Dzsihadista terrorszervezet űzi el otthonaikból a mozambiki falvak lakóit

Kitekintő – 2020. július 2., csütörtök | 18:39

Nem sokat tudunk arról a tragédiáról, ami 2017 óta Mozambikban zajlik. Az Iszlám Államhoz közel álló Anszar al-Szunnah terrorszervezet tartja rettegésben az ország északi részét, rengeteg halottja, sebesültje van a támadásoknak és ezrével menekülnek el az emberek az erőszak elől.

A Tanzániával határos Cabo Delgado tartomány Mozambiknak az egyetlen muszlim többségű és egyben ásványkincsekben leggazdagabb területe. 2011-ben jelentős szénhidrogén-lelőhelyeket fedeztek fel, és a nagy nyugati olajvállalatok intenzív feltárási munkálatokba, offshore-tevékenységbe kezdtek. Ezen a területen találhatók a világ legnagyobb zafír- és rubinbányái is.

Tavaly ősszel lettek egyre gyakoribbak a támadások a helyi szegény földműves- és halászfalvak ellen, ami miatt – a sok halálos áldozat mellett – ezrek kényszerülnek menekülésre, köztük rengeteg nő és gyermek. 200 ezer belső menekült keres menedéket Pembában, a tartomány székhelyén és a szomszédos Nampula tartományban.

A katolikus Sant’Egidio közösséget szoros kötelékek fűzik az országhoz: a diplomáciai tevékenysége miatt „a Trastevere ENSZ-szervezetének” is nevezett közösség békét közvetített az országban a marxista kormánypárt és a Renamo gerillaszervezet között. A közösség alapítója, Andrea Riccardi és Mario Zuppi bolognai érsek vezette a delegációt, amely hosszú évek munkája nyomán elérte, hogy a szembenálló felek 1992. október 4-én aláírták a békeszerződést. Azóta számtalan helyen alakultak Sant’Egidio közösségek, jelen vannak a szegények mellett, a kialakult helyzetben – a karitászszervezetekkel együtt – élelemmel, tisztálkodószerekkel, gyógyszerekkel támogatják azokat, akiket elűztek otthonaikból.

A menekülők így számolnak be a szörnyűségekről: „A katonák éjjel érkeztek, üvöltöztek, lövöldöztek, nem értettünk semmit” – mondta a Nampula közelébe menekült Felismino, aki túlélte falujában a vérengzést. Ruth április 10-én vesztette el egy támadásban a férjét, és most egy 15 ezer fős pembai menekülttáborban él, ahol a Sant’Egidio közösség segíti. Elmondta, hogy amikor megérkeztek a terroristák, összegyűjtötték a férfiakat, különválasztották a muszlimokat, a többiektől pedig megkérdezték, akarnak-e csatlakozni hozzájuk. Aki elutasította, azt megölték. 53 fiatal férfi halt így meg. Ruth fiai el tudtak menekülni, de férjét megverték és lefejezték.

Az Anszar al-Szunnah szervezet hasonlóan működik, mint az al-Shabaab Szomáliában, a Boko Haram Nigériában, illetve a Dzsama'a Nuszrat ul-Iszlam va al-Muszlimin Maliban. Mindegyik esetben egy vallási szekta alakult át terrorszervezetté. Az Anszar al-Szunnahot 2014-ben alapították szalafita hithirdetők. Elsősorban mérsékelt muszlimokra csaptak le, akiket korrupcióval vádoltak. Olyan mozambiki fiatalokat gyűjtöttek soraikba, akik csalódottak voltak a bányakincsekből származó haszon igazságtalan elosztása miatt.

2020-ban a mozambiki kormány támadásba lendült a terroristák ellen, azonban a dzsihadista veszéllyel nem elég katonai téren felvenni a harcot, hanem szembe kell nézni azzal a társadalmi problémával is, amely a terrorszervezet támogatottságát biztosítja. A helyi társadalom szétszabdalt szövetét úgy kell befoltozni, ahogy Ferenc pápa javasolta egy éve, mozambiki látogatása során. Amikor a Maxaquene stadionban több ezer fiatallal találkozott, katolikusokkal, muszlimokkal és más vallások képviselőivel, arra hívta őket, hogy „nézzenek szembe a béke kihívásával, és ünnepeljenek együtt, mint egy család”.

„A magunk különbözőségeivel együtt szükség van ránk, szükség van a különbözőségeinkre. Amikor így együtt vagytok, akkor ti vagytok ennek a népnek a szívverése, mindenkinek alapvető fontosságú szerepe van egy nagy, közös művészi tervben, hogy megírjátok a történelem egy új lapját, egy reménnyel, békével és kiengesztelődéssel teli lapot” – buzdította a fiatalokat.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Santegidio.org; Huffingtonpost

Fotó: Santegidio.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria