Átadták a Hungary Helps Program által támogatott egyházi gyermekotthont Mauritániában

Kitekintő – 2022. február 9., szerda | 17:45

Mauritániában nyújt segítséget a Hungary Helps Program – közölte a Miniszterelnökség február 8-án az MTI-vel.

A közlemény szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára Mauritániába látogatott.

A látogatás során a nyugat-afrikai állam vezetőivel és katolikus püspökével egyeztettek a humanitárius együttműködésről, valamint az európai irányú migráció megelőzésének és a vallásközi együttélés előmozdításának lehetőségeiről – írták.

A magyar delegáció átadórendezvényen vett részt abban a Hungary Helps Program által támogatott egyházi fenntartású gyermekotthonban, amely súlyos fogyatékossággal élő gyermekeknek biztosít ellátást és fejlesztő foglalkozásokat.

Egyeztettek a magyar humanitárius program által a Pánafrikai Nagy Zöld Fal nemzetközi kezdeményezés keretében támogatott fenntartható mezőgazdasági projektek tapasztalatairól is.

Közölték azt is, hogy Mauritánia Afrika egyik legkevésbé fejlett országa, ahol az emberek különösen ki vannak téve a gazdasági és biztonsági kihívásoknak, a térségben erősödő terrorizmusnak és a klímaváltozás hatásainak.

A nyugat-afrikai országból az elmúlt időszakban évente több mint százezren indultak útnak, így jelentősen hozzájárulva az Európára háruló migrációs nyomáshoz – emelték ki.

„A Hungary Helps Program mauritániai támogatásai a magyar kormánynak azt az alapelvét követik, amely szerint nem a bajba jutott embereket kell Európába hozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a baj van” – fogalmaztak.

Forrás: MTI

Fotó: Azbej Tristan Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria