Bemutatjuk Egyházunk új szentjeit – Maria Domenica Mantovani, a Szent Család Kis Nővérei alapítója

Kitekintő – 2022. május 30., hétfő | 11:18

Ferenc pápa május 15-én tíz boldogot avatott szentté Rómában, a Szent Péter téren. Az elkövetkező hetekben közzé tesszük a Szentek Ügyeinek Kongregációja által közölt életrajzukat. Maria Domenica Mantovani a Názáreti Család példáját követve „mindenkinek mindene” szeretett volna lenni, mindig figyelmes volt a „szegény nép” szükségletei iránt.

Élete és művei

Szent Maria Domenica Mantovani Castelleto di Brenzonéban született 1862. november 12-én, négy testvér közül ő volt az elsőszülött gyermeke szüleinek, Giovanni Battista Mantovaninak és Prudenza Zamperininek. Másnap megkeresztelték, 1870. október 12-én bérmálkozott, 1874. november 4-én volt elsőáldozó.

Az általános iskolát kiváló eredménnyel végezte, de a család szegény volt, ezért nem tudta folytatni tanulmányait. Iskolai tanulmányai hiányosak voltak ugyan, de nagyon jó értelmi képességekkel és nagy akaraterővel rendelkezett, jó gyakorlati érzéke volt. Kislánykora óta szeretett imádkozni és szeretett mindent, ami Istennel kapcsolatos. Ennek a mély vallásos, keresztény érzékenységnek, a kegyelmek egyre növekvő és ragyogóan fénylő gazdagságának a gyökerében a szülők és családtagok tanúságtétele állt, akik egyszerű, dolgos, becsületes és hittel teli emberek voltak.

A forrás, amelynek Maria Domenica nagy részben köszönheti keresztény hitbeli növekedését, az a hittan, ami a családi tanításokkal együtt szilárd alapot nyújtott neki, az évek során erre épült fel személyisége, kereszténysége. A templom, az iskola és a család voltak azok az „edzőtermek”, amelyek kicsi gyermekkorától alakították személyiségét és pontos irányt adtak életének.

Harminc éves koráig a családja körében élt. Egészségesen növekedett lélekben és testben, mindig kitűnt jóságával, előzékenységével, tisztaságával és különleges istenfélelmével. Már fiatal lányként társnői apostola volt, olvasmányokkal és különösképpen az élete tanúságával az erényre nevelt.

Tizenöt éves volt, amikor Boldog Giuseppe Nascimbeni Castellettóba érkezett, előbb tanító és hitoktató volt (1877-1885), később plébános (1885-1922). Erős és ragyogó lelkivezetője lett Maria Domenicának, ő pedig az első nagylelkű segítője a különféle plébániai tevékenységekben: ő volt az egész település ifjúságának a lelke, mindenki szerette, a falu lakói hallgattak rá, becsülték. Nagy buzgalommal szentelte magát a gyerekek hitoktatásának, és evangéliumi szeretettel látogatta és ápolta a szegényeket és a betegeket, gondoskodott róluk.

Tagja lett a Mária Leányai Kegyes Egyesületnek, mindig hűségesen betartotta a szabályzat összes előírását, tükörré és példaképpé vált társnői számára, akik tisztelték őt és ezért hatékonyan tudta őket tanítani az életre.

Különösen tisztelte a Szeplőtelen Szűz Máriát. 1886. december 8-án örökfogadalmat tett a szüzességre igazgatója és plébánosa, Giuseppe Nascimbeni atya előtt. A Szeplőtelen Szűz iránti odaadás a lelkének lélegzése volt; a Jézussal való bensőséges közösség és a Szent Család szemlélése jelentette számára az életerőt.

Vágyott rá, hogy az Úrnak szentelje magát, és Boldog Giuseppe Nascimbenin keresztül ismerte fel Jézus tervét az életéről, aki arra kérte, legyen a munkatársa a Szent Család Kis Nővérei Kongregáció alapításában (1892. november 6.), amelynek így társalapítója és első rendfőnöknője lett.

A plébániai tevékenységekben és az intézet vezetésében is különleges segítőtársa volt az Giuseppe Nascimbeninek, akit nagyon tisztelt, hűségesen tolmácsolta és hajtotta végre terveit, elképzeléseit.

Lényeges segítséget nyújtott az alapszabályok kidolgozásában, amelyeket a Szent Ferenc Szabályozott Harmadik Rend regulája ihletett, és a nővérek képzésében. Munkája és feddhetetlen életének tanúságtétele meghatározó módon járult hozzá az intézet fejlődéséhez és gyors növekedéséhez. Kiteljesítette az alapító művét, a szerzetesnők családjára hatott a lelkisége, olyan jellemző vonásokat köszönhet neki az intézet, amelyek meghatározták létezését és tevékenységét az Egyházban és a világban. Az alapító műve, hogy a Szentlélektől kapott karizma szerint nevelje ki az első nővéreket, összefonódott a társalapító művével, és viszont. Boldog Giuseppe Nascimbeni műve erőteljes, erős és energikus volt, Maria Domenica Mantovanié rejtett és kifinomult, ugyanakkor szilárd és minden gyengeséget nélkülöző. Ékesszóló példák és türelmes várakozás erősítette hitét.

Írásaiból világosan látszik, milyen szeretetteljes és jó anya, bölcs és felvilágosult tanító volt, buzgalommal és az igazi jó érdekében olykor elvárásokkal is teli.

Az alapító halála után az erényekben gazdag, bölcs és körültekintő társalapító erős lélekkel folytatta az intézet vezetését. Teljesen ráhagyatkozott Istenre és mély felelősséget érzett, vágyott arra, hogy leányainak átadja az alapító tanításait, hogy a kezdeti hiteles szellemiséget megőrizzék és teljes egészében megéljék.

Halála előtt abban a vigasztalásban volt része, hogy elérte az alkotmányuk és ezzel az intézet végleges engedélyezését, és láthatta, hogy mintegy 1200 nővér folytatja a művét 150 házban Olaszországban és külföldön, a legkülönfélébb apostoli és karitatív tevékenységeket végezve.

Napjai vége felé növekedett életszentségben, bizonyította erényeit, különösképpen az alázatosságot. 1934. február 2-án, néhány napos betegséget követően lezárta fénylő földi életét.

A boldoggá avatás

Miután 1952-ben gondoskodtak az alapító, Giuseppe Nascimbeni atya kanonizációs eljárásának elindulásáról, a Szent Család Kis Nővérei Kongregáció tagjai útnak indították társalapítójuk, Maria Domenica Mantovani anya eljárását is, akinek emlékezetét áldásként hordozzák. Az Isten szolgálóleánya erényes és szentség hírében álló életét vizsgáló egyházmegyei vizsgálat a veronai egyházmegyei bíróságon zajlott 1987 és 1988 között. Szent II. János Pál 2001. április 24-én hagyta jóvá a dekrétumot, amely szerint Isten szolgálóleánya hősies fokon gyakorolta az erényeket.

Eközben 1999. március 6-án az argentínai Bahía Blanca olasz kórházában történt egy csodának tartott esemény egy újszülöttel, aki születése másnapján leesett az ágyról és súlyos koponyasérülést szenvedett, amely miatt kómába esett. Ebben a tragikus helyzetben, amikor a beteg életben maradása, gyógyulása tekintetében nagyon rossz prognózist állítottak fel, a Szent Család Kis Nővéreinek egyik tagja, aki a kórház ápolónője volt, a társalapítónő közbenjárásáért imádkozott. Mantovani anya egy medálba foglalt ereklyéjével hittel telve megérintette a kislány fejét, aki hirtelen megmozdult és nagyon rövid idő alatt, maradandó károsodások nélkül meggyógyult. 2000–2001-ben az argentínai Bahía Blanca egyházmegyei bíróságán lefolytatták a vizsgálatot, amelyet a Szentek Ügyeinek Kongregációja 2001. június 22-én kiadott dekrétumával jogilag érvényesnek nyilvánított. Miután lezajlott az orvosok és a teológusok által folytatott vizsgálat is, a dekrétumot közzétették, 2002. július 5-én elismerték a csodát. Szent II. János Pál pápa végezte az ünnepélyes boldoggá avatást a Szent Péter téren 2003. április 27-én.

A szentté avatás

A számos, Boldog Maria Domenica Mantovaninak tulajdonított közbenjárás közül a posztulátori hivatal a kanonizációs eljárásban egy olyan csodás gyógyulást emelt ki, ahol a beteg kórképe a következő volt: status epilepticus, kóma, légzés- és szívmegállások, akut légzési nehézség, Pseudonomas fertőzés, amely a tüdőt és a húgyutat érinti. Egy tizenkét éves kislányról volt szó, aki mielomeningocelével és bénult alsó végtagokkal született.

2011. május 28-án a kislányt sürgősséggel a Bahía Blanca-i Privado del Sur kórházba szállították súlyos Raynaud-szindrómával, amely az alsó végtagokat érintette. Május 31-én arteriográf vizsgálatot végeztek a betegen, amelynek eredménye egy sor súlyos kórkép volt, görcsök, szívmegállás, légzési elégtelenség. Mindez veszélyeztette az életét és fennállt a veszély, hogy ha túl is éli, súlyos következményei maradnak.

A kezelőorvosa volt az első, aki május 31-én a kislány gyógyulása érdekében Boldog Maria Domenica Mantovani közbenjárását kérte, mert nagy tisztelője volt, és tanúságtevő a boldoggá avatáshoz szükséges első csodánál, amely ugyanabban a kórházban történt. Az imádság nagyon hamar „imádságos kórussá” vált, mert az első gyógyult beteg édesanyja és a családtagjai is folyamatosan Boldog Maria Domenicát hívták segítségül, és a beteg lány szüleinek átadtak róla egy képet és egy ereklyét, abban a biztos hitben, hogy újra közbenjár a gyógyulásért.

Az ereklyét 2011. június 10-én rátették a betegre. Másnaptól javulni kezdett az állapota, így már június 12-én levehették a gépekről. Elkezdődött a rehabilitáció, nagyon rövid időn belül visszatérhetett a normális életéhez.

Az argentínai Bahía Blanca-i egyházmegyében 2015. december 14. és 2016. május 26. között zajlott a csodásnak tartott gyógyulás vizsgálata. A Szentek Ügyeinek Kongregációja 2017. május 26-án kiadott dekrétumával érvényessé nyilvánította a vizsgálatot.

A Szentek Ügyeinek Kongregációja orvosi bizottsága 2020. február 6-án kijelentette, a gyógyulás teljes és hosszan tartó volt, tudományosan nem megmagyarázható.

A teológiai bizottság 2020. március 17-én szintén pozitív véleményt fogalmazott meg a Boldog Maria Domenica Mantovani közbenjárására történt gyógyulást illetően, csakúgy mint a Szentek Ügyeinek Kongregációja bíborosai. Ferenc pápa ezt követően hozzájárult a csodáról szóló dekrétum közzétételéhez.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Causasanti.it

Fotó: Vatican News; Veronafedele.it

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria