Az abortusztörvény ellen lépett fel Szöulban a koreai püspöki konferencia új elnöke

Kitekintő – 2020. október 21., szerda | 14:03

„Az abortusz elfogadhatatlan, engedélyezzék annak lelkiismereti okból való megtagadását” – hangsúlyozta a Koreai Katolikus Püspöki Konferencia (CBCK) új elnöke, Mathias Lee Yong-hoon püspök közvetlenül azután, hogy a testület október 12–15-ig tartó őszi rendes ülésén megválasztották.

„Az abortusz elfogadhatatlan. Az Egyház mindig védelmezni fogja az emberi életet a fogantatástól a természetes halálig. Ezért reméljük, hogy a koreai kormány engedélyezi annak lelkiismereti okból való megtagadását az abortusztörvényben” – mondta Mathias Lee Yong-hoon. A püspök, aki a Koreai Püspöki Konferencia Bioetikai Bizottságának elnöke volt, miközben az abortusztörvény módosításáról szóló viták folytak a parlamentben, megjegyezte: „Az élet méltóságának védelme egy olyan érték, amit nem szabad kompromittálni.” Ezzel ismét kiállt „az élethez és az emberi méltósághoz való elidegeníthetetlen jog” mellett. E meggyőződésből kiindulva kérte a civil autoritásoktól, hogy foglalják törvénybe az abortusz lelkiismereti okból való megtagadásának lehetőségét: „Ezzel az orvosok és az ápolók megtagadhatják a páciens által kért abortusz végrehajtását. Az egészségügyi dolgozókat nem volna szabad megbüntetni csupán azért, mert visszautasítják az abortusz műveletének elvégzését.”

A dél-koreai kormány a közelmúltban megerősítette az abortusztörvény felülvizsgálatát egy új törvénytervezet benyújtása révén, amely a „Criminal Act”, valamint a „Mother and Child Health Act” nevű törvényeket is érinti. A módosítás törvényessé teszi a várandósság első 14 hetén belül elvégzett abortuszt. A 15. és a 24. várandóssági hét között is engedélyezni fogják az eljárást bizonyos feltételek fennállása esetén, melyek lehetnek egészségügyi, anyagi, szociális körülmények, vagy ha az anya nemi erőszak áldozata volt.

Az országgyűlés előtt október 7-én bemutatott törvénytervezet eltörli az abortusz 1953-ban bevezetett teljes tilalmát. A törvénytervezetet – amely az országban most először engedélyezné a terhesség önkéntes megszakítását, az 1973-ban bejegyzett ritka eseteket leszámítva – az alkotmánybíróság azon tavalyi határozata után mutatták be, mely szerint az abortusz bűntettnek való minősítése az alkotmány megsértése.

A Koreában rendkívül elterjedt keresztény egyházak kampányt indítottak a törvénymódosítás ellen. A püspöki konferencia új elnöke hozzátette, hogy „Korea az élet kultúrájának tiszteletéből kiindulva válhat jobb országgá”. Song Young-chae keresztény egyetemi tanár szerint: „Az abortusz támogatása szembemegy a vallási értékeimmel, de a koreai értékekkel is, ahogy az elődeinkkel és a társadalommal is. A koreaiaknak mindig a legnagyobb értéket kellene tulajdonítaniuk az emberi életnek, akkor is, amikor még nem látta meg a napvilágot.”

A jelenleg hatályos törvény értelmében egy koreai nő akár egy év szabadságvesztéssel vagy maximum 2 millió koreai won (kb. 1700 USD) pénzbírsággal is büntethető abortusz miatt, míg a műveletet végrehajtó orvos vagy egészségügyi dolgozó két év börtönre ítélhető.

A kormány az egészségügyi minisztérium által kiadott adatokból kiindulva mutatta be a törvénymódosítást: ezerből harminc 15 és 44 év közötti koreai nőnek volt illegális abortusza 2005-ben, s ezzel Dél-Korea világszinten az első három ország közé került az egy főre jutó abortuszok számát tekintve; csak Oroszország és Vietnám előzi meg a listán. A közvéleménykutatások szerint ma a dél-koreaiak 75 százaléka támogatja az abortusz teljes tilalmának feloldását. Az ENSZ Népesedési Alapjának 2020-as jelentése szerint Dél-Korea termékenységi rátája az egy nőre jutó születések száma alapján 1,1; bőven a 2,4-es globális átlag alatt.

Fordította: Balláné Sárközi Jáhel

Forrás: Fides

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria