Egy brazil püspök szerint Amazónia többé nem katolikus

Kitekintő – 2019. szeptember 2., hétfő | 9:52

José Luis Azcona nyugalmazott marajói püspök úgy véli, hogy az október 6-án kezdődő pánamazóniai szinódus munkadokumentuma nem ejt szót a térség legégetőbb emberi és spirituális kihívásairól. Szerinte olyan fontos témák maradtak ki a szövegből, mint a pünkösdista keresztények túlsúlya, az emberi jogok sérelme és a régió spirituális krízise.

Az Instrumentum Laboris körül kialakult vita természetes; előkészíti az októberi közös munkát. Nyilatkozatában az Amazonas folyó deltáját magában foglaló, 79 ezer négyzetkilométer nagyságú területi prelatúra egykori főpásztora azt sugallja, hogy az említett felekezeti és társadalmi kérdések megtárgyalása nélkül az őszi összejövetel célt téveszt. Hozzászólása elgondolkodtató.

A munkadokumentumot június 17-én tették közzé, s rövid időn belül a kipróbált, nős férfiak [„viri probati”] esetleges felszentelése, illetve az ökológiai, gazdasági és politikai témák hangsúlyozása miatt alakult ki vita. Ez utóbbi kapcsán Walter Brandmüller nyugalmazott bíboros azt írta, hogy e kategóriák csupán „marginálisan” kapcsolódnak az evangéliumhoz és az egyházi élethez.

José Luis Azcona azonban más kérdések miatt aggódik. Ahogyan azt az ACI Digital brazil katolikus hírügynökségnek kifejtette: „Az amazóniai valóság hamis képe” foglalkoztatja. „Amazónia, legalábbis annak Brazíliához tartozó része többé már nem katolikus. Egy olyan Amazónia iránti nosztalgia, amely már nem is létezik, az evangelizáció szempontjából végzetes. Egyes régiókban a pünkösdisták aránya eléri a 80 százalékot, s erről egyetlen szó sem esik az Instrumentum Laborisban.” A püspök, aki mintegy harminc éves főpásztori szolgálata tapasztalataira támaszkodik, azt állítja, hogy „számos egyházmegyében a hit nem élő valóság, s szakadék tátong a szertartások szépsége és a valóság, a társadalmi, környezeti, kulturális és politikai környezet között”.

A misszióban töltött évek során Azcona püspök az emberkereskedelem és a szexuális visszaélések ellen, valamint az őslakos népek jogainak védelme érdekében folytatott küzdelmet, emiatt többször kapott halálos fenyegetést is. Mindezek a kérdések sajnálatos módon hiányoznak a munkadokumentumból – jelenti ki. A társadalmi problémaként megjelenő visszaélés kapcsán elmondja: „A jelentések szerint egyedül Pará államban 25 ezer gyermek szenvedett el szexuális bántalmazást. A tönkretett gyermekkor ténye nem Amazónia arcának egy része? Hol található az Instrumentum Laborisban az a lelkipásztori gondoskodás, melyet a Szentatya e témában oly erősen kinyilvánít? Egy ekkora léptékű szinódus építhet-e a konkrétumoktól ennyire elrugaszkodott látásmódra, valamint olyan, előre elkészített sémákra, amelyek elferdítik a valóságot?”

Fordította: Hantos-Varga Márta

Forrás és fotó: La Croix/Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria