Együttműködési megállapodást írt alá a jezsuita rend és a vatikáni Kommunikációs Titkárság

Kitekintő – 2017. szeptember 22., péntek | 13:10

A Jézus Társasága és a vatikáni Kommunikációs Titkárság közötti együttműködés aláírására szeptember 21-én, néhány nappal Antonio Stefanizzi, a Vatikáni Rádió egykori igazgatója századik születésnapja után került sor – mondta Dario Edoardo Viganò prelátus, a Kommunikációs Titkárság prefektusa.

„Stefanizzi atya a II. vatikáni zsinat idején volt a Vatikáni Rádió igazgatója: erről az eseményről kellett tudósítani azoknak az embereknek, akik nem beszéltek latinul, nem ismerték a teológiát. Ebből a szempontból Stefanizzi atya a felhasználó-központú utat választotta, vagyis elsődleges figyelmet szentelt a kommunikáció célközönségének, amely ma a Ferenc pápa által óhajtott vatikáni médiareform középpontjában áll. Stefanizzi atya képes volt közvetíteni a zsinati aulában zajló eseményekből azt, amit az embereknek tudniuk kellett, hogy így elkerüljék a zsinat kettős, »belső« és »külső« olvasatát, amit XVI. Benedek és Ferenc pápa is több ízben kiemelt” – fogalmazott a prelátus.

A Kommunikációs Titkárság prefektusa személyesen és a dikasztérium nevében is háláját fejezte ki a Jézus Társaságának, amellyel az elmúlt másfél évben újragondolták a jezsuiták jelenlétét immár nem a Vatikáni Rádióban, hanem egy jóval nagyobb egységen belül. Az egyezmény aláírásával a Jézus Társasága kész erre a szolgálatra az apostoli küldetés szerint a kommunikáció világában. Viganò prelátus tolmácsolta a pápa háláját és elégedettségét a reformfolyamatban való új együttműködési forma miatt.

„Ezzel a lépéssel engedelmeskedünk a Szentatyának az általa megjelölt kritériumoknak megfelelően. Az új együttműködés nagyon gyümölcsöző lesz, mert amikor az Egyházat szolgáljuk, az túlmutat a személyes megelégedésen. A szolgálat meghalad valamennyiünket, és reméljük, hogy hivatásunkat Istennek tetsző módon élhetjük meg, vagyis nem csupán szakemberekként, hanem az isteni misztérium megtapasztalása által átalakított jó szakemberekként.”

„Az idők változnak – nyilatkozta Juan Antonio Guerrero Alves, a Jézus Társasága delegátusa, aki aláírta a megegyezést. – A jezsuita hivatáshoz tartozik az Egyház szolgálata úgy, ahogyan azt az Egyház kéri. Örömmel tölt el minket a kommunikáció terén nyújtott szolgálatunk, mert ezáltal hozzájárulhatunk a Szentatya kívánta reformokhoz”.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria