Az algériai egyház készül a 19 keresztény vértanú boldoggá avatására

Kitekintő – 2018. november 3., szombat | 19:12

Oran főpásztora, Jean-Paul Vesco püspök az El Watan napilapnak nyilatkozott a 19 algériai keresztény vértanú boldoggá avatásáráról. Az ünnepi eseményre december 8-án, Szeplőtelen Fogantatás napján kerül sor és az új boldogok között lesz elődje, Claverie püspök, Oran egykori főpásztora is.

„A boldoggá avatás szertartása algériai földön emléket állít mindazoknak, akik helyben akartak maradni, az itteni lakosok mellett, akár az életük feláldozása árán is, a muszlim terrorizmus éveiben, 1994 és 1996 között. Pierre Claverie püspöknek, a hét tibhirine-i francia trappista szerzetesnek és további tizenegy szerzetesnőnek és szerzetesnek a boldoggá avatása teljességgel hallatlan esemény, nemcsak Algériában, hanem a Katolikus Egyház történetében is. Remélhetőleg a testvériség nagy jele lesz Oran az egész világ számára” – nyilatkozta a püspök az Algírban megjelenő ellenzéki politikai napilapnak, az El Watannak. Az orani főpásztor az interjúban kifejti, hogy a nagy eseményt december 8-án, a Szeplőtelen Fogantatás ünnepén tartják a város székesegyházában. A szertartást Angelo Becciu bíboros, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa vezeti a boldoggáavatási szentmise során.

Claverie püspököt 1996. augusztus 1-jén ölte meg az a bomba, amelyet iszlamista merénylők a püspökség bejáratánál robbantottak fel, amikor éppen hazatért autóval egyik szolgálatából. „Az ő vére összekeveredett fiatal muszlim sofőrjének vérével” – ez a tény nagyon sokat jelent Vesco püspök számára, és ezért is tartják a boldoggá avatást abban a székesegyházban, melynek kapuja előtt a katedrális korábbi főpásztorát megölték. Algéria püspökei kifejezetten kérték, hogy a boldoggá avatást az észak-afrikai országban tartsák, hogy az algériai nép mellett maradhassanak, miként a 19 vértanú kifejezetten hűséges maradt, életük feláldozásával is, az algériai néphez.

A Magreb országokhoz tartozó Algéria területe Magyarországnál huszonötször nagyobb, lakossága a becsült adatok alapján idén 42 millió, a 99 százalékban arab-berber lakosság muszlim vallású. A lakosság 0,01 százaléka katolikus, mintegy 5 ezer fő. Az algíri érsekség mellett három püspökség működik, ezek egyike Oran.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria