Elhunyt Ortega bíboros, a kubai szegények hangja

Kitekintő – 2019. július 26., péntek | 21:37

Július 26-án reggel hunyt el Jaime Lucas Ortega bíboros, aki 34 évig volt a kubai főváros, Havanna érseke. Ő fogadta a szigetországban II. János Pált, XVI. Benedeket és Ferenc pápát apostoli útjuk alkalmával.

Július 26-án, pénteken reggel egy daganatos betegséggel folytatott hosszú küzdelem után hunyt el a 82 éves főpásztor. 1936-ban született Jagüey Grande településen, a Matanzasi Egyházmegyében. Papképzését az egyházmegyei szemináriumban végezte a québeci külmissziós atyák vezetésével. Bölcsészettudományi és filozófiai tanulmányai végeztével Kanadában folytatta teológiai képzését.

Kubába visszatérve 1964-ben szentelték pappá a matanzasi székesegyházban. 1966-ban munkatáborba került, ahonnan 1967-ben szabadult. Szülőfalujának plébánosa lett, majd a matanzasi székesegyház plébánosává nevezték ki. 1978-ban II. János Pál pápa Pinar del Río püspökévé tette. 1981-ben lett Havanna érseke. 34 éves szolgálata során intenzív pasztorális munkát végzett a felnőttek és a fiatalok körében. Találkozási és képzőközpontokat hozott létre számukra. Új plébániákat teremtett, felállította az egyházmegyei pasztorális tanácsot, több mint 40 templomot és plébániát építtetett. 1991-ben megalapította a Caritast Havannában, ezzel elindította a szervezet tevékenységét Kubában. Annak ellenére, hogy a kommunista országban az egyháznak hosszú ideig nem volt hozzáférése semmilyen tömegtájékoztatási eszközhöz, az érseknek sikerült eljuttatnia szavát az emberekhez homíliáin, közleményein, felszólalásain és üzenetein keresztül.

Négyszer volt a kubai püspöki konferencia elnöke. Betöltötte a Latin-Amerikai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CELAM) alelnöki pozícióját és a Pápai Latin-Amerikai Bizottság konzultora is volt. 1998-ban Ortega bíboros fogadta II. János Pált történelmi kubai látogatásakor, 2012-ben pedig XVI. Benedek pápát. 2015 szeptemberében Ferenc pápát kísérte a szigetországba tett látogatásán, majd 2016. február 12-én is jelen volt Ferenc pápa és Kirill moszkvai ortodox pátriárka történelmi találkozóján a havannai repülőtéren. 1994-ben II. János Pál kreálta bíborossá. Részt vett a 2005-ös és a 2013-as konklávén. 2016 áprilisában vonult nyugalomba.

Ortega bíboros halálával a Bíborosi Kollégium tagjainak száma 217-re változott, amelyből 120 a pápaválasztó és 97 a 80 év feletti, nem választó bíboros. A Bíborosi Kollégium tagjai 87 országot képviselnek a testületben.

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria