Az egyetlen megengedett extremizmus a szeretet szélsősége! – A Rimini Meeting hatodik napja

Kitekintő – 2017. augusztus 27., vasárnap | 17:33

Augusztus 20. és 26. között tartják a világ legnagyobb közéleti, vallásközi és kulturális nyári fesztiválját, a Rimini Meetinget. A 38. alkalommal megrendezett találkozó hatodik, utolsó teljes napjáról Varga János, a bécsi Pázmáneum rektora adott helyszíni tudósítást.

Ellopva az atyák örökségét – Jákob és Ézsau címmel a korábbi évekhez hasonlóan ismét interaktív ószövetségi hittanórára, rabbinikus exegézisre került sor Joseph Weiler professzorral. A találkozó immár állandó vendége, aki magát Bibliát szerető embernek vallja, hangsúlyozta, hogy a szövegeket lassan kell olvasni, minden szónak, írásjelnek jelentősége van a Szentírásban, nem úgy, mint egy egyetemi dolgozatban, tette hozzá szarkasztikusan. Még egy megjegyzést megengedett magának: „Ma a Meetingen nincsenek politikusok, lehet arra koncentrálni, ami tényleg fontos.” Kiemelte: más vallásokkal szemben a zsidóság és a kereszténység meggyőződése, hogy az ember sorsa a saját kezében van, amit Jákob története is jól mutat.

A nemzetközi jog professzora Jákob, „a nagy csaló” életének legizgalmasabb részét elemezte, amikor az megszerzi az elsőszülöttséget és az atyai áldást. „Ő is, mint a legfontosabb bibliai személyek, elkövet helytelen tetteket. De miért választja őt Isten? Azért, mert az Úr kedveli a küzdőket, mert rájuk jellemző a változás képessége” – adta meg a választ Weiler.

Amikor Jákob a bátyjának felkínálja a tál lencsét, az elsőszülöttség jogáért cserébe, az bizonyíték arra, hogy az idősebb testvér nem a kiválasztott: „kevésre becsülte az elsőszülöttség jogát”. Rebeka – látszólag ok nélkül –megkéri Jákobot, hogy engedelmeskedjen neki Izsák megtévesztésében. Jákob válaszából érthető, hogy tudatában van a vállára kerülő felelősségnek. Ettől a pillanattól az élete kínszenvedés lesz, és hatalmas személyes árat fog fizetni, azonban ő a zsidó-keresztény hagyomány atyja.

Ez a történet emlékeztet a tapasztalat értékére – tette hozzá a különleges hittanóra másik vezetője, Stefano Alberto atya, a milánói Szent Szív Katolikus Egyetem docense. – A Biblia világa titokzatos, de családias: „az én útjaim nem a ti útjaitok”. Nem elég megérteni, már tudni kell: ez a kihívás, mert a tét az üdvösség, ugyanakkor teljes szabadságunkat kockára kell tenni. Nem fatalizmus, nem spiritualizmus, hanem egy olyan terv a mi történetünk, amely túlmutat rajtunk és megelőz bennünket, de nélkülünk nem történhet meg az időben és a térben – hangsúlyozta befejezésként.

A Rimini Meetingen közel 3000 önkéntes dolgozik 16 nemzetből. Ők maguk fizetik utazásukat, szállásukat, de még étkezésüket is, a fél napi munka mellett részt vesznek a programokon. A legmesszebbről érkezett önkéntes Peruból érkezett a egyhetes rendezvényere, amelyről sokat hallott. De ami minden elképzelését felülmúlja, az az, hogy itt olyan szeretettel fogadták, úgy ölelték át, ahogyan az apja. Bár csak kávét főz, szendvicseket készít, de élete legszebb élménye a találkozón való részvétel. Itt mindenkinek feladata, felelőssége van, olyan, mint egy nagy gépezet. Mindenki nélkülözhetetlen és ez adja azt a gazdagságot, amiben itt részesülhettem – mondja.

Augusztus 25-én Sabino Cassese nyugalmazott alkotmánybíró és Joseph Weiler beszéltek a demokráciák összeomlásáról. Többek között elhangzott az is, hogy a patriotizmus szitokszóvá vált sok országban, pedig van nemes jelentése is, benne van az atyaság, a felelősség. A mai demokrácia arra vannak redukálva, hogy néhány évente szavazni lehessen arról, ki kormányozzon… Ez piaci demokrácia: ha valami nem működik, váltsuk le a kormányt.

Cassese három okát említette a demokrácia válságának: a bevándorlók korlátozott választójogát, a terrorizmust és a csalódottságot a közvetlen demokráciában. Befejezésként elhangzott: ma szükség van arra, hogy visszahozzuk a kötelességek kultúráját, amelyben mindenki az egész részének érezheti magát, és az ebből fakadó felelősségnek tudatában van. Csak így lesz képes a demokrácia visszanyerni eredeti szerepét.

A nihilizmustól a dzsihadizmusig – a civilizáció helyreállításának kihívása a közéletben címmel Brian Grim vallásszabadsággal foglalkozó amerikai professzor és Olivier Roy francia történész, iszlám és Közel-Kelet szakértő elemezték a helyzetet. Brian Grim kifejtette: „sok muszlim úgy látja a nyugatot, hogy a társadalom Isten, remény nélkül él. A fiatalok együttműködése és egymás megismerése megakadályozza a radikalizmust.” A professzor bemutatott egy vallásközi kezdeményezést, azt a tízhetes vezetői kurzust, amelyet az Irgalmas Szamaritánusról neveztek el. Itt keresztények és muszlimok együtt dolgoznak és tanulják gyakorlatba átültetni azt, amit a példabeszéd tanít. Mindez lelki perspektívát ad, bevezet a valóságba, növeli a felelősséget. A videón bemutatott tanúságtételek után az amerikai előadó hangsúlyozta: „Feltehettek egy-két kérdést, esetleg hármat, de a harmadik ez: »Mit tudtok tenni ti magatok?«”

Olivier Roy azzal kezdte hozzászólását, hogy a vallásos terrorizmus nem új dolog, de az öngyilkos merényletek viszonylag igen. A terroristák elutasítják a múlt örökségét és nem is akarnak semmit örökségül hagyni. Ez a nihilizmus. Mintegy el akarják tüntetni a történelmet, a társadalmat – mindezt a múlt és a kultúra gyűlöletével. Nemcsak keresztény, hanem muszlim szent helyeket is elpusztítanak. Apokaliptikus elképzeléseik vannak és csalódottak: úgy látják, nem érdemes ebben a társadalomban élni. Ugyanakkor hisznek az örök életben, biztosítani akarják az üdvösségüket. Egyszerre nihilisták és individualisták. Ami félelmetes velük kapcsolatban, az nem maga az erőszak, hanem a halál szeretete. Erős a kapcsolat a nihilizmus és a vallásos kultúrától való eltávolodás között – tette hozzá.

A francia történész szerint lelki, vallásos téren úgy lehet harcolni a terrorizmus ellen, hogy felmutatjuk a kereszténység gazdagságát. Fel kell kínálni egy spirituális lehetőséget, kulturális hidakat kell létrehozni – mondta.

Az Amikor a vallások reményt adnak – a pápa Egyiptomban  elnevezésű kerekasztal-beszélgetésen Javier Prades López, a Madridi San Dámaso Egyetem rektora; Mostafa El Feki, az alexandriai könyvtár igazgatója; Aly Sayed Mahmoud újságíró, az Al-Ahram egyiptomi napilap főszerkesztője voltak a résztvevők. A beszélgetést a moderátor, Wael Farouq, a milánói Szent Szív Katolikus Egyetem egyiptomi származású professzoraígy vezette fel: Nem emlékezhetünk meg Kairó öröméről anélkül, hogy ne gondolnánk Barcelona fájdalmára. Szavait az együttérzés rövid csendje követte.

Elsőként Prades atya kapott szót: „A pápa azért ment Egyiptomba – mondta, – hogy betöltse a szívek ürességét, eloszlassa a sztereotípiákat.” A Szentatya beszédéből kiemelte: „Az egyetlen megengedett extremizmus a szeretet szélsősége! A szélsőségesség bármely más formája nem Istentől jön, és nem tetszik neki.”

Különösen érdekes volt a beszélgetésben, hogy a spanyol atya kivételével muszlim vallású egyiptomiak beszéltek az egyházfő ez év április végi látogatásáról. Ők azt tartották fontosnak elmondani, hogy a pápa mint a béke követe látogatta meg Egyiptomot, amint Twitter-üzenetében is írta. A történelmi látogatás, amelynek mottójául Ferenc pápa egyetlen szót –testvériség – választott, áldás volt az egyiptomi népnek, ajándék az égből. Az aznapi újság egyetlen témája is a pápa látogatása volt. A nép arról beszél, hogy kis csodákkal volt tele ez a két nap. A pápa jelenléte nem tagadja a valóságot, de megváltoztatja a nézőpontot. A stadion, ahol egy merényletben korábban sokan meghaltak, az imádság helyévé vált. Ez a megváltozott nézőpont reményt kelt. A vallások a megújulás mozgalmai, egy magasabb értéket akarnak létrehozni, mindhárom nagy monoteista vallás ezekről az emberi nem számára általános értékekről beszél. A terrorizmus  viszont az egész emberiség ellen irányul. A  beszélgetés résztvevői abban is megegyeztek, hogy a látogatás pofon volt az erőszakpártiaknak.

A napi sajtótájékoztatón kérdésekre válaszolva Olivier Roy történész kijelentette: „Természetesen az iszlám radikálisok olyan célpontokat keresnek, amelyek nagyobb jelentőséget biztosítanak akciójuknak, a pápa megfenyegetése beleillik ebbe a képbe. Legtöbbjük olyan ember, aki nem rendelkezik vallási múlttal, aki a radikalizmus irányába mozdult el, és aki behódolt az ISIS perverz narratívájának.”

Javier Prades López, a Madridi San Dámaso Egyetem rektora pedig arról beszélt: „egy ideológia ellen nem lehet egy másik ideológiával küzdeni, csak az emberi tapasztalat elmélyítésével. Az út, amelyen járni kell, az, hogy ne gyűlöljünk, de ne is engedjük magunkat a terrorizmus által legyőzni, az emberi tapasztalat elmélyítése, komolyan vétele. Megkérdezni magunktól: Mik a lényegi részei a mi életmódunknak? Mi a módja emberségünk visszanyerésének? Hosszú és fáradságos folyamat az, amely majd megfelelő választ adhat erre a kérdésre.”

Az utolsó este ünnepi hangulat uralkodott a tengerparti városban tartott nagyszabású eseményen. Kik komolyzenével vagy csendesen beszélgetve, kik rock koncerttel, mások pedig kisebb-nagyobb csoportokban énekelve, de mindenki avval a közös örömmel volt együtt, amit a visszanyert örökség (a találkozó főtémája – A szerk.) miatt érezhetünk.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Rimini Meeting Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria