Együtt hirdetjük az evangéliumot – Az európai keleti rítusú katolikus egyházak találkozója

Kitekintő – 2016. október 26., szerda | 11:58

Az európai keleti rítusú katolikus egyházak püspökei október 20. és 23. között találkoztak a portugáliai Fatimában. A találkozót „A keleti rítusú katolikus egyházak híveinek lelkipásztori ellátása Nyugat-Európában” címmel rendezték meg.

A katolikus egyházban a latin rítusú és a keleti katolikus egyházak mindig otthon vannak, bárhol is találkoznak a földrészen. Mindnyájan ugyanannak az egyháznak a hívei, és együtt hirdetik Krisztus evangéliumának örömhírét. Ebben az örömben, az egyetlen egyetemes egyházhoz való tartozás bizonyos tudatában, az evangelizálásra szóló közös küldetésben telt az európai keleti rítusú katolikus egyházak püspökeinek találkozója, akik az irgalmasság szentévében Fatimában gyűltek össze, és itt találkoztak egyes nyugati országok (Franciaország, Németország, Olaszország és Portugália) püspöki konferenciáinak képviselőivel. A találkozót A keleti rítusú katolikus egyházak híveinek lelkipásztori ellátása Nyugat-Európában címmel rendezték meg.

A munka végeztével a résztvevők zárónyilatkozatot fogadtak el.

A megnyitó után, amely Lisszabonban zajlott a város pátriárka-érseke, Manuel Clemente bíboros vezetésével, a résztvevők a találkozót zarándoklattal kezdték, amelynek során felkeresték a fatimai Szűzanya kegyhelyét, ahol 2017-ben ünneplik a jelenések 100. évfordulóját.

A Fatimában jelen lévő ötvenhét püspök elsősorban abban mélyedt el, milyen okok vezetnek a keleti katolikus egyházak híveinek kivándorlásához. Ezután elemezték a lelkipásztori kihívásokat, mint például a polgári és egyházi beilleszkedés, majd rátértek a katolikus egyházon belüli, a különböző rítusokhoz tartozó részegyházak közötti párbeszéd fontosságának megvitatására.

Október 22-én, szombaton délután, miután zarándoklatot tettek a Nossa Senhora da Nazaré kegyhelyre, a püspökök a fatimai kegyhelyen gyűltek össze, hogy Máriához imádkozzanak Cyril Vasiľ érsek vezetésével, a Keleti Egyházak Kongregációjának titkárával. Este pedig részt vettek a hagyományos szombati Mária-virrasztáson, amely gyertyás körmenetből és a rózsafüzér elimádkozásából áll.

A találkozó keretében előadást tartott a Radio Renascença Vatikánnal foglalkozó újságírója, Aura Miguel is a fatimai Mária-jelenésekhez köthető titok három részének történetéről és jelentéséről, főként II. János Pál pápaságára vonatkoztatva, akinek az 1981-es merényletet követően különösen is szoros kapcsolata volt a portugál kegyhellyel.

A találkozón, amelyet az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) szervezett, részt vettek a CCEE képviseletében Angelo Bagnasco bíboros elnök, valamint Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa, III. Gergely Laham antiochiai pátriárka a görög melkiták részéről, Rino Passigato portugáliai apostoli nuncius, valamint Jorge Ortega bragai érsek is.

A találkozó október 23-án ért véget Szent Liturgia ünneplésével, amely a Szentháromság-templomban zajlott Szjatoszlav Sevcsuk vezetésével.

A 2017-es találkozó ősszel Londonban zajlik majd Hlib Loncsina, a londoni Szent Családról elnevezett ukrán eparchia püspökének, az írországi görögkatolikus ukrán hívek apostoli vizitátorának meghívására.

Fordította: Domokos György

Forrás és fotó: CCEE

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria