Elhunyt Michał Łos atya, akit a halálos ágyán szenteltek pappá

Kitekintő – 2019. június 18., kedd | 15:42

A 31 éves Michał Łos rákkal küzdött. Ferenc pápa engedélyével a súlyos beteg szeminaristát május 23-án pappá szentelték egy varsói kórház onkológiai osztályán. Június 17-én nem sokkal dél előtt halt meg.

Története bejárta a világsajtót, meghatott mindenkit, aki hiszi, hogy ha felajánljuk szenvedésünket, azzal segítünk másoknak. Május 23-án délelőtt 11 órakor Marek Solarczyk, a varsó-pragai egyházmegye segédpüspöke előbb diakónussá, majd pappá szentelte a súlyos beteg szeminaristát. Egy nappal a szentelése előtt az Isteni Gondviselés Gyermekei klerikus szerzetesi kongregáció tagja lett, amely a Don Orione szerzetesi család része.

Tarcisio Vieira, a Don Orione Művek főigazgatója elmondta: „Tudtuk, hogy hamarosan hírt kapunk haláláról, de ez nem változtat mély szomorúságunkon. Tudjuk azonban, hogy nem a halál vette el az életét, hanem ő volt az, aki oda akarta ajándékozni Krisztus és a szegények iránti szeretetből. Ez az üzenete és tanúságtétele mindannyiunknak tanított valamit, és teszünk azért, hogy tanítása ne vesszen el. Köszönjük az Úrnak, hogy nekünk ajándékozta őt, a hit és a szeretet nagy tanúságtevőjét.”

Példája, szeretete sokakat megérintett és imára ösztönzött, Koreától Indiáig, Japántól Kenyáig egyesítette minden földrész hívőit; az újmiséjéről készült videofelvételt több mint 350 ezer ember nyitotta meg a Facebookon és az Instagramon. Meghatotta az embereket az az elszántság és bátorság, amellyel Michał Łos megvalósította álmát: pap lett, bemutatta az eucharisztikus szertartást. Az újmisén elhangzott mondat immár végrendelet és meghívás a reményre: „Semmi nem választhat el Jézus Krisztus szeretetétől”. A halál sem.

Forrás és fotó: Avvenire

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria