Január 5-én, az ortodox karácsony előtt két nappal leplezte le a Szűz Máriának szentelt kopt templom elleni merényletet Szaád Aszkar sejk, a közeli Diaa al-haq mecset imámja. A kairói Nasr City Izbat Al Haganah negyedében az imám és a mecset egy alkalmazottja látott egy gyanús alakot a templom mellett, egy csomaggal a kezében, az Al-Azhar szunnita egyetem két diákja pedig azt látta, hogy futva távozik az illető. Az imámhoz siettek, aki azonnal fogta a hangosbemondót, és kiáltozni kezdett a kopt híveknek: „Kérem, azonnal hagyja el mindenki a templomot!”, majd maga is az épülethez sietett. A helyszínen a rendőrök egy kézitáskában bombát találtak. A tűzszerész meghalt, miközben megpróbálta hatástalanítani a szerkezetet, amely azonban felrobbant.
„Közel kell állnunk egymáshoz, gondoskodnunk kell egymásról. Akik megtámadják a szent helyeket, azoknak nincs vallásuk: nem iszlám hitűek, nem keresztények” – tette közzé erőteljes, reményteli üzenetét Szaád Aszkar sejk a támadás után. Ezzel párbeszédre és egységre hívta a különböző vallások híveit egy olyan országban, amely a terrorizmus árnyékában él.
Forrás: Famiglia Cristiana
Fotó: Asia News
Magyar Kurír
(tzs)
Kapcsolódó fotógaléria