjelzett.

Paul Desfarges érsek így emlékezett meg Teissier érsekről: „Olyan volt számomra, mint egy testvér. Kitaposott egy utat, és mi ezen fogunk járni. Jean-Paul Vesco püspök a La Croix napilappal együtt a huszadik boldognak nevezte Henri testvérünket. Megölhették volna a többi tizenkilenc vértanúval együtt az Algérián végigsöprő erőszakhullám idején, ám megadatott, hogy tovább kísérhesse egyházát a nehézségekben, segítve, hogy kitartson hűségében, a megbocsátásban, a békében s a szövetségben, mely egybefűzte szörnyű kálváriáját járó népével. Érzelmekkel teli napok mutatták meg a Földközi-tenger két partját összekötő testvériességet, Lyontól Marseille-en át egészen Algírig. Ezekben a pillanatokban

mindenki hallhatta és átélhette a nyolc boldogság örömét. Megízlelhettük, milyen is a minden kultúra és vallás fölött álló, valóban egyetemes testvériesség királysága.”

Az immár erős gyökerekkel rendelkező s teljességében „Algéria Egyházává” s nem „algériai egyházzá” – ahogy azt Teissier érsek is szerette ismételgetni – vált Egyházban a keresztény közösség a néppel együtt a sokadik, bizonytalansággal teli időszakon megy keresztül, melyet a világjárvány és az – egy németországi kórházban ápolt – elnök, Abdelmadjid Tebboune hosszú ideje tartó távolléte még inkább megnehezít.

Az érsek elmondta: „Az állampolgárok Egyháza vagyunk, szeretett társadalmunk szolgálatában. Mint minden állampolgár, a keresztények is átélik a világjárvány miatt kialakult helyzetet, mely enyhülést mutat ugyan, de továbbra is (...) korlátozásokkal jár. Az ország le van zárva a nemzetközi kereskedelmi légiforgalom előtt; kizárólag belföldi járatok indulhatnak. A forgalmat korlátozzák, főképp a különböző közigazgatási területek között. Egyre erősebben érezhető a gazdasági válság, s aggasztó ütemben növekszik a nélkülöző családok száma. Szervezeteink, a Karitász, a Találkozás és Fejlődés (Rencontre et Développement) nevű szervezet és a Szent Vince Konferencia korlátozott eszközökkel ugyan, de minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy annyi élelmet osszanak és segítséget nyújtsanak, amennyit csak tudnak.

Nemrégiben megszavazták az alkotmány reformját, bár a részvételi arány meglehetősen alacsony volt (a 2020 novemberében tartott népszavazáson a szavazók 66,8 százaléka támogatta a reformot, ugyanakkor a jogosultak alig 24 százaléka adta le voksát – A szerk.). A reform a civil társadalom nagyobb részvételét ígérte, ám jelenleg még mindig a hatalom kontrollja jellemző. Az érsek aggódik „a lelkiismereti szabadságról szóló cikkely törlése miatt, még ha az elnök – akinek a visszatérését várják több mint két hónapja tartó, betegség miatti távollét után – nem is írta alá annak szövegét. Kihirdetik ugyan a regionális és törvényhozó választásokat, de a 2021-es esztendőt tekintve rengeteg a bizonytalanság, törékeny gazdasági helyzet mellett”.

Algéria Egyháza, mely számokban mérve meglehetősen kicsi, továbbra is rendkívüli jelentőséggel bír az ország életében.

Tanúsága és üzenete a békés együttélés és párbeszéd egyértelmű jelévé vált, a tizenkilenc vértanú s az olyan nagyszerű képviselői példája révén, mint amilyen Duval bíboros és Teissier érsek volt.

Desfarges érsek végül így fogalmazott: „December 8-án a kegyelemmel teljes Szűzanya fogadott be minket a neki szentelt algíri Notre-Dame d’Afrique-bazilikába. Teissier püspök most ott nyugszik Duval bíboros mellett. A Szent Szűz – Henri testvérünkkel, Duval bíborossal, Boldog Charles de Foucauld testvérrel, algériai boldog vértanúinkkal és minden szenttel együtt – fogadja továbbra is mindazokat, akik nap mint nap neki ajánlják örömüket, de legfőképp fájdalmukat és szenvedésüket. Szűz Mária Egyházunk vezetője és minden gyermekének Anyja, keresztényeknek, muszlimoknak, akik lelki útjukat és életük értelmét keresik. Segíti őket a felismerésben, s hogy testvérként szeressék egymást. Azokban a kegyelmi napokban muszlim testvéreink együtt imádkoztak velünk az al-Fátiha (a Korán első fejezete – a szerk.) recitálásával, melyet a Tarîqa Alâwiyya nevű szúfi rend nővére és a jelen lévő keresztények is énekeltek. Azokban a napokban

a Szentlélekkel eltelt Szűzanya gyöngéden vezetett minket ugyanezen Lélekhez, mely lehetővé teszi – akár az imában is – minden vallás lelkiségének találkozását.”

Fordította: Balláné Sárközi Jáhel

Forrás: Fides hírügynökség

Fotó: Algérie Pays du Soleil et de Beauté/Facebook; Paul Desfarges/Facebook

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria