Az Európai Parlament elítélte Rolando Álvarez nicaraguai püspök letartóztatását

Kitekintő – 2022. szeptember 16., péntek | 10:25

Az Európai Parlament (EP) a lehető leghatározottabban elítéli Rolando Álvarez püspök letartóztatását, a Katolikus Egyházzal, az ország ellenzékével, a civil társadalommal, az emberijog-védőkkel, az újságírókkal, a földművesekkel, a diákokkal és az őslakosokkal szembeni fokozódó elnyomást Nicaraguában – jelentette ki az Európai Parlament szeptember 16-án elfogadott állásfoglalásában.

Az EP strasbourgi plenáris ülésén 538 igen szavazattal, 16 ellenszavazattal és 28 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásukban a képviselők aggodalmukat fejezték ki Rolando Álvarez püspök letartóztatása miatt, és a püspök, valamint a politikai okokból fogva tartottak azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátására és az ellenük indított valamennyi jogi eljárás megsemmisítésére szólítottak fel.

Az európai parlamenti képviselők szerint Nicaragua igazságszolgáltatási rendszere politikai befolyással terhelt, a törvényt eszközként használják arra, hogy egyes polgári és politikai jogok gyakorlását büntethetővé tegyék. Az EP aggodalomra okot adónak nevezte az országban fogva tartott 206 politikai fogoly helyzetét, és sajnálatát fejezte ki több mint száz nem kormányzati szervezet önkényes bezárása miatt. Elítélte továbbá az ellenzéki politikai pártok betiltását is.

Az Európai Parlament azt szeretné, ha az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa vizsgálatot indítana Nicaragua és Daniel Ortega elnök ellen emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) európai parlamenti képviselője az állásfoglalást megelőző EP-vitán elmondott felszólalásában hangsúlyozta, évek óta üldözik a Katolikus Egyház képviselőit Nicaraguában, „ideje, hogy az EP fellépjen az ateista rezsim vallásüldözése ellen”.

A képviselő kijelentette: nincs helye a további félrebeszélésnek. Álvarez püspök őrizetbe vétele és paptársainak letartóztatása egyértelmű üzenet. Daniel Ortega diktatúrája konkrétan a Katolikus Egyházat támadja – emelte ki, majd úgy fogalmazott: „a szenvedőknek tudniuk kell, hogy nem fordítunk hátat nekik.

Európaiként erkölcsi kötelességünk a leghatározottabban kiállni az üldözött keresztényekért. Mi ezt vártuk volna a kommunizmus évtizedei alatt.”

A kereszténydemokrata politikus felszólalása zárásaként kijelentette: „követeljük Álvarez püspök és társainak szabadon bocsátását. Cselekvésre van szükség az uniós külpolitika részéről. A nicaraguai történések is mutatják, hogy az Európai Bizottságnak, több mint három év után, végre ki kell neveznie az Európán kívüli vallásszabadságért felelős különmegbízottat.”

Forrás: MTI

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria