Az emberi testvériségről aláírt dokumentum gyümölcse a Kairóban épülő árvaház és kórház

Kitekintő – 2021. július 29., csütörtök | 12:54

Az egyiptomi kopt katolikus egyház két új projektje arra hivatott, hogy visszaadja a kairói utcagyerekek méltóságát, derűjét, egészségét, biztonságérzetét. Mindkét kezdeményezés a 2019-ben Ferenc pápa és az al-Azhar főimámja, Ahmad et-Tajjeb által Abu-Dzabiban aláírt dokumentum gyümölcse.

A kairói Bambino Gesù Egyesület nonprofit szervezetet 2020-ban hozták létre Rómában, az Egyesült Arab Emírségek olaszországi nagykövetségén. Az alapító elnök Yoannis Lahzi Gaid kopt katolikus pap. A szervezet célja két kezdeményezés megvalósítása a Kairótól 45 kilométernyire keletre, 700 négyzetkilométernyi területen fekvő új közigazgatási fővárosban: a Pietà Oázis nevű árvaház kialakítása már jól halad, augusztusban pedig elkezdik a Bambino Gesù Women’s and Children’s Hospital építését is.

Gaid az olasz SIR hírügynökségnek elmondta, hogy maga is ott volt 2019. február 4-én Abu-Dzabiban az emberi testvériségről, a világbékéről és az együttélésről szóló dokumentum aláírásánál. Korábban a Santa Domitilla Latina-templom plébánoshelyettese, 2014-től pedig tavaly július 31-ig a pápa különleges titkára volt. Miguel Ángel Ayuso Guixot bíborossal, a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa elnökével együtt Gaid a Szentszéket képviseli az emberi testvériség legfelsőbb bizottságában, amelynek feladata elkötelezett, konkrét tettekké váltani a dokumentum elképzeléseit.

A SIR hírügynökség riportere a két projektről kérdezte a kopt katolikus papot a szervezet első születésnapja alkalmából, amelyet július 22-én ünnepeltek az Egyesült Arab Emírségek olaszországi nagykövetségén Omar Obaid Alshamsi nagykövet jelenlétében. Az ünnepségre Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök is üzenetet küldött.

„Tavaly augusztusban tették le az árvaház alapkövét, ma már a munkák 60 százaléka készen van. 2022-re terveztük, hogy elkészül, de ez természetesen függ attól is, megérkezik-e hozzá a támogatás. Idén augusztusban elkezdjük felépíteni a kórházat is. Az előkészítő szakasz lezárult, kész a megvalósítási terv, egy évre volt szükség az engedélyek beszerzéséhez” – mesélte.

Nagyon komplex eljárás egy kórház engedélyeztetése. A projekt, amely a római Bambino Gesù-gyermekkórház felügyelete alatt jött létre, igazodik a nemzetközi normákhoz, ugyanakkor összhangban van az Egyiptomban érvényben lévő szabályozással is. A létrehozását felügyelő tudományos bizottság vezetője a római gyermekkórház elnöke, Mariella Enoc, aki továbbra is szoros kapcsolatban marad a kairói kórházzal, ahol a római intézmény felügyeletével dolgoznak majd az orvosi ellátás és a folyamatos képzés terén is.

A Pietà Oázis árvaház azzal a szándékkal jön létre, hogy minden vallási megkülönböztetés nélkül fogadjon be Kairó utcáin élő árva vagy elhagyott gyerekeket, és tiszteletben tartsa mindegyikük vallási hovatartozását. Ezeknek a gyerekeknek nincs születési anyakönyvi kivonatuk, nincsenek irataik, nap mint nap ki vannak téve a betegségeknek, a kizsákmányolásnak, a visszaéléseknek és mindenfajta erőszaknak.

A kopt katolikus egyház tulajdonában álló Oázis befogadja, felneveli, iskolába küldi őket, nyugodt környezetet biztosít számukra. A kápolnában elhelyezik majd Carlo Acutis szobrát, akit március 17-én avatott boldoggá a Szentatya. Gaid atya hozzátette: „Természetesen nem gondoljuk, hogy ezzel megoldjuk a problémát, de nem szemlélhetjük tétlenül a helyzetet. Maximum 200 kiskorút tudunk majd befogadni, de legalább nekik szeretnénk megadni az emberi, lelki-szellemi, társadalmi, szakmai fejlődés valós lehetőségét”. Önállóságra szeretnék nevelni őket, és arra, hogy pozitív személyiségekké váljanak. Ehhez az kell, hogy otthon érezzék magukat, mint egy családban; ezért kis, hatfős csoportokat alakítanak majd ki egy-egy fiatal pár vagy egy-egy nevelő gondoskodása alatt. Az a cél, hogy bár egy nagy intézményben élnek majd, „érezzék egy igazi otthon melegét”.

A Bambino Gesù Women’s and Children’s Hospital biztosítja majd az orvosi ellátásukat, és természetesen még sok más gyerek ellátását is, akik erre rászorulnak. Gondozzák majd a kismamákat is, ami különösen fontos egy olyan országban, ahol magas a születésszám, viszont magas a halandóság is az újszülöttek, a gyermekek, az anyák körében. Az édesanyákat a gyermek fogantatásától kezdve gondozzák majd egészen a szülésig. A római Bambino Gesù-kórházzal kapcsolatban álló intézmény fejlett technikával lesz felszerelve.

Az árvaház neve és az egész szervezet, a projektek mottója abból ered, hogy Ferenc pápa Michelangelo Pietà-szobrának másolatát ajándékozta nekik. Mivel gyermekek felé irányuló kezdeményezésekről van szó, a logóban Jézus keresztről levett testét a gyermek Jézussal helyettesítették.

„A két kezdeményezés az abu-dzabi dokumentum szellemiségét tükrözi, de az egyiptomi kopt katolikus egyház nevelési és egészségügyi intézményei mindig is nyitottak voltak mindenki előtt az egyetemes testvériség jegyében. A dokumentum aláírása új ösztönzést adott, egy új lelkületet az egész Közel-Kelet számára, és mi ezt igyekszünk táplálni, növelni” – folytatta Lahzi Gaid.

Ebbe a vonalba illeszkedik Abu-Dzabiban, a Saadiyat-szigeten az Ábrahám Háza is, amelynek „tervét 2019-ben New Yorkban mutatták be, és amelynek munkálatai 20 százalékban már elkészültek. „A történelemben először ugyanazon a helyen lesz együtt a tanulmányi központon kívül egy templom, egy zsinagóga és egy mecset, jelezve, hogy különbözőségünkben is az a hivatásunk, hogy testvérként éljünk, ahogyan Ferenc pápa kéri a Fratelli tuttiban.”

Sok adományozó nagylelkű felajánlására van szükség ahhoz, hogy az árvaház és a kórház valóban a remény és az egység kapuja lehessen, ezért az Associazione Bambino Gesù del Cairo nonprofit szervezet továbbra is szívesen fogad adományokat a képen látható számlaszámokon.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Agensir

Fotó: Agensir; Coptcatholic.net

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria