Az Egyház ölelésében – Véget ért a Rimini Meeting

Az utolsó napon csak három, igaz, igen érdekes és hangsúlyos programra került sor, ellentétben a korábbi napokkal, amikor délelőtt négy, délután nyolc-tíz előadást tartottak, s amellett számos kisebb beszélgetést. A zárónapon az így felszabadult időt a kiállítások megtekintésére lehetett fordítani. Most csak azokat említem, amelyeket korábban nem volt alkalmam megnézni: Aeneas menekülése – mai művészek tegező viszonyban a múlttal; Isten legkedvesebb földje – a szentföldi kusztódia története; a diákok által készített Új nemzedékek – a többnemzetiségű Olaszország fiatal arcai; Mindenkinek a maga munkáját – kérdések a változó világról; Hogy minden létezhessen – nemzedékek kreativitása, a vállalkozások növekedése; Ti vagytok a föld sója – a termékenység eredeténél, ami egy elhanyagolt mezőgazdasági vállalkozás újraindításának tapasztalatait mutatja be. E vállalkozás megvalósítói, miközben munkahelyet és értéket teremtenek, megélik a szegénységet, és vallják: „Nincs semmink, de minden a miénk!”

További kiállítások: Az önmagából kilépő Egyház – megismerni és élni Ferenc pápa Evangelii gaudium apostoli buzdítását; Mindenkinek Rólad beszélek – Claudio Chieffo dalszerző, énekes életútja; Európai Unió – egy barátság története; ’68 tanulsága – kapcsolat az esemény és a hagyomány között, amely bemutatja a Communione e Liberazione (CL) immár fél évszázados történetén keresztül, hogy a hitét tudatosan és bátran felvállaló közösség hogyan tud megfelelni a kor kihívásainak.

Kiemelkedő esemény volt Pietro Parolin bíboros államtitkár előadása Az Egyház ölelése a mai ember felé címmel, amelyet a több ezer – zömében – fiatal nagy figyelemmel hallgatott. Az államtitkár oroszországi látogatása után érkezett Riminibe.

Emilia Guarnieri, a Rimini Meeting Alapítvány elnöke bevezetőjében ezt mondta: „Az Egyház elsősorban minket ölel át, és ez arra késztet bennünket, hogy átöleljünk másokat. Ahogy ez itt, ezekben a napokban is történt, amikor nemcsak beszéltünk a dialógusról, hanem meg is éltük, találkozásokban zsidókkal, muszlimokkal, ortodoxokkal, buddhistákkal. Nem önmagunkat ünnepeljük a találkozón – folytatta –, jobban tudjuk, mint bárki, hogy ez nem a mi energiáink, képességünk eredménye. Mi csak igyekszünk követni, amit megtörténni látunk, a kapcsolatoknak és találkozásoknak azt a hálóját, ami itt is megmutatkozik. Hálásak vagyunk, mert a Rimini Meeting mindannyiunk számára nagyszerű alkalom hitünk igazolására.”

Don Julian Carrón, a CL jelenlegi vezetője ezekkel a szavakkal köszöntötte az államtitkárt: „Az üzenet, amit ön a pápa nevében küldött, jól jellemezte ezeket a napokat, amelyeket azzal a törekvéssel éltünk át, hogy megbízható tanúi legyünk a reménynek, amely nem csal meg. A kiállításokkal, találkozókkal, előadásokkal, egész életünkkel azt a lehetőséget, amit a korszakváltás jelent, arra akarjuk használni, hogy közöljük az örömöt, amit kiváltott belőlünk a Jézus Krisztussal való találkozás. Ő az egyetlen, aki válaszol szívünk vágyaira az Egyház életében, amelyben a hagyomány a Szentlélek hangja által marad élő.

Krisztusnak, és ami számunkra a legdrágább, az ő társaságának nincsenek megvédendő terei, de fegyvertelenül megyünk mások felé, hogy megosszuk mindenkivel, amit a hit adhat bárki életének útján ezekben a megrendítő, ugyanakkor az igazságot keresők számára lelkesítő időkben. Mi jobb történhet az emberrel, mint egy szabad ember tekintete, amely átöleli úgy, amint van, azaz feltétel nélkül. Nagyon megindító az a tanúságtétel, amit a pápa tesz szavaival, és főleg gesztusaival: jelen idejűvé teszi Krisztus tekintetét az evangéliumi szegények számára. Ezért vagyunk itt, hogy meghallgassuk önt, aki olyan közel áll Ferenc pápa szívéhez, a modern ember átöleléséről. Kérem, hogy mondja meg a Szentatyának, nem telik el úgy nap, hogy ne fordulnánk az Egek Urához imádkozva érte.”

Parolin bíboros válaszában többek között hangsúlyozta: „Az Egyház nem humanitárius társaság, ha az lenne, elárulná saját természetét és küldetését. A kereszténység különbözősége a Krisztushoz és az ő evangéliumához való hűségből ered, a szeretet stílusának megfelelően.” Utazásával kapcsolatban elmondta: „Nagyon éreztem Krisztusnak és az ő Lelkének jelenlétét. Némi aggodalommal és félelemmel indultam, de éreztem az imádság erejét, amellyel sokan kísértek utamon, amelyen egy lehetséges békét kerestem, és találkoztam az Ortodox Egyház tekintélyes vezetőivel.”

A nemzetközi helyzet kapcsán kifejtette: „Kötelességünk a tömeges és ellenőrizetlen migráció alternatív rendszereinek kidolgozása, amelyek által elkerülhetők a visszaélések, a beáramlás és a még nagyobb nehézségek. Helyes meggyőzni Európát, és nem csak annak érdekében, hogy szembesüljön az elvándorló népek fejlődésének problémáival. Ugyanakkor nem felejtjük el, hogy ők a testvéreink. Ez egyértelműen különbséget jelent azok között, akik felismerik Istent a szegényekben és a rászorulókban, valamint azok között, akik nem ismerik fel.”

A terrorizmusról szólva a bíboros kijelentette, „ha a vallások nem vállalják fel a kritikus hozzáállást a legkétszínűbb csoportokhoz, ha nem határolódnak és nem különülnek el egyértelműen elítélve a nevükben elkövetett szörnyűségeket, előfordul, hogy az erőszak – bármely vallás nevében követik is el – negatívan hat vissza rá és híveire. Ezért a konfliktusok valódi és sokoldalú jellegének összetévesztése ideológiai-vallási indoklásukkal megakadályozza a történelmi-politikai, társadalmi, kulturális felelősség elismerését. Egy ilyen időszakban, amelyben az emberiséget az erőszak, a félelmek és az igazságtalanságok fenyegetik, a párbeszéd az egyetlen lehetőség, amelyet alkalmazhatunk. Az Egyház ebben a stratégiában csak szavakat, üzeneteket, könyörgéseket, tárgyalásokat alkalmazhat.”

Parolin bíboros beszédének későbbi részében kiemelte: „A felebarát iránti szeretet nem korlátozható az egyének közötti kapcsolatokra, hanem mindannyiunknak vissza kell térni oda, hogy nyilvános felelősségünket is megéljük a különböző társadalmi, politikai és intézményi területeken.”

Mi párbeszéd vagyunk – megváltoztatni a másikat vagy találkozni vele? címmel pszichoterapeuták beszélgettek. Többek között elhangzott: „A párbeszéd nem egyszerűen szóbeli információközlés, sokkal inkább lehetőség, hogy valami történjék. Ami a felszínre kerül a dialógusban, nem az enyém, sem a tiéd, túllép a beszélők véleményén, egy előre nem látható irányba visz tovább, olyan valami, ami új mindkét résztvevőnek.”

A Rimini Meeting utolsó rendezvénye egy Szíriáról szóló beszélgetés volt az ott zajló – a II. világháború utáni legnagyobb – humanitárius katasztrófa és a „Nyitott kórházak” kezdeményezés kapcsán. Három keresztény kórház is működik Szíriában – kettő Damaszkuszban, egy Aleppóban. Az emberfeletti nehézségekről az ottani olasz kórház igazgatója beszélt. Az akció támogatója, Mario Zenari bíboros, Szíria apostoli nunciusa elmondta: „Ha az a föld távolinak tűnne, tudnotok kell, hogy mindannyiunk neve hozzá kötődik, hiszen egy szíriai városban, Antiochiában nevezték először keresztényeknek a tanítványokat” (ApCsel 11,26). De az Egyház két szentje, Kozma és Damján is összekapcsolnak minket az országgal, hiszen Aleppótól északra éltek – mondta. „Ennyi szenvedés, a vigasztalan helyzet láttán, hogyan ne érezhetnék aktuálisabbnak, mint valaha Jézus viselkedését: »megszánta a sokaságot« (Mt 9,36). Felelősségünkön túl Istennel és az emberekkel szembeni kötelességünk a segítségnyújtás. Kórházaink etnikai és vallási különbségtétel nélkül nyitottak” – mondta a bíboros, majd hozzátette: „A láthatatlan sérülések a lelkeken és a társadalom szövetén ejtett sebek sokkal mélyebbek és súlyosabbak, mint az a pusztítás, amely látható.” Végül a nuncius hangsúlyozta a partnerkapcsolatok fontosságát, mindenkit felszólított a segítségnyújtásra, legalább adakozás formájában. „Minden segítség a Krisztussal való egyetemes együttérzés, együttszenvedés (compassio) jele lehet” – fogalmazott Zenari bíboros.

Egy önkéntessel beszélgettem a főbejáratnál lévő fogadótérben, aki kérdezte, honnan jöttem, és vannak-e a találkozón magyarok. A válaszom ez volt: az idén alig. Egyszer csak felmutatott a magasban látható képekre, amelyek a korábbi találkozók jelentősebb pillanatait idézik fel, és megkérdezte: „Az ott a ti bíborosotok, igaz?” „Bravo!” – mondtam önkéntelenül. Hiszen valóban, a legfelső sorban lévő képen Erdő Péter volt látható Filaret metropolitával, ahogyan 2010-ben a Rimini Meeting nagy előadójában megölelik egymást. Jó felidézni a pillanatot, hiszen személyesen is jelen voltam. A tanulság pedig, hogy örökségünk visszaszerzésében, abban, hogy az még jobban a miénk legyen, a találkozás segíthet.

A Parolin államtitkárral való találkozó végén jelentették be a jövő évi Rimini Meeting mottóját, amely egy Luigi Giussanitól, a Comunione e Liberazione mozgalom alapítójától származó idézet: „Le forze che muovono la storia sono le stesse che rendono l’uomo felice” – Az erők, amelyek a történelmet mozgatják, ugyanazok, amelyek az embert boldoggá teszik.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Rimini Meeting Facebook-oldala

Magyar Kurír