Az amerikai püspökök elítélik a Legfelsőbb Bíróság újabb döntését az abortuszról

Kitekintő – 2020. július 8., szerda | 14:08

Az Amerikai Egyesült Államokban június 29-én a Legfelsőbb Bíróság 5:4 szavazati arányban elutasította Louisiana állam abortusztörvényét, amely az egyik legszigorúbb az országban. A püspöki konferencia csalódásának adott hangot a döntés kapcsán.

A 2014-ben bevezetett louisianai törvény előírta, hogy az abortuszt végző orvosok csak abban az esetben végezhetik el a beavatkozást, ha az adott kórházban biztosítani tudják a páciens ellátását a műtét utáni komplikációk esetén. „A törvény célja a nők egészségének védelme volt” – hangsúlyozta Joseph Naumann érsek, az amerikai püspöki konferencia életvédő bizottságának elnöke. Rámutatott, hogy „a mesterséges terhességmegszakítás még pusztítóbbá válik, ha figyelmen kívül hagyják az egészség és a biztonság alapvető szempontjait, a profitot helyezve előtérbe a nők életével szemben”.

„Katolikusként elítéljük az abortuszt mint súlyos igazságtalanságot, amely megtagadja az élethez való alapvető jogot. Azzal együtt, hogy küzdünk a törvényes abortusz brutalitása ellen, hisszük, hogy azokat a nőket, akik ehhez a beavatkozáshoz folyamodnak, nem lehet még azzal is büntetni, hogy egy érzéketlen és haszonorientált üzleti vállalkozás áldozataivá váljanak” – nyomatékosította Kansas City érseke.

Az amerikai püspöki konferencia életvédő bizottságának elnöke kijelentette, hogy továbbra is elszántan folytatják a harcot az abortusz ellen. „Nem állunk meg addig, amíg a Legfelsőbb Bíróság helyre nem hozza a Roe kontra Wade és a Planned Parenthood abortuszklinika-hálózat kontra Casey ügyekben hozott súlyosan igazságtalan döntését, és el nem ismeri a még meg nem született élet alkotmányos jogát.” A főpásztor arra a két bírósági ítéletre utalt, amelyekkel 1973-ban és 1992-ben törvényessé tették az abortuszt az Egyesült Államokban, és szentesítették a nők döntési szabadságát magzatuk elvételével kapcsolatban.

Végül felhívásában az amerikai püspöki kar életvédő bizottságának elnöke arra buzdítja a hívőket, imádkozzanak a nőkért, akik az abortuszt választják gyakran hatalmas nyomás hatására, hogy találjanak olyan alternatívákat, amelyek értékesnek tekintik saját és gyermekeik életét.

Az amerikai püspöki konferencia már egy korábbi fázisban is fellépett a louisianai törvény védelmében múlt év őszén, amikor amicus curiae (szó szerinti fordításban a bíróság barátja, vagyis az a szakértő, aki tanácsot ad – a szerk.) formájában, azaz harmadik félként a Legfelsőbb Bíróságnak küldött levélben kifejtette álláspontját Louisiana püspökeivel és az evangéliumi keresztény egyházak nemzeti szervezetével együtt.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria