Bezárták a katolikus templomokat Srí Lankán

Kitekintő – 2019. április 25., csütörtök | 16:10

Újabb értesítésig zárva tartanak Srí Lankán a katolikus templomok, továbbá rövid időre lezárták a repülőtérre vezető főútvonalat, és bombariadó miatt a központi bank épületét is – közölték hatósági források április 25-én, csütörtökön.

Biztonsági okokból egyelőre elmaradnak a szentmisék is.

Csütörtökön egy időre a központi bank épületében rekedtek a bank dolgozói is, mert az épületet bombariadó miatt nem hagyhatták el. Az Express információi szerint ugyanis a biztonságiakat arról értesítették, hogy az épület közelében bomba robbanhat, ezért a bankot 45 percre lezárták. A biztonsági erők kis időre lezárták a repülőtérre vezető főutat is. A portál értesülései szerint ugyanis a reptéri nyomozók felfigyeltek egy közeli parkolóban álló gyanús járműre, de a riasztás később tévesnek bizonyult.

A hatóságok bejelentették, hogy a biztonsági helyzetre való tekintettel az országban betiltják a drónokat és a pilóta nélküli repülőgépeket, mert sok esetben a fegyveresek ezek segítségével szállítanak robbanóeszközöket. Korábban erre már Irakban volt példa, ahol az Iszlám Állam nevű terrorszervezet fegyveresei alkalmazták ezt a módszert a támadásaik során.

Maitripala Sirisena Srí Lanka-i elnök húsvéthétfőn este szükségállapotot rendelt el, az országban több ezer katonát mozgósítottak, hogy a nyomozásban segítséget nyújtsanak a hatóságoknak. A szükségállapot idején a rendőrség és a katonaság előzetes bírósági felhatalmazás nélkül őrizetbe vehet embereket és házkutatásokat is tarthat.

A szigetországban feszült a biztonsági helyzet azóta, hogy húsvétvasárnap merényletsorozatot követtek el templomok és szállodák ellen. A támadásokban legkevesebb 359 ember meghalt, és mintegy ötszázan megsebesültek. Eddig már 76 embert vettek őrizetbe. Az országba érkeztek az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársai is, hogy segítsenek a nyomozásban.

Az iraki és szíriai területeit elveszítő Iszlám Állam jelentkezett a támadások elkövetőjeként, de a Srí Lanka-i hatóságok továbbra sem biztosak abban, hogy a dzsihadista szervezetnek köze van a merénylethez, és egy kevéssé ismert, helyi szélsőséges muszlim csoportot gyanúsítanak.

Forrás: MTI

Fotó: Szent Lúcia-székesegyház, Colombo

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria