Az Œuvre d’Orient vezetője a közel-keleti lázongásokról

– Mit gondol a jelenleg Irakban, Libanonban és Iránban zajló népi felkelésekről?

– E lázongások kiindulópontja, hogy sok a nehézség a mindennapi életben, és igazságtalannak érzik az emberek a gazdagság újraelosztását. Azt látjuk, amit a Latin-Amerikában, Algériában, Szudánban vagy Hongkongban kitört megmozdulások esetében. Amikor mi, keresztények „gazdasági igazságosságról” beszélünk, némelyek szembenevetnek bennünket. De inkább azok az álmodozók, akik nem vesznek tudomást arról, hogy az igazságosság hiánya lázadáshoz vezethet! Meglepő, hogy e mozgalmak élén fiatal felnőttek állnak. Egy olyan generáció, amelynek szüksége van jövőképre. Ha ettől megfosztják, a lázongás felé taszítják. S ez néha erőszakos is lehet.

– Több országban a tüntetetők megfogalmazzák az „állampolgári jogok” kérdését. Mit gondol erről?

– Hosszú évek óta azt hallom, hogy „ezekben az országokban nem lehet, csak tekintélyelvű hatalom”, vagy azt, hogy „a Közel-Kelet nem a demokrácia helye”. Ugyanakkor azt látom, hogy az emberek rendszeresen az utcára vonulnak. Nem szűnök meg azt állítani — még egyházi elöljárók véleményével szemben is —, hogy a demokrácia nem csupán kontinensünknek való. Ha valaki a gondolataimat fennköltnek, de idealistának véli, jobban tenné, ha megnézné, mi történik jelenleg. Kétségtelenül nem arról van szó, hogy másolni kellene az európai demokráciákat, amelyek egyébiránt nagyon különbözőek, hanem az ottani kontextusnak megfelelő változatot kellene megtalálni. S a válságok nem csupán s nem kizárólagosan az USA külpolitikájához, a dollárhoz vagy a kőolajhoz köthetők. E népek felelősek saját politikai szerveződésük iránt. A tisztelet mondatja ezt velem. Hogyan vállalják fel a fiatalok iránti felelősségüket?

– A keresztények ezekben a mozgalmakban milyen szerepet játszhatnak, vagy milyen szerepet kellene játszaniuk?

– Az őket sújtó diszkrimináció miatt ezekben az országokban a keresztényeket különösképp érinti az állampolgári jogok kérdése. Ez a követelés nem csupán egy kedvezmény kivívását jelenti (s nem csupán a „nyugatiak” kérése érdekükben), hanem olyan eszköz, amellyel jobbítani lehet minden lakos státusát, tehát az egész társadalom javát. Ez a küzdelem, s általánosabban az aktuális mozgalmakban való részvétel, elsődlegesen a világi hívőket érinti. A 2012-ben XVI. Benedek pápa által kiadott Az egyház a Közel-Keleten kezdetű szinódus utáni buzdítás erőteljesen arra ösztökélte őket, hogy „mint apostolok köteleződjenek el a világban”. A szöveg arra serkentette a világiakat, hogy „bátorságról” tegyenek tanúságot, amidőn „minden jóakaratú emberrel megerősítik a testvériség és az együttműködést kötelékét a közjavak helyes kezelése, a vallásszabadság keresése és minden emberi személy méltóságának tisztelete terén”. Az egyházi hierarchia felelőssége abban a segítségnyújtásban áll, amely a képzésükre, vagyis hitük és politikai elköteleződésük összehangolására vonatkozik. A kérdésben a katolikus egyetemek, az iskolákat fenntartó szerzetesrendek és a fiatalokat tömörítő mozgalmak érdekeltek. Egy új közel-keleti szinódus, tíz évvel az előző után, 2020-ban a támogatás jele lesz, de alkalom arra is, hogy megvonják a korábbi összejövetel mérlegét.

– Libanonban, de máshol úgyszintén, a fiatalok a konfesszionalista rendszer végét követelik. Megérti Ön ezt az elutasítást?

– Libanon, ahol ez a rendszer a leginkább kifejlett, az egyetlen olyan ország, ahol ténylegesen létezik a vallásszabadság. De az is igaz, hogy a konfesszionalizmus (vagyis az élet minden területén érvényesülő felekezeti megoszlás) kockázatot is hordoz: amikor nem személyes kompetenciái, hanem vallási hovatartozása miatt vesznek fel valakit egy pozícióba, akkor egyfajta összejátszás alakul ki a politikai pártok és a vallási vezetők között. Meddig lehet elmenni a régi szisztéma elvetésében? A tüntetőknek a feladata az, hogy lázadásukat a politika nyelvére fordítsák le. Mert a kormányzó elit teljes elvetésének az a veszélye, hogy a legerőszakosabbak húznak végül hasznot belőle.

– Hogyan lehet hozzájárulni kívülről ahhoz, hogy békés és igazságos megoldás szülessen?

– Franciaország minden bizonnyal nem fog direkt diplomáciai közbelépéssel segédkezni. Ezzel ellentétben mindannyian, magánszemélyként, informálódni tudunk a helyzetről, s ki tudjuk fejezni baráti és testvéri szolidaritásunkat. Megkérdezhetjük a politikusainkat afelől, hogyan lép fel országunk e térségben: Vajon mit hagyunk jóvá gazdasági érdekeink nevében? Talán többször szót adhatnánk a muszlim értelmiségieknek az iszlám modernizációjával kapcsolatosan. Országaikban sokszor háborgatják őket, nálunk könnyebben megnyilvánulhatnak. Egyetlen olyan muszlimmal sem találkoztam még, aki a diktatúrát vagy a kifejezés szabadságának tiltását fantasztikusnak tartaná. Azt gondolni, hogy nem kaphat egyenlő állampolgári jogokat egy muszlim és egy nem muszlim, butaság. Azok között, akik az utcán tüntetnek, vannak keresztények, de többségük muszlim. Nincs jogunk arra, hogy az út szélén hagyjuk őket.

Fordította: Hantos-Varga Márta

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: La Croix

Magyar Kurír