Birminghamben találkoztak az európai püspöki konferenciák titkárai

A huszonhét püspöki konferencia képviseletében érkezett negyven részvevőt Birminghamben az oscotti St. Mary’s College rektora fogadta, éppen azon a napon, amikor Ferenc pápa bejelentette, hogy szentté avatja boldog John Newman bíborost, aki itt részesült a bérmálás szentségében és itt mondta el 1852-ben szentbeszédét a „második tavaszról” abból az alkalomból, hogy Angliában helyreállt a katolikus hierarchia.

A megbeszélések középpontjában az Egyház hierarchikus és karizmatikus dimenziója közötti kapcsolat állt.

Miután a megjelenteket köszöntötte Edward Joseph Adams, nagy-britanniai apostoli nuncius, Bernard Longley birminghami érsek és Vincent Nichols bíboros, westminsteri érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) alelnöke, a megbeszélés témáját Martin Michalíček, a CCEE főtitkára vezette be, a Hittani Kongregáció 2016-os „Iuvenescit Ecclesia” kezdetű dokumentából kiindulva. 

Az Egyház karizmatikus dimenziójáról Maria Voce, a Focolare mozgalom elnöke tartott előadást „A péteri és a máriás arc: együtt az új pünkösd felé” címmel. Emlékeztetett rá, hogy „az Egyház hierarchikus és karizmatikus adományai koesszenciálisak: ugyanattól a Lélektől származnak, ugyanaz az eredetük és a céljuk, miközben szerepük és feladataik eltérnek”. A gyakorlatban meg kell találni a két dimenzió együttes működését: „a mozgalmaknak, és általában azok a közösségeknek, amelyek valamely karizmából születnek, arra van szükségük, hogy benne éljenek az Egyház nagyobb közösségében, és termékeny módon kivegyék részüket a többi egyházi valósággal együtt annak életében. Ugyanakkor a helyi Egyháznak, az egyházmegyéknek és a plébániáknak arra van szükségük, hogy megnyíljanak a bennük megjelenő karizmák gazdagságára és sokféleségére.”

Koesszencialitás, ugyanakkor szinodalitás és kölcsönösség, hangsúlyozta még Maria Voce: ezek szükségesek ahhoz, hogy kilépjünk saját szűk látókörünkből és leküzdjük a kísértést, hogy csak a saját valóságunkat őrizgessük:

„a karizmák egyházi voltának biztosítása nem azt jelenti, hogy megtartjuk őket az Egyház számára, hanem éppen azt, hogy kifelé fordulunk velük,

mindegyik a saját maga jellegzetessége szerint. Nem azt jelenti, hogy mindnyájan együtt ugyanazt a dolgot végezzük, nyugton maradunk »otthon«, hanem azt, hogy útra kelünk különféle irányokban, mivel ugyanaz a vágy sürget, hogy eljussunk a világ végső határáig”.

Végezetül, kiemelve egy Chiara Lubich számára igen kedves látásmódot, rámutatott, hogy az Egyház máriás arca az a dimenzió, amely „megtanít bennünket a valóban életadó pasztorális munkára”.

A második előadást Kevin McDonald, nyugalmazott southwarki érsek tartotta, aki korábban a Keresztény Egység Előmozdításának Pápai Tanácsa titkára volt, a következő címmel: „A karizma és az intézmény: kérdések és horizontok”.

Előadása abból indult ki, amit Ferenc pápa mondott a katolikus karizmatikus megújulással kapcsolatban, igen jelentős teológiai és kulturális perspektívákat nyitva. „Ferenc pápának személyes és közvetlen tapasztalata van a karizmatikus megújulással kapcsolatban még abból az időből, amikor Buenos Aires érseke volt, és a közeg jelentősen befolyásolja a megújulással kapcsolatos felfogását. Úgy írta le a megújulási mozgalmat, mint az »ökumenikus kegyelem sodrását«. Ez központi jelentőségű. Az ő számára a Karizmatikus Megújulás ökumenikus valóság és adomány – és ezt azért emelem ki, hogy már az elején jelezzem: témánknak igen világos ökumenikus dimenziója van.” A karizmatikus megújulás tehát ökumenikus kegyelem. Olyan adomány, amelyet minden keresztény megkap, tehát egyesítenie kellene a keresztényeket, ki kellene békítenie egymással a keresztény közösségeket:

„a Karizmatikus Megújulás integráló dimenziója abban rejlik, hogy ki-ki elismeri kölcsönösen a másik adományait, és éppen ez az, ami miatt a világ békéje felé vezető dimenzióról beszélhetünk.

És ez, természetesen, Európában éppúgy igaz, mint a világ bármely más részén.” Elemzésében a „Iuvenescit Ecclesia” a II. vatikáni zsinatra, és a zsinatot követő évtizedben megjelent egyes írásokra vonatkoztatható. Ez azt jelenti, hogy ezt a témát nem lehet úgy tárgyalni, hogy egyedül a Katolikus Egyházra tekintünk, hiszen amikor a karizmák kérdése kerül szóba, a látóhatár kiszélesedik.

Beszédét a következőkkel zárta: „a kulcs mindenképpen a megkülönböztetés, amelyről annyit szól Ferenc pápa. Az adományok megkülönböztetése az Egyházban életbevágóan fontos, ám ugyanígy alkalmazandó a megkülönböztetés szélesebb kulturális és vallási kontextusban abban a globalizált világban, amelyben élünk.”

Az ülés munkálatai ezután azzal folytatódtak, hogy a CCEE négy bizottsága (Evangelizáció és Kultúra, Család és Élet, Fiatalok, Társadalmi Pasztoráció) bemutatta az elmúlt évben folytatott tevékenységét.

Bő lehetőség nyílt ezután a tapasztalatok és információk cseréjére a püspöki konferenciák titkárai között, akik beszámoltak konferenciáik tevékenységéről és bemutatták a következő évre vonatkozó terveiket.

Fordította: Domokos György

Forrás és fotó: CCEE

Magyar Kurír